Kiemelt cikk

2017. október 30., hétfő 22:24

Én kicsi pónim

Kiss Tibor Noé novelláját olvashatják a Szabad Pécsen. Az irodalom kategóriában 2017-ben a minap baranyai Prima Díjjal kitüntetett író a róla, a díj kapcsán készített kisfilmben is elmondta, hogy már dolgozik a harmadik regényén, mközben a másodikat egyre több nyelvre fordítják le, egyre több országban kapható. (B. A.)

Kategória: POP

STÍLUS Idén egyelőre nem tudta folyósítani a szerződésben vállalt összeg folyósítását a pécsi önkormányzat a Pécsi Íróprogram számára. Ahhoz, hogy ne kelljen felfüggeszteni az írók fogadását, két korábbi vendégíró sietett a szervezők segítségére némi adománnyal, értesítette sajtóközleményében az Íróprogram a Szabad Pécset.

Kategória: METÁL

LEPA - Újabb rejtélyes szó ütötte fel a fejét, és szerintem simán megtaláltuk a nulladik pácienst, méghozzá itt Pécsett. Jól kapaszkodjatok meg: LEPA. Ki találja ki, mit jelent?

Kategória: POP

INTERJÚ - Figyelem, mélyvíz! Extrém hosszú és szerintünk elég tanulságos interjú Kiss Tibor Noé íróval. A szövegben nem véletlenül vannak zenék, azt tessék meghallgatni olvasás közben, Noé kedvenceit raktuk ide, illetve illusztráció gyanánt szemezgettünk a képei közül. Hajrá!

Kategória: METÁL
2017. április 24., hétfő 15:59

A zsarnok

– Mit tegyünk a zsarnokkal? – kérdezték kétségbeesve a tanítványok.

– Szeressétek – mondta csöndesen a mester.

– De nyomorba dönti a birodalmat!

– Ha gyűlölitek, azzal Isten országát is nyomorba dönti, a szívetekben – magyarázta a mester. – A zsarnokot kitessékelni a hatalomból: ez is a szeretet műve legyen.

Kategória: POP
2017. április 05., szerda 15:08

Koanglosszák

A Szanszkrit Akadémia

A tudás hatalom. De a hatalom megvan. És az enyém. Akkor mi szükség volna tudásra? - szólt a császár, és egy tollvonással megszüntette a Szanszkrit Akadémiát.

Pécs, 2017.04.05.

Kategória: POP