Zsolnay Vilmos életéről írt könyvet P. Horváth Tamás. A Zsolnay. Egy dinasztia eredete című regényt a könyvhét előestéjén ma, pénteken este mutatják be a baranyai megyeszékhelyen. A könyvbemutató (a program ingyenes) Pécs belvárosában, az Apolló Moziban lesz ma este, 18 órától. Az esztéta és szakács végzettséggel is rendelkező pécsi íróval nem csak az immáron teljessé váló Zsolnay-trilógiája miatt beszélgettünk, közéleti szerepvállalásáról is kérdeztük.

Néhány évvel korábban, kis csúsztatással akár azt is mondhattuk volna filmes párhuzammal, hogy a Csillagok háborúja-tematikát követte, hiszen a Zsolnay-család és a híres pécsi porcelángyár történetét három különböző regényben írta meg, de az elsővel kezdett és az időben legkorábbi könyv jött ki legkésőbb, a gyáralapító Zsolnay Vilmos története. Miért történt ez így? Időben a legtávolabb esett? Az első könyv, a Tündérváros, Zsolnay Miklós története volt a legerősebb, vagy félt a legismertebb Zsolnayval, Vilmossal kezdeni?

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nagyjából mindegyik igaz. A most megjelent, új Zsolnay-könyv sorrendben a harmadik regényem, de időben az első, a gyáralapító Zsolnay Vilmos történetét dolgozza fel, és a gyáralapítást, illetve az első nagy időszakot, valamint azt a korszakot mutatja be. Amikor az első könyv, a Tündérváros elkészült, akkor abba maradtam magammal, hogy ha sikeres lesz, ha azt látom, hogy az olvasóközönséget még ebben az átdigitalizált világban is érdeklis egy szép, izgalmas pécsi sztori a közelmúltból, akkor megírom a teljes történetet. A Tündérváros Zsolnay Miklós, Vilmos egyik fiának a története volt, aki továbbvitte apja örökségét.

És ezek szerint siker volt a Tündérváros, hiszen ma itt ülünk és már a trilógia harmadik kötetéről beszélgetünk. Mennyire volt sikeres?

Annyira, hogy nem csak engem, a kiadót, a Prae-t is meglepte. A Tündérvárosból már többször kellett újra nyomni, 6-7 ezer kötet közt van az eladás, a két eddigi könyv összesen tízezres nagyságrendű eladásnál jár, ami nagyon jó számnak számít ma már.

Megélhetést jelenthet az írás?

A cikk a hirdetés után folytatódik



Azt sajnos semmiképpen sem. Ahhoz tényleg a legnagyobb neveknek kell lenni, vagy a műfajt változtatni, eltolni a sokkal népszerűbb, bulvárosabb irányba, de egyrészt az nem én vagyok, másrészt önmagában az sem garantál erős anyagi sikert. Abban persze én is érdekelt vagyok, hogy minél több könyv fogyjon, hiszen a szerzői díjam ezen is múlik. A magyar piac kicsi, ha lefordítanák egy nagy világnyelvre akkor lehetne ugrani egyszerre több lépcsőfokot is.

Egyértelmű volt, hogy a második könyv az időben egyenes folytatása lesz a Tündérvárosnak?

Igen, az Öt torony a Zsolnay-gyár  államosításának és Pécs szerb megszállásának is a története. És ezt követően hiányzott nagyon Zsolnay Vilmos életének és munkásságának a bemutatása, amely kétségtelenül a legfontosabbnak mondható. Nagyon féltem tőle, mert nagyon régi történet, én pedig nem vagyok történész, csak egy botcsinálta helytörténész. Az előző két könyvhöz időben sokkal jobban kapcsolódtam. Vilmos idején Pécs is nagyon másképpen nézett ki, a házak, a Székesegyház is, az intézmények pláne, Magyarország még királyság volt, nem volt még vasút, stb. Így mindennek alaposan utána kellett nézni, a politikai rendszertől a pénznemekig. Rengeteg levéltárazás és újságolvasás után azért persze összeállt a kép, és nagyon érdekes lett. Ezt nem én mondom, hanem azok, akik olvasták eddig, a szerkesztők és a magán kritikusaim, próbaolvasóim.

Miért változott a könyvek kiadója?

Szerencsére egyik esetnél sem a rossz viszony miatt, minden alkalommal kifejezetten jó volt az emberi és a munkakapcsolat. Az első és a harmadik könyvet a budapesti Prae.hu adta ki. Az Öt tornyot egy kis pécsi kiadó, a Partners Pécs,  ők addig nem is foglalkoztak szépirodalommal, szakkönyveket, jegyzeteket adnak ki. Azt szerettem volna, ha van egy újabb gesztus tőlem Pécs felé. Egyértelmű azonban, hogy – különösen ma – nagyon nem mindegy, hogy egy szépirodalmi könyv hogyan, mikor, milyen módon jelenik meg, milyen esélyei vannak a terjesztésnek. Ebből a szempontból mindenképpen szerencsésebb egy fővárosi kiadó, ahol napi szinten szépirodalommal foglalkoznak. És szerencsére nagyon jól fogadták a kéziratot. Azt nem mondom, hogy nem volt vele dolguk, sőt, a szerkesztőnek rengeteget köszönhetek, a legjobb értelemben kemény és szigorú volt ismét, nagyon jó meglátásai voltak, és természetszerűleg nem ragaszkodott úgy a szöveg minden egyes szavához vagy részéhez mint én.

Most is sok a vendégszöveg?

Igen, semmiképpen sem kevés. Nekem ez egy mániám. Én az egyetemre akkor jártam, amikor csúcsra járt a posztmodern, és belém ragadt ez az örökség. Sőt, régen meg akartam már csinálni azt, hogy egy másik könyvből idézek egy jelentősebb részt és eljátszom vele. Itt most sikerült, mert az egyik helyszínnel kapcsolatban volt egy olyan olvasmányélményem, hogy az egyik fejezetet egy az egyben átvettem máshonnan, de beleírtam egy teljesen új szereplőt, amitől persze változott és önazonos része lett a saját munkámnak ez a fejezet is.

A mennyiség úgy tűnik állandó. Az új könyv is 230 oldalas. Anyagi oka van ennek? Vagy ha álmából ébresztik, akkor is ilyen hosszúságú könyvet írna?

Anyagi okok semmiképpen sem. A Tündérváros annyiban volt más, hogy ott kisebb volt a betűméret, a mostaninál emiatt olvashatóbb. Nyilván ezekben a történetekben ennyi van reálisan. De ezzel együtt is azt gondolom, hogy az irodalomnak kell reagálnia a korunkra, formájában is. Az internet és az érintőképernyős csodák világában tényleg csak a kivételes, nagy munkák, grandiózus regények azok, amelyek túl tudnak ezen terjeszkedni, és úgy is eljutnak az olvasóközönséghez.

Melyik történet az, amelyből ha lenne erre elszántság, pénz meg paripa, akkor film lenne belőle?

Egyértelműen a Tündérváros, önmagában is, mert elképesztő történet, de azért is amúgy, mert kifejezetten úgy írtam, hogy törekedtem egyfajta filmszerűségre. Ha egy filmes szakember elolvassa, akkor talán maga az ötlet megfogalmazódik a fejében, de ennél többet gondolni, vagy ennél többen bízni botorság lenne, és igen messze állna a mai viszonyoktól és valóságtól, sajnos.

Melyik személy vagy melyik történet áll önhöz a legközelebb a háromból?

A legközelebb hozzám a második könyv, az Öttorony áll. Időben az van hozzánk a legközelebb, és ott már felbukkannak olyan személyek, akiket akár én is ismerhettem, és még többen, akik a szüleim, nagyszüleim ismertek. Ismerősebbek az emberek, a helyek. Persze, mindig a legújabb gyerek a legkedvesebb, de Zsolnay Vilmos élettörténetét nagy munka volt megírni.

Mennyi idő alatt készült el a Zsolnay Vilmos-könyv?

Így, hogy kötetlen munkaidőben tudtam dolgozni, és nem kellett bárhol máshol nyolctól négyig dolgozni, pláne gályázni egy konyhán, egy év alatt megírtam a könyvet, aztán még kb. egy év volt, amire elkészült és kijött a könyv.

A munkamódszere változott?

Nem: levéltár, könyvtár, adatgyűjtés, a figuráknak a nagyjábóli megrajzolása, majd a történet.

A Zsolnay-család ma élő tagjai jelentkeztek-e az első könyv óta, vagy sikerült-e velük beszélni ezekről a könyvekről, változott-e a kapcsolat?

Van olyan egyenesági leszármazott, akit magam is ismerek személyesen, de nem kerestek meg, én pedig nem akartam őket zavarni. Ez egy konstrukció, nem monográfia, nem tudományos mű, és direkt nem az, direkt regény. Fele Zsolnay, fele Pécs.

Mennyi a fikció és mennyi a valóság?

Az életrajzi adatok, a gyár- és a helytörténet mind valós, a leírt, megismerhető tényeken alapuló adat. Mindegyik könyvben van azonban egy fikciós szál, amely összefűzi az eseményeket, a gyár, a hozzá kötődő nagyszerű emberek és Pécs városának a történetét. A fikciós szál regényesíti a sztorit.

A Zsolnay-történetnek gondolom, ezzel vége van? Mi lesz a következő könyv témája?

Egy kisregény és egy nagyobb munka, egy talán még egy kicsit a mostaniaknál hosszabb regény ötlete van a fejemben. A kisregény egy, az Öt Torony előkészítő kutatásai során elém bukkanó, de a könyvben végül nem szereplő zsidó származású pécsi katolikus tanítónőről szólna, akit elhurcoltak Auschwitzba, és nem is jött onnan haza. Hátborzongató a története. A nagy könyv pedig egy másik jelentős pécsi történelmi személyiség, Janus Pannonius életéről szólna. Róla ráadásul csak tudományos igényű munkák vannak, miközben rendkívül izgalmas személyiség, az egy igazi kalandos történelmi regény lenne.

A mindennapokban mit csinál most Horváth Tamás? Ismert történet, hogy elküldték egy pécsi iskolai konyháról azt követően, hogy felszólalt a pécsi Emberség Erejével szembeni fideszes pécsi városvezetés megbélyegző megnyilatkozásaival szemben? Majd ezt hallva, az ön egyik lelkes olvasója, egy tehetős pécsi vállalkozó felajánlotta, hogy támogatni fogja önt azzal, hogy kötetlen munkaidejű foglalkoztatást biztosít az ön számára, amely miatt többet tud az írással foglalkozni. Ott dolgozik még? És olvasta már a az új könyvet?

Igen, tart még ez a számomra rendkívül előnyös és megtisztelő együttműködés. Ennek köszönhető az is, hogy egy év alatt elkészültem a kézirattal. Természetesen viszek neki egy dedikált tiszteletpéldányt, sőt a könyv neki van ajánlva.

Név szerint?

Igen. Az ajánlás így szól: Dr. Hűse Istvánnak, az egyensúly nagy mesterének.

Nyáry Krisztián ajánlója: P. Horváth Tamás megírta a pécsi Zsolnay család történetének harmadik részét, pontosabban legelsőt. Ezúttal a varázslatos tudású dinasztiát megalapító Zsolnay Vilmos életregényét veheti kezébe az olvasó. Az Amerikaihoz címzett vegyeskereskedésből induló, alkimista hírében álló ifjúból a szemünk előtt válik kockázatot vállaló, sikeres üzletember, s mindeközben a középkorias kisvárosból megszületik a Dunántúl gyorsan fejlődő ipari és kulturális központja. Lampionos csónakokban udvaroló szerelmes mesterlegények, a porcelán titkát őrző itáliai mesterek, skót úrilányok, baranyai vincellérek, szigorú szerzetesek és fess honvédtisztek sorsából fonódik össze a meseszerű, mégis igaz történet a Zsolnayak felemelkedéséről. Kultúrhistóriai és gasztronómiai utazás gőzhajóval és postakocsival, kadarkával és stifolderrel az elemózsiás kosárban. A trilógiává bővült családregény lapjai közül egy szerelem története is kisejlik: a szerző nem múló rajongásáé szülővárosa iránt.

Most kezdődött a POSZT. Az ön egykori híres és legendás kávézója, a Csontváry Múzeum épületében működött Dante Café a POSZT kísérőprogramjainak az egyik fontos helyszíne volt. Mit szól ahhoz, hogy felmerült, hogy ismét vándorfesztivállá válna, azaz lényegében elkerülne Pécsről?

Annak, hogy a színházi találkozó végül Pécsre került, és így POSZT lett a neve, a Danténak is nagyon komoly szerepe volt. Az akkori POSZT igazgató, Jordán Tamás és csapata amikor helyszínlehetőségek után kutatott, és meglátta a Dantét, akkor azonnal beleszeretett. Akkor hangzott el egy olyan kijelentés, aminek fültanúja voltam, hogy akkor ezzel el is dőlt, itt lesz. Az, hogy ez így felröppent, az nyilván azt jelzi, hogy a POSZT tulajdonosainak nem tetszik valami miatt Pécs, és ezt szerintem már eldöntötték. Az biztos, hogy a POSZT veszített az elmúlt években a hangulatából, régebben igazi fesztivál hangulat volt, imádtak itt lenni a színészek és a nem pécsi közönség is, és ezt vissza lehetne hozni, csak akarat, kreativitás, szellem és persze egy kicsivel több pénz kellene hozzá.

A könyvhétre megjelentetett, Zsolnay Vilmosról szóló regénnyel teljessé vált P. Horváth Tamás Zsolnay-trilógiája
Fotó: Gűth Ervin

A közéleti szerepvállalásáról az is ismertté vált nemrégiben, hogy ön is a Mellár Tamás által alapított, és a független pécsi polgármesterjelölt, Péterffy Attila alapító tagságával létrehozott Mindenki Pécsért Egyesület egyik alapítója volt, de kilépett. Akkor, amikor úgy tűnt, hogy kibékíthetetlen ellentétek vannak az említett szereplők közt. Ezzel le is mondott a közéleti, netán esetleges politikai szerepről?

Azt gondoltam igen, hogy ártott az ellenzéki összefogásnak ez a civakodás. Viszont mindenképpen szeretnék indulni képviselőjelöltként a tettyei, azaz a 6-os számú választókörzetben. Erről éppen a beszélgetésünk előtt tájékoztattam a pártokat és a polgármesterjelöltet is. Azt viszont eldöntöttem, hogy mindenképpen el fogok indulni, akkor is, ha nem támogatnak. Annyira elegem van, hogy ezzel jelzem, én szeretnék tenni is valamit, nem csak a fotelben mérgelődöm.

KategóriákJAZZ