Breadcrumbs

2017. május 02., kedd 17:53

Szatmári Áron: „A kereszténység és a reformáció is abszolút mozgalmi, ellenzéki dolog volt"

Hollósi Dániel

PORTRÉ – „Tudom, hogy később lehetnek nehézségeim, mert aktív állampolgár vagyok, de nem félek” – mondta a közelmúltban hangosbeszélővel a kezében készült fényképről elhíresült Szatmári Áron pécsi doktorandusz hallgató a Szabad Pécsnek. A Város Mindenkié Pécs csoport és a Hallgatói Hálózat tagja szerint még ha az egyetemi autonómiát a kormányzat régóta bontogatja is, azért még maradt valami belőle.

Szatmári Áron református családból származik, s mint mondja, „mai napig a kereszténység alapeszméi, felszabadító emberképe és a hit határozza meg a gondolkodásomat”. Talán az támasztja alá legjobban a PTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola 26 éves hallgatójának szavait, hogy választott kutatási területe a 16. századi protestáns zsoltárok.

A mohácsi származású, középiskoláját már Pécsett kijáró aktivista kívülállók számára unalmasnak tűnhető témaválasztását jóval izgalmasabb közéleti, civil tevékenységgel pezsdíti fel. 2012-ben, friss egyetemistaként csatlakozott az országos Hallgatói Hálózat (HaHa) mozgalomhoz, hogy Pécsett tanulja ki a fórum- és tüntetésszervezés csínját-bínját. A mozgalom lassú elsorvadása sem szegte kedvét, azt követően ugyanis hamarosan már A Város Mindenkié Pécs csoportban kezdte segíteni a szegénységben és fedél nélkül élő embertársainkat – ha kellett, fizikailag ellenállva a (jogtalannak vélt) kilakoltatásoknak.

Pécsett nemrég a már-már ikonikussá váló megafonos képével terelődött rá a figyelem, mint a CEU-melletti pécsi egyetemi megmozdulások egyik aktív szervezője.

„Pedig kifejezetten távol állt tőlem a szereplés, mindig is introvertált voltam” – árulja el, de a tenni akarás és az igazságérzet erősebb volt a felszólalások miatt kialakult gyomorgörcsöknél, és a szakkollégiumi viták is segítették megedződni.

 

– Mindenekelőtt nyugtasd meg az olvasókat, hogy eddigi civil ténykedésedért közvetve vagy közvetlen mennyi forintot kaptál Soros Györgytől vagy hozzá kötődő szervezettől?

– Nem tudom, hogy ez kit mennyire nyugtat meg, de nulla forintot.

– Gondolom visszajelzést annál többet a szerepléseidért. Nem mondták a szaktársak, a tanáraid, a rokonok, hogy szép-szép, de ennyire már nem kéne középpontban lenni?

– Kifejezetten pozitív visszajelzéseket kaptam, mivel bár sokan nem tudnak aktívan részt venni ezekben a tevékenységekben, de nagyon támogatják azt, amit csinálunk. Hozzám legalábbis nem jutott el semmilyen negatív reakció. Persze az csak kívülről látszik úgy, hogy a középpontban vagyok. Azoknak a csoportoknak, amelyeknek a tagja vagyok, nincsenek vezetőik, csak felelősei az egyes feladatoknak. Ezek között vannak látványosabbak, mint például interjút adni egy TV-nek, vagy moderálni egy fórumot. De az nagyon fontos, hogy utólag ezeket kiértékeljük, és jó érzés, ha pozitív jelzéseket kapok, még ha én nem is éreztem jónak a szereplésemet.

– Hogyan kell ezt elképzelni, ennyire egyértelmű, hogy valakiből aktivista lesz?

A maga idejében a kereszténység létrejötte és a reformáció is abszolút mozgalmi, ellenzéki dolog volt. Számomra a hit ennek megélése, vagyis hogy teszek is egy igazságosabb világ létrejöttéért. Amikor a Kerényi Károly Szakkollégiumba kerültem, ez kiegészült egy nagyon demokratikus elköteleződéssel. A szakkollégium ugyanis mind felfogását, mind működését tekintve nagyon demokratikus, és ezt nap mint nap gyakorolják. Fontosnak éreztük már a HaHá-s időkben is, hogy ne csak szakmai, de közéleti szinten is reagáljunk, álláspontot fogalmazzunk meg. Így közösen döntöttünk arról is, hogy cselekedni kell.

– A megmozdulások korábbi ezres létszáma rohamosan apadni kezdett. Nem élted meg csalódásként?

– Nyilván mindenkiben volt később csalódás, miután belecsöppensz egy olyan helyzetbe, amikor viszonylag könnyen ezrek mozdulnak meg egy ügyért. De ma már lehetőségként gondolok rá, rengeteg tapasztalatot és tudást szereztünk, amit ma tudunk hasznosítani.

– Szemben a fővárosi tüntetésekkel, a pécsi megmozdulások mintha csendesebbek lennének, jóval kevesebben mennek ki. Valamit rosszul csináltok?

– Nem magyarázkodás, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy arányaiban egyáltalán nem vagyunk rosszak. Vidéki város vagyunk, ahol a meghatározó, akár egyetemi személyiségek reakciói is soványak voltak Budapesthez képest, tisztelet a kivételnek. Ennek ellenére egy önszerveződő egyetemi fórumon megfogalmazott nyílt levelet 2 nap alatt ötszázan aláírtak, amit át is adtunk a rektornak. Én azt látom továbbá, hogy míg itt a saját karunkról is nehéz kitörni, addig Budapesten elképesztően nagy az összetartás különböző egyetemek aktív polgársága között, ha történik valami az ELTE-n, rögtön reagál a Corvinus.

– Pedig mennyien siránkoznak, hogy ez egy rendkívül apolitikus korosztály. Nem próbálnak a pártok beszivárogni?

– Egy civil mozgalom hiába közéleti, nem kötődhet túl szorosan egyik párthoz sem, szükségszerűen függetlennek kell maradnia. Mindig az adott hatalommal szemben kell meghatároznia önmagát, ezért a pártok közhatalomért folyó versengését meg kell tudni haladni, hiszen a cél az, hogy a társadalom erejét, hatalmát erősítse meg. Ez nem jelenti azt, hogy egy ügy érdekében nem lehetne együttműködni. Nem eredendően rossz a politikai együttműködés, de jelen helyzetben veszélyes és kimondottan káros tud lenni.

Én például örök ellenzékinek tartom magam, azt hiszem, számomra ez a civilség lényege: visszaszerezni a politikát a pártoktól és a politikai elittől.

– A kormánypárt és kormánypárti sajtó igyekszik démonizálni a civileket. Pécsi szinten túl az általános elhallgatáson és a lekicsinylésen legutóbb februárban volt balhé, mikor a Kossuth téren építettek kunyhót, bemutatandó a hajléktalanok életét. Viszont pont akkor ott volt a súlyos milliókból épített utazó GULAG emlékmű is, azonnal beindult előbb helyi, majd országos szinten a gyalázkodás, a sorosozás. Szándékosan kerültetek mellé?

– Az egy roppantul szerencsétlen véletlen volt, nem tudtuk, hogy más is engedélyt kapott a térre, a rendőrség sem tájékoztatott minket erről az esemény bejelentésekor. Február 3-a ráadásul egy bejáratott évforduló, statisztikák szerint az év leghidegebb napja, minden évben ezen a napon végeznek kutatást az ellátók. Több szervezettel közösen építették fel hajlék nélkül élő aktivistáink a kunyhót, hogy ezzel hívjuk fel a figyelmet a lakhatási válságra.

– Nekem akkor úgy tűnt, nem álltok ki az igazatokért. Rosszul érzem?

– Megdöbbentett minket az indulat hevessége, a tények elferdítése, és a rosszindulat. Éppen ezért ez egy olyan támadás volt, amivel nem akartunk foglalkozni. Kérhettünk volna helyreigazítást, de törekszünk arra, hogy a negatívra is pozitív üzenettel válaszoljunk, felül emelkedjünk a helyzeten.

– Nagyon felebaráti az elgondolás. A helyi politikai elit értékeli ezt, hogyan kezel benneteket?

– Vegyesen. Sajnos sok pécsi tisztségviselő rosszul értelmezi az érdekvédő tevékenységet, az interakciót személyes sértésnek veszi. Holott nem az emberrel kommunikálunk ilyenkor, hanem intézményekkel vagy a betöltött poszttal.

– Akkor tehát van párbeszéd?

– Próbálkozunk, de meglehetősen nehéz sikereket elérni ezen a téren.

Igyekszünk végig jóindulattal lenni és jóindulatot feltételezni, de ha igazságtalanság vagy jogtalanság van, fontos szembemenni a hatalmi szereplőkkel. És hiszek benne, hogy kitartó munkával és összefogással igenis összejön. Az állampolgároknak tudatosítaniuk kell, hogy végső soron ők ellenőrzik a hatalmat, az önkormányzati és állami tisztségviselők az ő alkalmazottaik.

– Hogyan zajlik ez a gyakorlatban?

– Ha képviselőkről van szó, bármilyen ügy van, minden egyes képviselőt felkeresünk, párttól függetlenül. Így korrekt. Persze eközben más módon is próbáljuk előre vinni az ügy sikerét. Például a médiát használva. Mivel a képviselők a szavazókra vannak utalva, különösen kényesek a nyilvánosságra. Fontos, hogy egy tisztségviselő érezze: ő mindig az egész nyilvánossággal kommunikál, és nem egy-egy aktivistával.

– Milyen eredménnyel?

– Értünk el nagyobb sikereket, mint például amikor a csoport érdekérvényesítésének hatására módosította a képviselőtestület a Schlauch-program cselekvési tervét. Viszont volt már olyan is, hogy az egyik alpolgármester az utolsó pillanatban mondta le egy kerekasztal beszélgetésünkön való részvételét.

– Civilnek lenni annyit tesz, hogy nem adjátok fel?

– Ragaszkodunk a fokozatosság elvéhez, de ha rendre elutasítanak, vagy sohasem kapsz választ, és te mégsem adod fel, úgy érzik, ostromlod őket. Nálunk beleivódott a politikusokba és a hivatalnokokba az az elképzelés, hogy az állami szervek és az önkormányzatok egy elkülönült birodalom, és a közfeladatok valójában az ő ügyes-bajos dolgaik, amibe semmilyen beleszólása nincs másnak. Nem alattvalók vagyunk, ők pedig nem egy elérhetetlen elit, jogunk van kérdezni, jogunk van belelátni a minket érintő döntésekbe. Gyakran találkozni azzal, hogy ezeket mintegy különös kegyként gyakorolja az önkormányzat, miközben például közérdekű adatigénylést minden állampolgár benyújthat. Főleg vidéken az a realitás, hogy ha sokat ugrál az ember, könnyen elvesztheti az állását.

– Erre számos példa van. Mit tegyen valaki, ha mégis fel akar szólalni?

– Először is tudatosítani kell, hogy az nem jó világ, ahol valakit a munkahelyén atrocitás ér, mert lájkolt valamit a Facebookon. Amúgy nem hiszem, hogy egy Facebook-lájk, megosztás pusztán álcselekvés lenne. Ez is cselekvés, igaz, nagyon az alap csak.

Bármilyen cselekedet jó, ami a hatalmi pozícióban lévőket és az embereket emlékezteti arra, hogy létjogosultsága van a saját véleménynek, s a hatalom, ahogy a bizalom, bármikor megvonható.

Valós veszély a bosszúállás, az egzisztencia-féltés, de az embereknek rá kell döbbennie, hogy élhetnek az erejükkel. Az igazi erő pedig a közös fellépésben van. Ennek számos formája van, matricaragasztástól az elnyomó hatalom megjelenési formáinak az elutasításán át a tüntetésig, vagy hogy beállsz egy élőláncba, hogy másokkal megakadályozz egy jogtalan és igazságtalan kilakoltatást. Ami mámorító érzés. Ne féljünk kiállni az igazunkért, és még jobb, ha ezt másokkal közösen tesszük!

– Mit gondolsz, fog érni a tevékenységed miatt atrocitás?

– Egyfelől mondhatják, könnyen beszélek, ösztöndíjas vagyok, és még ha az egyetemi autonómiát a kormányzat régóta bontogatja is, még maradt valami belőle. És tudom, hogy később lehetnek nehézségeim esetleg amiatt, hogy aktív állampolgár vagyok. Nem félek tehát, de ha már félnem kellene ettől, akkor meg azért csinálnám. Nem tudnék úgy élni, hogy nem tettem semmit, amikor kellett volna. Számomra az is egy nagyon fontos keresztény példa, hogy ha igazán hiszel valamiben, akkor azért a tetteiddel is felelősséget kell vállalni.