A Pécsi Járási Ügyészség bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat 8 személlyel szemben, akik 2017 nyarán Magyarországon illegálisan tartózkodó személyeket szállítottak külföldre.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A pécsi vádhatóság szerdai közleménye szerint az ügy elsőrendű vádlottja 2017 nyarán ismerkedett meg egy pakisztáni állampolgárral, aki felajánlotta neki, hogy vegyen részt külföldiek Európán belüli szállításában, személyenként 1500-1600 euróért.

A férfi az ajánlatot elfogadta, majd felvette a kapcsolatot az ügy további vádlottjaival, akiknek feladata a szükséges gépkocsik beszerzése, illetve a tényleges szállítás volt.

A vádlottak a harmadik országbeli állampolgárokat a déli határtól az ország északnyugati határához, esetenként közvetlenül valamely nyugati orszrágba fuvarozták. Mindannyian tudták azt, hogy a szállított személyek jogellenesen vannak Magyarországon, érvényes okmányokkal pedig nem rendelkeznek.

A vádlottak 2017 augusztusa és szeptembere között legalább 10 szállítást bonyolítottak le.

amikor 2017. szeptember 23-6n igazoltatták őket Pécsett a rendőrök, és ellenük büntetőeljárást indítottak.

Négy terhelt a nyomozás során részletes, beismerő vallomást tett, velük az ügyészség, élve az új büntetőeljárási törvény biztosította lehetőséggel, egyezséget kötött. Esetükben az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság az egyezséget hagyja jóvá és szabja ki az ügyészség által meghatározott, de a védelem által is megfelelőnek tartott büntetést.

A vádlottak cselekménye embercsempészés minősített esete, amelynek a büntetési tétele – a bűnszervezetben való elkövetés miatt – 5-20 évig terjed.

KategóriákPOP