Az országosan is ismert szigetvári Persona Non Grata együttes egyik tagjánál, Balog Tamásnál súlyos betegséget diagnosztizáltak nemrég. A családja ráadásul nincs könnyű anyagi helyzetben, miközben még kezelések várnak rá. Gróf Balázs képregényrajzoló, videókliprendező, Kiss Tibor Noé író és tizenöt magyar zenekar segített egy album kiadásában, amelyet megvásárolva a zenészt és családját segíthetik.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Persona Non Grata (PNG) együttes Facebook-oldalán közölték a felhívással egybekötött szomorú hírt arról, hogy egyik tagjuk, Balog Tamásnál súlyos betegséget diagnosztizáltak nemrég. A zenésznek és családjának anyagi segítségre is szüksége lesz emiatt, ezért a zenekar arra kéri rajongóit és ismerőseit, hogy ha tehetik segítsenek.

Mint írják, Balog Tamás 47 éves, amiből harmincat a szigetvári konzervgyárban, tizenkilencet pedig a PNG dobosaként töltött el. 1990-ben a zenekar alapítói között volt, és a 2016-os újrakezdés óta ismét tagja az együttesnek. 

Néhány hete derült ki, hogy Tamás súlyos beteg, átesett egy fontos műtéten, de további kezelések várnak rá. A család anyagi helyzete kritikus, a párjával együtt nevelik 12 éves kisfiúkat, közben gondoskodnak Tamás demenciával küzdő édesanyjáról is.

A hír hallatán a PNG többi tagja pillanatokon belül akcióba kezdett, ennek eredménye, hogy tizenöt magyar zenekar küldött egy-egy dalt egy – a “Barátok Balogért” címmel megjelenő – MP3-albumhoz, a lemez „másik oldala” pedig egy PNG best of-válogatást tartalmaz. A kiadványhoz a zenekar régi barátja, Gróf Balázs készített borítót.

A Bandcampre feltöltött lemezért mindenki annyit fizet, amennyit tud, de a megadott bankszámlaszámra történő közvetlen utalással is segíthetik adományaikkal Balog Tamás gyógyulását és a családot.

Az albumon szereplő zenekarok a maguk műfajában elsőrangúak, vagy egyenesen legendásak. A VHK például egy 1986-os, eddig kiadatlan stúdiófelvételt adott oda, hogy a PNG jelentethesse meg először ezen az albumon.

Balog Tamás OTP Banknál vezetett lakossági bankszámlaszáma: 

11773315-01152272

A dupla lemezt pedig EZEN AZ OLDALON lehet megvásárolni.

KategóriákPOP