Kiemelt cikk

2018. április 14., szombat 20:13

Jövő szombaton újabb kormányellenes tüntetés lesz Budapesten

Ambrus Vilmos
A százezres tömeget felvonultató tüntetés teljesen békés A százezres tömeget felvonultató tüntetés teljesen békés Fotók és videó: Haller Szabolcs

A szervezők becslése szerint is százezres nagyságrendű tömeg vonult fel és tüntetett szombaton Budapesten a kormány ellen új választásokat követelve.

Az Andrássy úton, az Operaháznál gyülekező és onnan a Parlamenthez vonuló tömeg méretére jellemző, hogy csak az Alkotmány utcában mintegy ötven percen keresztül vonultak fel a kormányellenes tüntetők.

A tiltakozók nagy része már gyakorlatilag teljesen megtöltötte a Kossuth teret, amikor az Alkotmány utcában vonuló sokaság végét még mindig nem lehetett látni.

Feltünő volt, hogy a tömegben leginkább a középiskolás, a huszon- és harmincéves fiatalok, illetve a 60-70 év körüli idősek lehettek a legtöbben. Több ezren vonultak a Momentum mozgalom lila lufijaival, de lehetett látni jobbikos pólót viselő fiatalokat, DK-s zászlókat és az Együtt logóit is.

A demonstráció legszebb és legemlékezetesebb pillanatai közé tartozott, amint a Magyar Nemzet munkatársai a mai napon megjelenő Szamizdat kiadványukat osztogatták. A 40 ezer példányban kinyomott újságra olyan nagy volt az igény, hogy teljesen el is fogyott.

 

 Szabad Pécs olvasói fotó

 

Szabad Pécs olvasói fotó

 

 

A vonulók többször is azt kiabálták, hogy

 

„Orbán takarodj!", „Nem félünk!", „Mi vagyunk a többség".


A tüntetés egyik szervezője és műsorvezetője, Gulyás Balázs a Kossuth téri színpadról bejelentette, hogy jövő szombaton 18 órakor még nagyobb tömeget szeretnének összehozni a Parlament elé, új tüntetés lesz, és új választást követelnek. Utóbbit azzal indokolta, hogy az NVI Fidesznek kedvező döntései az állami média és a fideszes sajtóorgánumok hazugságai, illetve álhírei, a kamupártok indulása, a szavazókörökben történt szabálytalanságok és a Fidesz által utaztatott szavazók mind-mind arra utalnak, hogy csalás történt a választáson.

(És ne feledjük, holnap, vasárnap este hattól Pécsett is lesz egy demonstráció a Széchenyi téren.)

 

 

„A Fidesz a hazugság, a gyűlölet és a félelem pártja lett” – mondta a rendezvény egyik szónoka. 

 

Úgy vitték a Szamizdat Magyar Nemzetet, mint a cukrot

 

A Szamizdat Magyar Nemezetnek gyakorlatilag már mostanra elfogyott szinte az összes példánya, pedig 40 ezret nyomtattak belőle, mint megírtuk. Voltak, akik nem is egy példányt vittek, hogy a barátoknak, rokonoknak is jusson, és lehet látni, hogy a tömegben is sokan olvassák a lapot. Az újságot tegnap délutántól tördelték, de már a hét közepétől kezdve adták le az anyagokat. A 16 oldalas újságban van egy interjúoldal, több véleményoldal, egy nagy Török Gábor-interjú, de sok kulturális anyag és sport is. Egy kicsit más az oldalstruktúra és a tipográfia, illetve a megjelenés (lay-out) mint a klasszikus Magyar Nemzeté. A fejlécen viszont ott áll, hogy a Magyar Nemzet újságírói készítették.

 

A cikk szerzője a Magyar Nemzet egyik szerkesztője.