Kiemelt cikk

PÉCS Póré László fél évvel ezelőtt még a Dunántúli Napló főszerkesztője és a lapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt. regionális üzletágának igazgatója volt, a Naplón kívül még hét megyei lap tartozott hozzá. Aztán jött Mészáros Lőrinc, ő pedig most kolbászt árul az utcán. Mondjuk legalább a saját üzletében. Sic transit gloria minden, ami nem Fidesz. VIDEÓ!!!

PORTRÉ – „Tudom, hogy később lehetnek nehézségeim, mert aktív állampolgár vagyok, de nem félek” – mondta a közelmúltban hangosbeszélővel a kezében készült fényképről elhíresült Szatmári Áron pécsi doktorandusz hallgató a Szabad Pécsnek. A Város Mindenkié Pécs csoport és a Hallgatói Hálózat tagja szerint még ha az egyetemi autonómiát a kormányzat régóta bontogatja is, azért még maradt valami belőle.

PÉCS – Magyarország nemzetközi megítéléséről, az amerikai kapcsolatokról, Putyin befolyásáról, a CEU-ügyről, illetve a Fidesz mögül eltűnő hátországról is beszélt nemrég a HVG-nek Jeszenszky Géza, egykori külügyminiszter, volt washingtoni nagykövet. Az egyetemi tanár, történész és diplomata nemrég Pécsett is részt vett egy fórumon, a Liberálisok szervezésében.  A Szabad Pécsnek adott interjút.

PÉCS - Kedves pécsiek, örömmel jelenthetjük: a Városházán rend van. Aki nem hiszi, okuljon a Jobbik példáján.

VÉLEMÉNY A pécsi cool lista első öt helyén nálam úgy húsz éven át Rátgéber László volt. Az az ember, aki az elmúlt hónapokban nyilvánosan többször is megköszönte Orbán Viktornak a Pécsi Kosárlabda Akadémiát, aminek a napokban rakták le az alapkövét. A Szabad Pécsnek a mesteredző azt nyilatkozta: “szakmai érvekkel, szakmai elvekkel és alapokkal meg tudta győzni a miniszterelnököt” arról, hogy miért Pécsett építsék meg. Itt most vegyünk egy nagy levegőt, és gondoljuk végig, ez mit is jelent, hogy mi az üzenete ennek a mondatnak.

PÉCS – PEN 2017– PTE 650. Betűszavak, számok, de mindent elmondanak: a hétvégén sok ezren pörögtek a Pécsi Egyetemi Napokon, mely idén a 650 éve alapított pécsi egyetem előtt tisztelgő PTE hosszú programsorának kiemelt rendezvénye volt.

PÉCS - Bár úgy tűnik, mintha sok lenne belőlük, a varjak száma mára drasztikusan lecsökkent. 1980-ban még közel 19 ezer pár varjú fészkelt Baranyában. A jelenlegi állomány ennek alig öt százaléka! 

EXKLUZÍV – Alig vártuk, hogy eljöjjön a munka ünnepe, ennél jobb apropót nem is tudtunk volna találni ugyanis, hogy publikáljuk az alábbi rövid, de annál velősebb videót, amit múlt kedden, Mohácson forgattunk. Orbán Viktor már felavatta Csányi Sándor mohácsi vágóhídját, amikor elment az agrárvállalkozó (260) milliárdos bankvezér nevét viselő alapítvány mohácsi közösségi házának avatására. A szép ház szép udvarán aztán egy helyi tévének interjút adott OV, de a sajtónyilvános eseményen a Szabad Pécs újságírója is ott járt. A többi már történelem.

PÉCS – Pécsi szelet – Baranyai Gourmet Piknik címmel rendeztek május elsején Pécsett, a Zsolnay KUlturális Negyedben igazán jó programot. Sőt, még mindig tart, aki még ki tud menni, azonnal induljon, ezt tanácsoljuk! A belépés ingyenes!