A Fidesz baranyai Facebook-lovagja nem csak a saját posztjaiban teljesít kiválóan az együttműködés rendszerében, de lájkolóként és  kommentelőként is helytáll. Sőt, karmesteri ujjai ott vannak a magyar közösségi média politikai verőerén. Vagy a magyar politikai hírek közösségi médiás verőerén.

Történt ismét, hogy a még mindig létező magyar parlamenti ellenzék szeretett volna úgymond komoly dolgokról is szót ejteni a T. Házban. Például a fővárosi parkolási botrányokról, az otthonápolás munkaviszonnyá tételéről, egyéb más fontos belpolitikai, közéleti ügyekről.  

A cikk a hirdetés után folytatódik



Hovatovább  tehát érdemben tárgyalni kívántak a migrációról való, nyomokban igazságokat is tartalmazó folyamatos kormányzati hazugságokon túlmutató világ dolgairól.

Amint azt sejteni lehetett, az “ellenzéki félórára” a T. Fidesz-KDNP T. Képviselő T. Hölgyei és T. Urai nyilvánvalóan nem tudtak már elígérkezni, így a parlamenti patkó hiányos volt. Magyarul tojtak ők nagyon magasról és nagyívben arra, hogy be is lehetne menni dolgozni.

Ezt az LMP parlamenti frakciójában ülő egyik képviselő, a baranyai Hohn Krisztina, az Új Kezdet alelnöke ki is posztolta a Facebook-ra.

És a poszt eleinte élte is az efféle posztok szokásos életét, Hohn ismerősei és információs buborékának részt vevői, lájkokkal, hűhákkal meg dühös emojikkal mutatták meg, hogy mit is gondolnak erről, plusz néhányan még hozzá is szóltak.

Csakhogy aztán Hohn Krisztina észrevette, hogy valaki viccesnek találta, vagy legalábbis ilyen emojival “jutalmazta” posztját. És nem más, mint Hoppál Péter. Így meg is szólította, kérdőre vonta őt, hogy mit is talál ezen viccesnek.

Hoppál nem is tétovázott sokáig a válasszal, és Vae victis-jellegűt is odaszúrt baranyai képviselőtársának. Sőt, az is kiderült, hogy a vicces helyett a siralmast szerette volna választani a képviselő úr.

Íme

Illetve

A Fidesz-KDNP részéről egyértelműen csak a szokásos politikai taktika történt, hogy nem jelentek meg ott, ahol az ellenzék igyekszik szűk lehetőségei és ideje szerint alakítani az események fonalát. Merő cinizmus. Most pedig látjuk, hogy ezen túl is van élet. Mármint egyeseknek.

KategóriákMETÁL