Kiemelt cikk

Kipróbálták az oroszok, milyen, ha Pécs és Pogány repülőterét használják Paks elérésére. Szerdán az orosz atomenergetikai óriás, a Roszatom vezérigazgatója járt Pécs határában álló repülőtéren. Cikkünk szerkesztett verziója a csütörtöki Magyar Nemzetben jelent meg, és a lap online kiadásában is olvasható.

Fergeteges hármas interjút készített a jellemzően pécsi önkormányzati közpénzből működő online termék, a PécsMa Páva Zsolttal, Hoppál Péterrel, és Csizi Péterrel. Mindenki mondott benne cifrákat , utóbbi azonban végül csak feltette a tízezresre a koronát. Ráadásul egy totálisan politikafüggetlen  kijelentéssel.

 

 

Ami ugye már két cég igazából. A Szabad Pécs tudta meg a friss hírt, hogy a tavasszal alapított angliai anyacég cserélt gazdát. Ezzel alig több mint egy év alatt a negyedik tulajdonosánál tart a volt Zsolnay-dolgozókra építő cég (két cég).

Az ereje teljében lévő Orbán Viktor (78), a Fiatal Demokraták Szövetsége elnöke, Magyarország miniszterelnöke és pártja a toronymagas esélyese a jövő tavaszi választásnak.

A saját tengelye körül, körhinta módjára forgó szélturbinát telepítettek egy pécsi tízemeletes tetejére a Kertvárosban. Országos minta válhat belőlük. A szélturbináról egyébként már írt korábban a PécsMa.hu is. Cikkünk szerkesztett verziója a hétfői Magyar Nemzetben jelent meg nyomtatásban.

Friss, ropogós koncertkritika a Rolling Stones szombati spielbergi fellépéséről. Szilágyi Jenő szubjektívje.

 Nem mindennapi víz hömpölygött Pécs főterén a szombat esti felhőszakadás után.

Ötödik alkalommal rendezik meg a pécsi belvárost totálisan felforgató Pécs City Karnevált. Több százan buliznak maszkban, jelmezben délutántól hajnalig. Remélhetően nem rontje el teljesen a programot a küszöbön álló vihar.