Kiemelt cikk

2018. január 16., kedd 14:46

Nem válogatnak, George Soros pénzéből is kérnek a dél-dunántúli civilek – Nem véletlenül

Írta:
Nem válogatnak, George Soros pénzéből is kérnek a dél-dunántúli civilek – Nem véletlenül Fotó forrása: Facebook/ECK

Merthogy fontos munkát végeznek, amit szeretnek, ami mellett elkötlezettek, amit nem végez el az állam és a helyi önkormányzat helyettük, cserébe viszont nem ad elegendő forrást, avagy nem minden civilt tekint a jó civilnek, az elvégzett munkától és annak hasznától függetlenül. Na ezért kérnek közvetetten Sorostól si pénzt. És talán még azért is, mert tudják, sejtik és/vagy érzik, hogy jórészt bullshit, amit a kormány és a rettentő módon felháborodott önkormányzati vezetők tolnak a "Soros-lampányközpontokról".

Az Emberség Erejével Alapítvány (a tagok a nagy képen, bár másképpen, a jubiláló Family Guy miatt kifejlesztett program segítségével) közlése szerint a várakozásaikat isfelülmúlóan 111 pályázat érkezett be a január 15-i beadási határidőig az Erősödő Civil Közösségek (ECK) program első meghirdetésére.

Összesen mintegy 200 milliós forrásigénnyel fordultatok az Emberség Erejével Alapítványhoz, az odaítélhető keretösszeg kétszeresére. A kategóriákat tekintve 40 pályázat az Indító, 71 pályázat az Erősítő kategóriában érkezett be. A 111 pályázóból 24 informális csoportként készített projektet.

A területi megoszlást nézve baranyai megvalósításra 65 közösség pályázott, Somogy megyében pedig 30, Tolna megyében 12 pályázatot kívánnak megvalósítani, míg 4 pályázat régiós szintű.

A nyertes pályázók névsorát február 15-ig teszik közzé az Erősödő Civil Közösségek honlapján!

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK