Kiemelt cikk

2017. december 28., csütörtök 08:11

Kiderült végre az igazság a Coca-Coláról

Írta:

A kóla magyar, főleg a Coca-Cola az. Ezt amúgy mindig is tudtuk, vagy legalább is reméltük. Most azonban a miniszter bácsi is elmagyarázta, miért az. Nincs itt semmi titok.

„Most 80-85 százalék a magyarországi termék, de ehhez hozzá kell tennem, hogy aki Coca-Colát iszik, az is magyar terméket fogyaszt, mert az ital minden összetevője hazai" – mondta ki azt az igazságot végre Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a VG.hu-nak adott interjúban, amelyet minden magyar kispajtás, ha nem is sejtett, de azért nagyon remélt. A fontos részt a 444 szúrta ki.

Nem is értjük, miért lett olyan borúlátó az évtizedek óta várt kijelentés után azonnal Fazekas miniszter, hiszen utána rögtön azt jegyezte meg, hogy ennél a szintnél már aligha mehet lejjebb az import aránya, 

„mert gyarmatáru és idényjellegű importtermék mindig lesz”.

Szerintünk csak szerénykedik, hiszen Orbán Viktor határon túli magyaroknak írandó (az RTL által előre megszerzettt) levele szerint „a szűkösség évei után most a növekedés, a gyarapodás és a nemzeti büszkeség korszaka következik”, illetve „az egész Kárpát-medencében magyar nyelven írják a jövőt”.

Fazekas miniszter azonban az interjú szerint nagy eredménynek tartja az importbor arányának visszaszorítását (persze, magyar kólához magyar bort), de például az ízesített joghurtnál is a külföldi termékek visszaszorulására számít.

A Szabad Pécs újságírói is magyar kólát isznak, sőt megtaláltuk végre azt a bizonyítékot is, ami szerint a kóla mindig is magyar volt (lásd nyitóképünket).

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK