Kiemelt cikk

2017. augusztus 11., péntek 19:13

Elhunyt Lábady Tamás, az Alkotmánybíróság volt elnökhelyettese

Írta:
Elhunyt Lábady Tamás, az Alkotmánybíróság volt elnökhelyettese Forrás: alkotmanybirosag.hu Fotó: Rózsa Zsuzsanna (http://jogaszvilag.hu/rovatok/szakma/mindig-az-igazsagot-szolgaltam-i-resz)

Pénteken elhunyt Lábady Tamás volt alkotmánybíró, az Alkotmánybíróság volt elnökhelyettese, közölte a Magyar Távirati Iroda.

Lábady Tamás 1944-ben született, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1968-ban szerzett jogi diplomát. 1970-től polgári peres bíró volt Siklóson, majd a Pécsi Vá­rosi Bíróságon. 1976-tól a Baranya Megyei Bíróság másodfokú bírája, 1980-tól megyei bírósági tanácsvezető.

1990-től 1999-ig az Alkotmánybíróság tagja, 1993-tól 1998-ig helyettes elnöke volt, majd 2003-tól 2012-ig a Pécsi Ítélőtábla elnöke.

Lábady Tamás 1974-től 1999-ig oktatott polgári jogot a pécsi jogi karon, 1988-ban kandidátusi fokozatot szerzett. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtu­dományi Karának tanára, továbbá tanított az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében. 2011-ben címzetes kúriai bíró lett, majd megkapta a Deák Ferenc Díjat és a Juhász Andor díj arany fokozatát.

Az Alkotmánybíróság tagjai és munkatársai Lábady Tamás személyében a nagy tudású, bölcs bírót, a polgári jog kiváló ismerőjét, az egyetemi oktató, és a testület máig tisztelettel emlegetett és megbecsült egykori tagját is gyászolják - olvasható az Ab honlapján.

Az Igazságügyi Minisztérium közleményében azt írta, mély fájdalommal értesült Lábady Tamás haláláról, és részvétét fejezte ki a családnak, hozzátartozóknak.

"Lábady Tamás tudósként, egyetemi oktatóként is meghatározó hatást gyakorolt nemcsak a magyar magánjogra, hanem a magyar jogi kultúrára is" - írta a tárca.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem honlapján olvasható gyászhír szerint Lábady Tamás rendíthetetlen hite, az élet, a házasság és a család iránti elkötelezettsége, kimagasló szakmai felkészültsége egész Karunk számára példa marad."

A temetés időpontjáról a család a későbbiekben ad tájékoztatást.

FRISSÍTÉS 20.40

A Pécsi Ítélőtábla nekrológja

Dr. Lábady Tamás emlékére

Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy Dr. Lábady Tamás, a 2003-ban ujjászületett Pécsi Ítélőtábla első elnöke életének 73. évében, 2017. augusztus 11. napján elhunyt.

Dr. Lábady Tamás 1944-ben született Baján középosztálybeli polgári család hatodik gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziumában végezte. Egyetemi tanulmányait a pécsi jogi karon 1968-ban fejezte be, ugyanebben az évben Pécsett fogalmazóként kezdte meg a bírósági pályafutását. 1970-ben kapott járásbírói kinevezést, majd 1976-ban a Baranya Megyei Bíráságra helyezték át. 

1990 és 1999 között az Alkotmánybíróság bírája, hat éven át helyettes elnöke volt. Az alapjogi ítélkezést követően visszatért a Baranya Megyei Bíróságra, ahol előbb tanácselnökként, 2001-től polgári kollégiumvezetőként dolgozott. 2003. január 1. napjától nyugdíjazásáig töltötte be a Pécs Ítélőtábla elnöki tisztségét.

Rendszeres ítélkező tevékenysége mellett életét a tudománynak és családjának szentelte. Több évtizeden keresztül oktatott több egyetem jogi karán és posztgraduális képzéseken. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának docense és Doktori Iskolájának oktatója, az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének és a Magyar Bíróképző Akadémiának gyakori előadója volt. 1988-ban kandidátusi fokozatot szerzett.

Kiemelkedő jogirodalmi, szerkesztői és bíráló tevékenységét több egyetemi tankönyv, számtalan publikáció fémjelzi. Életpályájának kiemelkedő állomása volt a Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság tagjaként 9 éven át végzett tevékenysége. Nevéhez fűződik az új Polgári Törvénykönyv szerződésen kívüli kárfelelősségről szóló része. 

Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták. A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetésnek, a Deák Ferenc díjnak, a Juhász Andor díj arany fokozatának, a Mestertanár Aranyérem kitüntetésnek, a PPKE JÁK Emlékéremnek, a „Jog szolgálatában” kitüntetésnek, a Pázmány-plakettnek, a Pulszky Ágost Emlékéremnek és a Gaizler Gyula Emlékéremnek birtokosa. 2011 -ben "címzetes kúriai bíró" címet nyert el.

Dr. Lábady Tamást magas színvonalú bírói, oktatói, és tudományos munkássága, mély hite, jó szándékot és segítőkészséget sugárzó korrekt magatartása miatt munkatársai és beosztottai valamint az igazságszolgáltatás egésze részéről szeretet és köztisztelet övezte.

Halála pótolhatatlan veszteség. Emlékét kegyelettel megőrizzük.

 

A Pécsi Ítélőtábla dolgozói