Kiemelt cikk

2018. április 17., kedd 10:44

Lemondtak egy Alföldi Róbert főszereplésével készült "kormánykritikus" darabot Pécsett

Írta:

A hírről a Szabad Pécs értesült. Nem indokolták, miért marad el a Kodály Központba szervezettt budapesti vendégelőadás, de azért sajnos sejthető. Kerestük a Zsolnay Örökségkezelőt is, de egyelőre nem válaszoltak. FRISSÍTVE!!

FRISSÍTVE 22.00

 

A Szabad Pécs kedden elérte Hevér Gábort, a darab egyik főszereplőjét, aki érdeklődésünkre azt mondta, hogy nem tudnak semmit a körülményekről, tegnap szóltak nekik, hogy májusban mégsem kell Pécsre menniük.

Hogy szerinte mi lehet ennek a változásnak az oka, azt a színművész is csak találgathatja, racionális okát, magyarázatát nem látja, hiszen egy több, mint száz előadást megélt, jelenleg is futó sikeres darabról van szó, amely mintegy öt éve van műsoron, és számos vidéki városban is szerepelt, ugyancsak sikerrel. Arra, hogy esetleg politikai oka lehet-e a vendégelőadás furcsa visszamondásának, Hevér Gábor úgy felelt, hogy ez egy angol komédia, amelyből a BBC is készített egy sorozatot, és amely az angol miniszterelnökről szól és Nagy-Britanniáról, ráadásul a helyzetek többsége is, amelybe belekerülnek a főhősök, nem politikai jellegű szituációk.

 

Alföldi Róbert szerint zalaegerszegi minta történhetett

Alföldi Róbertet a 24.hu telefonon érte el, ő is éppen akkor, keddeb napközben olvasta a hírt, azt kollégái küldték át neki, és egyelőre legalábbis nem tudott az előadás lefújásának okairól. Nem nagyon tudott azonban mást ő sem elképzelni, mint azt, hogy "a zalaegerszegi mintába illeszkedik" ez is, ami eléggé elszomorítja.

„Borzalmas, de hát mi más oka lehet? Főleg az a gyanús az egészben, hogy postán küldik, és nagy kuss van. Rejtély, hogy miért mondták le" – közölte a lapnak Alföldi Róbert.

Szerinte bármilyen technikai akadály felmerülhet, ami miatt elmarad egy színházi előadás, de olyankor ezt nem szokták titkolni, hanem nyíltan közlik a fellépőkkel. A 24.hu egkérdezte a színművésztől, hogy megrázzák-e még az ilyen hírek, de ő azt válaszolta:

„Úgy tűnik, megszoktam már. De nem engem kéne megráznia, hanem az országot. Nem önmagában ennek az esetnek, hanem annak, hogy egyáltalán ilyenek történhetnek". 

 

KORÁBBAN ÍRTUK

A kővetkező hivatalos indoklást találtuk:

“Tisztelt Közönségünk!

A május 27-i Zsolnay Színház Igenis miniszterelnök úr! előadása elmarad, a jegyeket április 18-tól, szerdától visszaváltjuk. A pénztárakban vásárolt jegyek árát a Zsolnay Kulturális Negyed Látogatóközpontjában , valamint a Kodály Központban fizetjük vissza.

Az online vásárolt jegyeket a Jegymester Kft visszautalja a saját rendszerén keresztül a vásárlók részére, ezzel további tennivalójuk nincs.

Köszönjük megértésüket!”

 

Az Átrium Színház sem érti

“Nem kaptunk indoklást a Zsolnay Színháztól, mi is a facebookon szembesültünk ezzel a kiírással, illetve pénteken tapasztaltuk, hogy a jegyértékesítést leállították, minden értesítés nélkül. Az előadást leegyeztettük, készültünk rá. Értetlenül állunk az eljárás előtt. Nagyon sajnáljuk. Üdvözlettel: az Átrium csapata”