Már az előzetesből sejteni lehetett, hogy nagyon kínos lesz, de kisebb meglepetésemre nem végig volt az. Ettől még nem jó.

Csütörtöktől vetítik a pécsi mozik a Lévai Balázs rendezte Pécsi szál című filmet, amiről leegyszerűsítve írhatnám azt, hogy sikeres pécsi zenekarokról szól, vagy hogy fikciós áldokumentumfilm. Valójában azonban ez a 73 perc igazából nem szól semmiről, és a műfaját sem lehet könnyen meghatározni. Tét nélküli, poénkodó, mindent idézőjelbe tevő filmes publicisztika, ami hatását tekintve inkább lesz egy pécsi imázsfilm, mint bármi más.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Bár áldokumentumfilm, vannak benne valódi dokus elemek, “igazi” helyszínek, a zenészek által elmesélt sztoritöredékek, főleg az első harminc percben, ezek a Pécsi szál legelviselhetőbb részei. Ahogy erősödik a fikciós vonal, úgy lesz egyre kiszámíthatóbb, unalmasabb és kínosabb a film.

Ja, azért összefoglalom, mi a kerettörténet. Az önmagát alakító színész-rendező Szabó Simon megpróbál utánajárni, mi a pécsi (a 30Y kivételével valójában már kizárólag Budapesten élő zenészekből álló) zenekarok sikerének titka. Beszélget a zenészekkel, elkíséri őket ikonikus pécsi helyszínekre, közben megkezdődik a “nyomozás”, fiktív figurák jelennek meg, egy doktornő, egy karvezető, a polgármester, egy olasz férfi. Spoilerezhetnék nyugodtan, mert történet nem nagyon van, és ezért meglepő fordulatok sincsenek. Fiktív és nem fiktív szereplők és mikrotörténetek keverednek és követik egymást lazán. Értem én, hogy ez az egész szándékolt, hogy nem akartak sem dokumentum-, sem játékfilmet, hanem egy kikacsintós, idézőjelezgetős valamit, de így a Pécsi szál nem lett más, mint a várost háttérként, az innen indult popsztárokat eszközként használó erőlködő ötletelés és szabósimonkodás. Utóbbival van egyébként a legkevesebb baj, nálam kicsit meg is menti a filmet, persze ehhez bírni kell Szabó Simont. Én mondjuk bírom, a fantasztikus Moszkva tér Royalja lesz már nekem örökre.

Nem állítom, hogy a Pécsi szál nézhetetlenül rossz, biztos lesznek, akiket szórakoztat majd. Én úgy a negyvenedik perc környékén néztem rá először az órámra, hogy hazaérek-e a Liverpool-Barcelona második félidejére (hazaértem szerencsére), majd kezdtem el sűrűn ásítozni és fészkelődve várni, hogy érjen már véget a szenvedés(em). A film nagyjából felénél válik ugyanis egyértelművé, hogy a “történet” sehova sem tart, és a dokus és játékfilmes elemek egyaránt csupán vicceskedve tartott fügefalavelek, amik szándékoltan alig takarják el a pőre valóságot, hogy az alkotók igazából semmit nem akartak mondani a Pécsi szállal.

A keddi pécsi díszbemutatót követően a rendező, Lévai Balázs arról beszélt a moziban a közönségnek, hogy budapesti identitás nincs, pécsi viszont van, és hogy ez milyen jó. Nagyjából ennyi hámozható ki biztonsággal a Pécsi szálból. Ez egy városi imázsfilmhez elég. Minden máshoz nagyon kevés.

KategóriákPUNK