Kiemelt cikk

PÉCS – Megnéztük, hogyan reagáltak a pécsi politikusok a CEU elleni törvényre, illetve az elmúlt évek legjelentősebb tüntetés-sorozatára. A hivatalos és/vagy magán Facebook-oldalak bejegyzéseit olvastuk át.

PÉCS Nem fogadják el Bódis József válaszát a CEU-ügyben azok az egyetemi polgárok, akik többször is tiltakoztak a CEU ellehetetlenítése ellen. Azt ők ugyanis az egyetemi autonómia elleni támadásnak is veszik, ezért nyílt levelet fogalmaztak meg korábban, hogy a PTE rektora álljon ki ezen értékek mellett. Szerdán délután négykor pedig egy újabb, minden eddiginél nagyobb tiltakozó akció is lehet a pécsi Széchenyi téren.

PÉCS Volt a két cigányozós, rasszista felirat az egyetem közelében. Az elsőt eltüntették, de később lett helyette új, hasonló szellemiségű. Most itt a harmadik gyöngyszem, ezúttal angolul. Ezt viszont nem olyan egyszerű megfejteni, mint a másik két primitív baromságot.

PÉCS – Elvégre is a Költészet napja van. Éppen ezért megkértük azt a pécsi költőt, akit nem csak mindannyian kedvelünk és tisztelünk (ilyenből szerencsére több is van), de dolgoztunk is vele korábbi munkahelyünkön, vagyis volt kollégánk. Halmai Tamást (1975-) mindannyian szeretjük, és amellett, hogy nagyszerű költőnek, irodalmárnak, s egészen kivételes korrektornak tartjuk, kitűnő embernek is, ami minden bizonnyal a legfontosabb.

PÉCS – Egy újabb Orbán-ellenes tiltakozó felirat jelent meg kedden koraeste Pécsett.

PÉCS Továbbra is egy fóka úszik árván a tavaly átadott felújított Pécsi Állatkertben, emiatt keresnek is neki párt a tavaly elhunyt Cora pótlására. A farkasoktól azonban akár el is köszönhetnek, s ha lehet, a tavaly elhullott zebracápát is igyekeznek majd pótolni a vízi világban más fajok bemutatásával, értesült a Szabad Pécs.

BARANYA - A közmunkaprogram hibáira mutattak rá a polgármesterek a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) legutóbbi, Mánfán megrendezett ülésén. Ilyen például, hogy a képesítés ellenére sok esetben nem jár szakmunkás közmunkásbér, az önkormányzatok pedig nem érdekeltek abban, hogy továbblépésre ösztönözzék dolgozóikat.

PÉCS – BUDAPEST Felmelegítette a pécsi buszok kiszervezésének az ügyét hétfőn, Budapesten, a T. Házban Csizi Péter, a Fidesz-KDNP egyik baranyai országgyűlési képviselője. Az MSZP csípőből visszalőtt, ők a már egyértelműen Csiziékhez köthető holland buszok ügyével kapcsolatban várnak választ.

PÉCS Szép, mint az EU-tól érkező milliárdokról szóló cikk találkozása a kormány EU-kritikus reklámkampányával az önkormányzati lapban.