Kiemelt cikk

És még mondja azt valaki ezek után, hogy nincs előrelépés vagy fejlődés Pécsett! Amint ugyanis azt a Pécsma megírta, nem lesz jégpálya a Mecseken. Habár egy kicsit még mindig lebegtetve az ügyet, feltételes módban fogalmaztak (de tényleg így a pontos), mondván, úgy tűnik, mégsem lesz jégpálya a Misina-tetőn. Ugyanakkor azért ezt lefordítjuk: ez pontosan azt jelenti, hogy nem lesz. Persze ennek örülni kell! Mert egy eleve elképesztően rossz ötlet volt, amit rengetegen bíráltak, gyakorlatilag a kezdetektől, mi is amúgy. Viszont miért nem lehetünk teljesen boldogok? Talán azért, mert, ha nem is mondjuk azt, hogy itt a bizonyíték arra, hogy panama van a háttérben, az kijelenthető, hogy a már eddig is gyanús terv egy picivel gyanúsabbá vált a (lehetséges) lépéssel.

Napra pontosan háromszázharmincegy éve, 1687. augusztus 12-én zajlott a Harsány-hegyi csata. Az emléknapon vasárnap a Nagyharsányi Szoborparknál lévő emlékműnél avattak egy új szobrot, egyben új emlékművet, a Német Szövetségi Köztársaság felajánlásának köszönhetően.

Ha nem a NER világában élnénk, ha nem láttunk volna az elmúlt években a hatalom oldaláról teljesen irracionális, ám legalább annyira arrogáns lépéseket, helyi és országos szinteken egyaránt, a kicsinyes bosszúkra, belső hatalmi harcokra, leszámolásokra utaló történéseket, talán fel sem tűnik néhány olyan apróság a 2018-as Magyarok Kenyere ünnepség kapcsán, amelyek viszont most nagyon is feltüntek. Nem kizárt, hogy a változásokat politikusok, politikacsinálók diktálták, és itt is irracionális, kicsinyes ügyekről van szó. A Magyarok Kenyere program kitalálója, névadója és szellemi atyja ugyanis több más pécsi független értelmiségi mellett szintén kiállt a tavaszi kampányban Mellár Tamás mellett.

Aki még májusban írta fel a pécsi sétáló- és egykori bevásárlóutca elejére, a pécsi városházától néhány méterre, egy frissen festett falra, hogy Éljen Pécs. A nyomozást ezért a közelmúltban fel is függesztette a rendőrség. A Szabad Pécs olvasóinak pedig a szavazásunkon az a válasz volt a legszimpatikusabb, hogy azért nem tüntették még el a feliratot, mert egyelőre nincs meg a munkára a pénz a pécsi költségvetésben.

Szerződést hosszabbított szerdán a portugál sztárklub, a Benfica a pécsi tehetséggel, Csoboth Kevinnel. A hírt elsőként a Nemzeti Sport írta meg.

Pécs történelmi belvárosának is a közepén, a műemléket jelző tábla alá, május elején, hajnalban, majdnem pontosan három hónappal ezelőtt. A felirat még látható.

Másodfokú hőségriasztás ismételt elrendeléséről döntött az országos tisztifőorvos – jelentette be Kovács Attila keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A hőségriasztás kedd éjféltől péntek éjfélig tart. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján tartós hőség várható az elkövetkező napokban. Megkaptuk a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a pécsi önkormányzat ajánlásait, információit a komolyabb hőség idejére. Az alábbiakban közöljük a legfontosabb általános és pécsi információkat a hőségről.

A világ egyik legsokoldalúbb köztéri bútorát, egy napelemmel működő okospadot helyeztek el a Pécsi Tudományegyetem Műszaki Igazgatóságának munkatársai a „Zöld Egyetem” projekt keretében, közölte a PTE.

Az mennyire Rock n Roll, hogy az egyik legrendszerkritikusabb tanszékre a legnehezebb állami támogatással bekerülni a PTE-n? Nem vicc, tényleg a kommunikáció alapszakról van szó. Akinek viszont még nincs biztos programja szeptembertől, és érintett lehet, az hétfőn még jelentkezhet a PTE-re.