Az önkormányzat büntette a szemetelőket, de a kormányhivatal eltörölte a büntetésüket. Mindeközben rendőröknek és városőröknek kell kísérniük és védeniük a kukásokat (és a kukásautót) Siófokon.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ha nincs egy kukán érvényes matrica, akkor nem viszik el a szemétszállítók. Bilétát ugyanis csak az kap, aki fizeti a szemétdíjat. Siófok délkeleti városrészében, ott is leginkább zömmel romák-lakta utcákban az utóbbi időben „divatba jött”, hogy az ott lakók egy része a kukásautó elé ugrik, azt megállítja, közben pedig, hátul közvetlenül a szállító autóra borítja rá a szemetet.

 

Fenyegetik a kukásokat

?Sorra jöttek ilyen panaszokkal a szolgáltató cégtől, ezt megelégelve kértem a városőrséget, hogy Siófok délkeleti utcáiban minden hivatalos szállítási napon kísérjék a kukásautót – nyilatkozta a Szabad Pécsnek Lengyel Róbert siófoki polgármester.

? Alkalmanként a rendőrség járőrautója is besegít ebbe. Tűrhetetlen az is, hogy egyesek nem fizetnek szemétszállítási díjat, de az már túlmegy minden határon, hogy kényszerrel, fenyegetéssel bírják rá a szemeteseket arra, hogy megálljanak és elvigyék a házaik előtt felhalmozott, sokszor a lomizásból leválogatott maradék hulladékot ?hangsúlyozta a polgármester.

?Ingyenebéd nincs, természetesen az ilyen hulladék szállítását-kezelését is fizetnie kell valakinek. Nyilván azoknak, akik egyébként is becsülettel fizetnek, a siófoki adófizetőknek. A probléma ennél is összetettebb, hiszen ha így nem kerül fel a lom a kukásautókra, akkor majd Siófok félreeső szegleteiben, külterületein bukkan fel, ahonnét szintén csak el kell szállítani a városnak, megint csak a siófokiak adóforintjaiból. Tízmilliós nagyságrendű az az összeg, amit tavaly a városszerte lerakott illegális szemét elszállításáért kifizettünk.?

208 tonna illegális szemét

A polgármester nemrég összesíttette: 2018-ban a város területén és környékén illegálisan lerakott és a város pénzén elszállíttatott szeméthalmok mennyisége csaknem 208 tonna volt. De idén új rekord dőlhet, hiszen amíg tavaly januárban még 4,5, februárban 13 tonna, idén januárban már 12, februárban pedig 54 tonnányi illegálisan lerakott szemetet szállíttatott el a város. 

?Az illegális szemét legnagyobb része építési hulladék, a sitt jó részét kisvállalkozók szállítják el a házaktól – folytatta a siófoki polgármester. – Egyesek kifizettetik a fuvart és a szemét lerakási díját is a megbízóval, csak aztán az utóbbit megspórolják, zsebre teszik. Nemes egyszerűséggel leömlesztik valahol a mocskot, nem viszik be a szeméttelepre. A háztartási kisgépeket is elhordják a házaktól, otthon kiszedik belőlük a fémet, majd a haszontalan műanyag maradékokat az éj leple alatt szétterítik a városban és annak környékén illegális szemétként. A nyári büfék egy része kis kapacitású kukákra szerződik a szolgáltatóval, a többlet hulladék is ugyanide kerül…?

Nem lehet rögtön büntetni

Tavaly a siófoki önkormányzat megelégelve a kialakult helyzetet megkezdte a tetten ért magánszemélyek büntetését. A legtöbbeket kamerafelvételek alapján, utólag azonosították. Siófokon úgy döntöttek, hogy már a legelső alkalommal büntetnek a történtek súlya miatt, azaz a figyelmeztetést nm alkalmazzák, sőt a büntetésben is a maximális, azaz 50 ezer forintos díj kirovását szorgalmazzák, rögtön azzal kezdenek.

?Ez így ment is egy darabig, aztán mindjárt az első magánszemély, aki fellebbezett az önkormányzati döntés és büntetés ellen a kormányhivatalhoz, egyből elérte, hogy elmarasztalják au önkormányzatunkat, mondván, elsőre, mérlegelés nélkül a magas bírság kiszabása jogszerűtlen” – így Lengyel Róbert.

? Azt írták, hogy tartsuk be a fokozatosság elvét, és elsőre csak figyelmeztessünk. Az elkövető viszont közben meg röhög a markába – vélekedett a polgármester.

Magyarul a siófoki önkormányzatnak vissza kellett vonnia a kiszabott büntetéseket is, és az új eseteknél figyelmeztetéssel kezdeni. A kormányhivatali döntés óta ezt a gyakorlatot tartják.

?Kérdem én, mi van azokkal a törvénytisztelő városlakókkal, akiknek az orra alá kiborítják a szemetüket, és akiknek a pénzéből kénytelenek vagyunk azt utána elvitetni? Az ő jogaik hol vannak? Nem ők az előrébbre valók?”

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere

Most további 12 kamerát fogunk vásárolni és ?hadrendbe állítani?, kifejezetten az illegális szemetelőkkel szemben, s közben alig várom a beígért jogszabályváltozást, hogy végre valóban bűncselekmény legyen az illegális hulladéklerakás?? – közölte a 2014-ben a fideszes Balázs Árpádot, a már húsz éve Siófok polgármesteri címét birtokló politikust 2014 őszén legyőző független Lengyel Róbert, aki korábban Siófok rendőrkapitánya is volt.

KategóriákMETÁL