Kiemelt cikk

2017. augusztus 12., szombat 09:54

És akkor Huszain, Ali, Ibrahim és Mehmet szőlőt szüretelt Pécsen

mz
Forrás: youtube.com. Kaldewey Kelemen festménye, 1889 Forrás: youtube.com. Kaldewey Kelemen festménye, 1889

Ma 330 éve, hogy 1687. augusztus 12-én a nagyharsányi ütközetben Baranya is felszabadult a török uralom alól. 

Remek szombat délelőtti olvasnivalót írt Szabó Zoli borász, melyet meg is osztott pincészete közösségi oldalán. Igyekszik eloszlatni a tévhitet, hogy török időkben visszafejlődött volna a borkészítés, amit valójában a másfél évszázad alatt máig érzékelhetően alakították át.

Mint Szabó írja, "ezt a korszakot jellemzően történelmünk legsötétebb fejezetei között tartjuk számon, bár a mai napig kissé egyoldalúan, torzítva festik le az akkori eseményeket".  A szőlőtermesztés és Pécs viszonyának szemszögéből azonban nem feltétlenül negatív dolog volt a török uralom, a maihoz képest például jóval fontosabb szerepet töltött be a borászkodás a város életében.

"Sokan hiszik a mai napig, hogy az iszlám hitűek nem ittak bort, nos dehogynem, sőt, közülük sokak saját birtokkal is rendelkeztek, illetve a bortermelést eszük ágában se volt korlátozni, miután komolyabb mértékű adót szedhettek utána."

Szabó Zoli példaként Szabó Pál Zoltán "A török Pécs" című könyvéből említ egy érzékletes részletet.

Szabó Pál Zoltán: A török Pécs

 

Szabó összeadta a törökök (illetve betelepült balkáni népek) által birtokolt szőlőterületeket, ez összesen 669 kapás szőlő, ami egy váltakozó mértékegység korszakok és vidékek szerint, középértéken számolva nagyjából 1000 m2.

 

Ez alapján 67 hektárnyi területet műveltek egyedül a megszálló népek. Ez nagyjából önmagában megegyezik a mai állapotokkal, bár illendő hozzátenni, hogy azóta a város kiterjedése jóval nagyobb és annak is kizárólag a keleti és nyugati peremvidékén láthatunk szőlőt nagyobb mennyiségben. A magyar lakossággal együttvéve viszont 330 hektáron 382 szőlőműves gazdálkodott Pécs határában. Ezek szerint tehát több, mint ötszöröse volt szőlőterületeink kiterjedése, amin az akkortájt nagyjából 5-7000 lélekszámú város osztozott. Összehasonlításképpen: a kiegyezés és a filoxéravész közötti időben, amikor a város a legtöbb szőlővel rendelkezett, megközelítőleg 1500 hektárnyi terület jutott harminc-negyvenezer lakosra. Ez az adat egy lakosra vetítve még mindig elmarad a török időkben megismertekhez képest.

A borász még további kapcsolódó érdekességet is megosztott: Pécs 1780-ban emelkedett szabad királyi városi rangra, de kis híján már 1717-ben (tehát pont 300 éve) sikerült a városi lakosságnak elnyernie a címet, miután hathatósan vesztegették a bécsi főhivatalnokokat tetemesebb boradományokkal. Ezen törekvésüket a püspökség torpedózta meg, miután egyik elsődleges bevételük a bormérési jog szabályozásából származott. Akkoriban ugyanis meghatározott mértékben és időszakban (Szent Mihály napjától Szent György napjáig) volt lehetősége a lakosságnak a bor értékesítésére.

Forrás: mek.oszk.hu

 

Ezen idővel sikerült változtatni, 1747-től ugyanis megszűnt a korábbi időkorlát, sőt, egy püspöki bormérésre már három világi bormérés juthatott. A városlakók ekkortól további területeket vontak művelésbe a keresletet kielégítendő. Majd az ebből származó bevételből, összesen kétszázezer forintból megváltották végül a függetlenségüket Bécstől, ezután a város rohamos fejlődésnek, polgárosodásnak indult. Így talán jobban érthető az is, miért rang, kitüntető jelző mai napig a "tükeség" egy olyan városban, ahol már szinte alig foglalkoznak néhányan szőlőműveléssel.