Kiemelt cikk

2018. június 12., kedd 17:32

Döntött a Kúria: egyelőre nem kell kifizetniük a volt dolgozóknak a rájuk rótt, a Zsolnaynak megítélt kártérítést

Írta:
Döntött a Kúria: egyelőre nem kell kifizetniük a volt dolgozóknak a rájuk rótt, a Zsolnaynak megítélt kártérítést Fotó: Cseri László

Vagyis, aki eddig nem fizette ki a rá jogerősen kirótt kártérítést, az ellen sem indíthat végrehajtást a Zsolnay Zrt. – értesült a hírről a Szabad Pécs. A Zsolnay ugyanis, mint írtuk is már több alkalommal is, ezt a lehetőséget is kilátásba helyezte a volt dolgozóival szemben. Közülük viszont sokan, majdnem százan felülvizsgálati kérelemmel éltek a másodfokú jogerős ítélettel szemben, és kérték, hogy ameddig a Kúrián (volt Legfelsőbb Bíróság) nem születik határozat ebben az ügyben, ne kelljen  megfizetniük kötelezően a jogerős határozatban foglalt, személyenként változó összeget.

A Zsolnay részére 117 dolgozónak összesen mintegy 23 millió forintot kell ugyanis a másodfokú, zalaegerszegi ítélet értelmében fizetniHacsak a Kúria végül másképpen nem határoz. A lényeg azonban most nyilvánvalóan sokaknak az, hogy nem kell azonnal fizetniük, s emiatt egyelőre végrehajtástól sem kell tartaniuk.

Az ellen-Zsolnay cégként elhíresült Ledina részéről azt nyilatkozták korábban, hogy helyt állnak sok dolgozó helyett, sőt hitelt vesznek fel emiatt, ugyanakkor eddig a Zsolnaynak csak magánszemélyek fizettek –  nyilván olyanok, akik úgy gondolták a jogerős bírósági határozatot kézhez véve, hogy számukra ez most a legjobb és legmegnyugtatóbb megoldás.

Döntésével a Kúria a Zalaegerszegi Törvényszék ítéletének végrehajtását felfüggesztette.

Elviekben a Kúriához benyújtott felülvizsgálati kérelemnek nincsen halasztó hatálya, de a Kúria kivételesen felfüggesztheti a vonatkozó ügyben hozott jogerős bírósági határozat végrehajtását – és ez történt ebben az ügyben is. Mindez természetesen nem preudikál semmit, azaz nem lehet levonni semmiféle, pláne nem messzemenő következtetést arról, hogy vajon hogyan határozhat majd az eredeti ügyről a Kúria, elfogadja-e a jogerős döntést, esetleg fülbírálja, megváltoztatja azt, stb stb.

 

Kerestük a döntés miatt a Ledina Kft. vezetését, akik közleményt küldtek válaszul lapunknak. Azt az alábbiakban, szó szerint idézzük:

„Azon dolgozóink, akik megfogadtak tanácsunkat, miszerint fellebbezzenek a dehonesztáló ítélet ellen, mentesülnek a fellebbviteli döntésig a végrehajtási eljárás alól! Ezért sürgette és tartotta a Zsolnay vezetése presszió alatt a sajtóban is szerencsétlen, vétlen, jóhiszemű dolgozókat, mert maga sem bízott abban, hogy az ítélet végrehajtását nem függeszti fel a Kúria! Emlékeztetnénk, hogy ha ténylegesen a dolgozókat akarta volna jobb belátásra bírni a Zsolnay Zrt., akkor felajánlotta volna, hogy visszatérhetnek eredeti munkahelyükre dolgozni! De nem ezt tette, hanem a Zsolnay manufaktúra örökséget, a gyártási technológiát elő emlékezetként hordozó szakembereket inkább megsarcolni, lehúzni akarja! Felvetődik a kérdés: jó kezekben van-e Magyarország egyik legfontosabb porcelánipari öröksége! Ledina Kft."