Kiemelt cikk

2018. április 18., szerda 19:17

Befogadhatják Alföldi Róberték letiltott darabját

Írta:
Befogadhatják Alföldi Róberték letiltott darabját Fotó forrsa: www.atrium.hu / Átrium Színház - Dudás Gergő

Pécsett, a Harmadik Színházban vagy Szigetváron játszhatják el az Igenis, miniszterelnök úr című komédiát, értesült a hírről a Szabad Pécs. Mint azt lapunk tegnap megírta,  a napokban leállt a budapesti produkció pécsi vendégelőadására szóló jegyértékesítés.

A jelentős állami és pécsi önkormányzati támogatásból működő, Pécs 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címe miatt felállított Zsolnay Örökségkezelő nem indokolta azt, miért nem fogadják a május 27-re műsorra tűzött darabot. A Szabad Pécs is kereste a ZSÖK-öt, de nem indokolták a lemondás okát, ugyanakkor maga Alföldi Róbert is azt nyilatkozta kedden, hogy a zalegerszegi minta történhetett Pécsett is.

Hevér Gábor, az előadás másik főszereplője pedig a Szabad Pécsnek azt mondta, értetlenül áll az angol komédia letiltása előtt, amely majdnem öt éve megy sikerrel, számos vidéki vendégjátékkal, és száznál több előadással.

A Szabad Pécs arról értesült szerdán este, hogy pécsi és baranyai civilek lobbiztak azért, hogy Alföldi Róbertéket láthassák Pécsett, vagy Baranyában. Lapunk ugyan szerdán este nem tudta elérni Vincze Jánost, a Pécsi Harmadik Színház alapítóját, de úgy tudjuk, hogy a programokért felelős rendező fogadná a budapesti produkciót.

Információink szerint másik pécsi helyszínnel is tárgyalnak civilek, ugyanakkor még az sem elképzelhetetlen, hogy Baranyában másutt, Szigetvárott lesz látható a produkció, ott vagy a sportcsarnokban vagy a Vigadóban állíthatják színpadra az Igenis, miniszterelnök urat.

A Szabad Pécs szerdán este elérte a produkció egyik vezetőjét, aki annyit mondott, hogy örülnek annak, ha ilyen civil kezdeményezés indult, ők is gondolkodtak azon, hol tudnák bemutatni a darabot a pécsi közönségüknek. Az biztos, hogy a történtek ellenére is nagyon szívesen jönnének Pécsre vagy Baranyába, ugyanazon a napon, május 27-én, amikor az eredeti, a Kodály Központba tervezett előadás is lett volna.

A Kodály Központot Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa program keretében építették meg. Tehát még egyszer: a Kodály Központ, ahol eredetileg játszották volna a darabot, az Európa Kulturális Fővárosa program keretében épült meg.