Breadcrumbs

2018. január 02., kedd 18:58

A Miakara Tunk

Parti Nagy Lajos
A Miakara Tunk Fotó: Cseri László

Parti Nagy Lajos írásával zárjuk a Szabad Pécs Karácsonyi történetek című sorozatát. Ennél jobban pedig nem is indulhatna az újév első munkanapja. Folytatjuk jövőre, illetve idén. Fogadják szeretettel!

 

Január másodika van, az elseje kicsúszott a szilveszter egykedvű hóna alól és elolvadt nyom nélkül, szappanmód. Évkezdet, évvég összefolynak valami ködös, petárdaszagú gomolyban. Ez jár a fejemben, a gomoly, az éjfél utáni tejfelköd a Duna fölött, valamint az embernagyságú kakas, aki tíz óra körül szabályos tűzijátékot rendezett egy közeli kereszteződésben, de, szakember lévén, konkrét erkély ki nem gyulladt, nem történt személyi sérülés, négy-hat emeletnyi magasban robbant a jókedv, a pirokacagás, aztán az illető a  dobozt gondosan eltávolította az útból, s számos tyúkjaival és csibéivel elvonult a szilveszter-esti rikoltázsban.  

Még ezekkel a nedvességtől panaszosra és félelmetesre mélyülő trombitákkal kezdhetnék itt valamit, de nem kezdek, Kálmán C. kollega pontosan leírta e felületen a tárca miben- és mekkorában-létét, se hozzátenni, se elvenni belőle nem tudok, azt, hogy mi a tárca, azt amúgy sem lehet definiálni, legföljebb körülbeszélni, s alighanem ez a körül- a tárca maga: bármi kis tárgy arányos hógolyósítása. 

Tárcát amúgy sem gondoltam írni, legföljebb néhány hivatalos mondatról néhány magán-mondatot, egy nyilatkozatról nevezetesen, amit e lap olvasói jobban ismernek, mint én, sokkal jobban érzik nálam, mondhatni a bőrükön, hogy mit jelent, miképp sugározza be derűs pannon évkezdetüket. 

S miképp nem, mert ez a rémesen komoly dolog azért rémesen komolytalan.

Pécs város  -- hol hajdan tizenhárom évig éltem -- közgyűlése lapidárisan idióta nyilatkozatáról, a Dr. Páva Zsolt polgármester jegyezte veretes jajkiáltásról volna szó, melyben az Emberség Erejével alapítványt Soros-kampányközpontnak nevezik, s felkérnek minden pécsi polgárt, hogy ne adjon tulajdonba, bérbe, használatba eme alapítványnak helyiséget, mert ezáltal segédkezne úgy Európa, mint Magyarország, és szeretett városunk, Pécs jövőjének kockáztatásában, vagyis Soros tervének megvalósításában, abban, hogy szegény hazánk iszlamizált ország legyen.

Olvasható több portálon, nem idézem tovább az Orbán-rezsim jeles mottóját, eme ájtatos, félreérthetetlen uszítást. Aki megszavazta, az vagy síkhülye vagy ugyanolyan briganti, mint e gyűlöletkampány megrendelői és kiagyalói -- persze nem zárható ki, hogy a képviselők némelyikének ez a személyes meggyőződése, hisz a nemzetközi helyzet fokozódik.  Azt hiszem, Európa volt kulturális fővárosában utóbbi lenne a legriasztóbb, ez a meggyőződés-dolog, bár nagyjából mindegy, hogy ilyen-olyan kényszerből vagy szabad akaratukból tunkolódtak bele a barnás sűrűbe.  

A tunk marad, akkor is, ha a tükröt még jó darabig a Fidesz foncsorálja. 

Vagyis a választásokig és tovább lehet újabb nyilatkozatokat kiötölni és/vagy szeretettpécsivé igazítani a központi direktívát, fel lehet kérni minden polgárt (aki kiáll a mai Magyarországot és Európát megvédeni akaró politika mellett, ellenkező esetben szegény hazánk iszlamizált ország lesz), hogy, például, Soros-félék boltjában ne vásároljon, egyetemre, nyilvános fürdőbe, parkba, járműre őket fel ne engedje, velük se nemi se házassági kapcsolatra ne lépjen, ha jót akar -- és így tovább, van reá bő szakirodalom. 

Pécs és az ország, mint valami gyűrött zakó, valahogy kilógja majd, hogy kik és mivégre hordták (azok egyébként, akiket választott), megrántja majd a vállát, hogy képben maradjak, telik az idő, jönnek új szégyenek, új büszkeségek, az emlékezet legjobb szövetségese a felejtés. Értelme ugyan nincs, de eltűnődöm, vajon jó lenne-e, ha most valaki előlépne és közölné, hogy huncut, aki rosszra gondol, ez az egész nyilatkozat-szöveg színtiszta paródia volt, szilveszteri, noha két héttel korábbra sikerült időzíteni.

S ha jó is lenne, mert inkább jó, mint nem, hogy azt én elhinném-e 2018 első hétköznapján, mármint hogy csak vicc volt? Félek, nem hinném el, s bár mantráznám, hogy nem történik meg, ami immár megtörténhet, bizony, az csak mantra maradna, írásmantra magam elé, magam e lé, maga melé, mag amelé, ma gamelé...