Breadcrumbs

2017. szeptember 02., szombat 17:23

Pécs többé már nem a kultúra városa

Hollósi Dániel

Nemhogy európai, magyar viszonylatban sem. A pécsi kultúrát felzabálja egy hatalmasra nőtt, eozin mázzal kikent szörny. A ZSÖKZILLA.

Az a kurva nagy baj azzal, ha a kultúrát, kulturális szervezeteket, kulturális alkotásokat pusztán eszköznek tekinti a politikai hatalom, hogy szarvihar esetén az elsők között engedi el a kezét.

Bizalmatlansággal tekintenek a kultúrára, mivel nem tudják teljesen deformálni, maguk képére alakítani, irányítani, akárhogy is próbálkoznak. Megfertőzni talán, kis időre. Úgy vannak a kultúrával, mint a szabadsággal. Nem érik fel ésszel, így vagy ellenségként, vagy zavaró, megfoghatatlan, természetfeletti jelenségként tekintenek rá.

Félreértés ne essék: Pécs nem most, az előterjesztés nyilvánosságra kerülésekor szűnt meg Európa Kulturális Fővárosának, a kultúra városának lenni (utóbbi nem is nagyon volt soha talán). Hanem abban a pillanatban bő tíz évvel ezelőtt, amikor a politikai szereplők és haszonlesők kifúrták, kiutálták, kiszorították, távozásra bírták az egész projektet kitaláló civileket, Takáts Józsefet, Tarrósy Istvánt, meg a pályázatot jegyző többieket  (Szalay Tamás, Szokolai Zsolt, Patartics Zorán, Czakó Zsolt, Pesti András és Bert van Meggelen), hogy aztán jó magyar szokás szerint velejéig rothasszák el az egészet.

A vonzó, túlérett gyümölcsnek (a hatalmas pénznek) a szocialista városvezetést váltó Fidesz sem tudott ellenállni (csak éppen a bedolgozó vállalkozók cserélődtek le). Megsokszorozódott beruházási költségek, botrányok, a mindent lefedő, elborító beton és térkő a füvek meg fák helyett, a békategóriás programok, elhallgattatott civilek ugyanúgy kísérték a programévet (volt azért sok jó is, jegyezzük meg). A bajok csúcsosodtak, türemkedtek ki az ünnepség idejére ideiglenesen lekövezett Széchenyi téren a megnyitó giccsbe torzult, naplementének ható, napfelkeltének szánt műshow-jában is.

De őszintén, ki volt az a szerencsétlen, aki komolyan gondolta, hogy Demjén Ferenc Várj, míg felkel majd a nap című számát kell lejátszani 2010-ben egy ilyen eseményen? Akkor már szólhattak volna a Desmond Childnak is.

A politikai szereplők sokat tettek együtt azért, hogy az EKF Pécs 2010 projekt úgy szarrá menjen, ahogy van, bekerüljön az elbaltázott EKF-projektek kétes hírű csarnokába, a városlakók pedig rossz szájízzel gondoljanak a tőlük alapos munkával elidegenített vívmányokra.

Közös nyomorunk és közös felelősségünk, hogy így alakult. És közös felelősség a mostani helyzet is.

A kultúra és művészet lényegénél fogva szabad. Ha szabad akkor nyugodtan virágozhat, nem megfélemlítve és nem másért, mint önmagáért.

A városi kulturális szörnyszülött létrehozására irányuló törekvések kezdetektől fogva a politikai akarat valódi szándékairól lebbentette fel a fátylat. A szupercentralizált, központosított, könnyen irányítható intézményszörny azonban nem jött létre közvetlenül a programévet követően: legalább is csak részben. Talán ők ijedtek meg a Frankenstein szörnyétől, hogy majd a Zsökenstein önálló életre kelve elpusztítja őket, talán a lelkiismeretük szólalt meg, esetleg a pécsi kultúracsinálók csendes ellenállása, zárt ajtók mögött adott tanácsai, tiltakozásai: srácok, ezt azért már mégse kéne.

 

 

A kulturális cégek beolvasztásának (az egyéb kiadási sorokhoz vagy éppen fontosságukhoz mérten apró költségvetési tételek kihúzásának) a Bóbita Bábszínház volt a főpróbája. És mégis, egy árva tiltakozó szó nélkül nézte végig mindenki, hogy beolvasztják a városi kulturális holdingba, szembe menve minden szakmai véleménnyel. (Amelyeket ki sem kértek.)

Ezek az összevonások mindig azért történnek, hogy pénzt fogjanak meg, embereket rúgjanak ki. Racionalizáljanak és megszüntessék a párhuzamosságokat. Legalábbis ez a magyarázat.

A most beolvasztásra szánt intézmények eddig is a várostól függtek, eddig is ki voltak téve a politikusok rövidtávú haszonszerzési céljainak, most azonban a látszólagos és valóságos függetlenség is megszűnik. Beolvadnak egy kézivezérléssel irányított, kétes függetlenségű cégbe, ahol az elmúlt időszakban tapasztalt tevékenységek alapján többnyire egy fő vezérelv van: a helyi és országos politikai önkény totális kiszolgálása.

A beolvadás után a saját lelkiismeretükön túl semmi, de semmi nem gátolja meg, hogy ne csinálják és heréljék ki ezeket az önálló szervezeteket mondva csinált okokra hivatkozva.

Hol van ilyenkor Hoppál Péter, a magyar kultúra pécsi államtitkára? Akinek ezeket az intézményeket kellene megvédenie. Hol vannak a szakmabeliek, az intézményvezetők, akiket kihagytak a döntés előkészítéséből? Hol vannak a tüntetők, a tiltakozó hangok? Akiknek ezeket az intézményeket kellene megvédenie.

Megszoktuk, hogy az előterjesztések megszavazása nyolc éve formális gesztus csupán, de ez a szándék még akkor is csak egy előterjesztés csupán. Még nincs megszavazva. Lehet ellene tenni. És ha vannak fontos ügyek, amiért érdemes kiállni, akkor ez is egy ilyen.

A PFZ azért lehetett vidéki zenekarból az ország harmadik (biztosan, de sokak szerint második) legjobb szimfonikus, nemzeti státuszú zenekara, mert független szellemi és zenei műhelyként, kulturális központként és szabad entitásként működhetett, a minőség és a szakmai profizmus mentén. Apránként építve fel a hazai és nemzetközi reputációját.

A POSZT-nak már majdnem mindegy, de eddig volt lehetőség a visszarendeződésre, ha a szakma úgy gondolná, nem a fesztiválosodás a megfelelő út. A beolvasztás után már nem lesz sok választása.

Lehet, hogy most kényelmes beletömni mindent a nagy ZSÖK-be, hatalmas gólemmé duzzasztani. Pécs és a kormányzat közötti megállapodás értelmében három évig még a kormányzat fizeti a kiadások nagy részét (a PFZ esetében a költségvetés ⅘-ét, a ZSÖK esetében 14/15-ét), de utána megint ennek a városnak kell ezt kigazdálkodnia. Már 2019-től olyan mértékben fognak növekedni a terhek, melyeket nem lesz képes ellátni a város.

És akkor arra sem lesz elég pénz, hogy a rezsit befizessék. Nem lesz koncert, se pénzes, se ingyenes, nem lesz kiállítás, színház, semmiből, a bemondásra gründolt operafesztivál. Lófasz lesz itt, nem kultúra. Csak míg máshol a stadionok, itt a saját kultúrája temeti maga alá a várost, hogy a villanyszámlát sem lesz miből befizetni. Pécsett, a kultúra egykor volt fővárosában.