Breadcrumbs

2018. október 05., péntek 08:30

Hallgatók tiltakoztak az ellen, hogy pártpolitikus tartott előadást a PTE-n, egy szakkollégium meghívására

Írta:
Hallgatók tiltakoztak az ellen, hogy pártpolitikus tartott előadást a PTE-n, egy szakkollégium meghívására Fotó forrása: www.lezsaksandor.hu

Balliberálisok zavarták meg a pécsi szakkollégiumi előadást címmel közölt beszámolót a Pécsma.hu csütörtökön egy szerda esti, a Pécsi Tudományegyetemen megtartott rendezvényről. Lezsák Sándor MDF- és Lakitelki Népfőiskola-alapító volt ugyanis a vendégelőadója egy szakkollégiumi rendezvénynek. A Pécsma konkrét szerző feltüntetése nélküli cikket hozott le az eseményről, és írt egy másik szakkollégium diákjainak performanszáról és kérdéseiről. Amit nem biztos, hogy megértettek vagy meg akartak érteni.

Habár utóbbi mindenképpen a dolga egy újságírónak (meg akarja érteni a világ dolgait, főleg amiről ír), az előbbi pedig (megérti a témát, amiről ír) kívánatos. Ezzel a “balliberális blog” (ez a Pécsma állandó visszatérő címkéje a Szabad Pécs közéleti hírportálra, amelynek a nevét még nem írták le tudomásunk szerint mindezidáig, egy alkalommal sem, és akkor sem közöltek soha hivatkozást, ha a Szabad Pécs eredeti információját írták meg később), szerzője, jelen sorok írója ingyenes, s talán hasznos tanácsot ad a Pécsma.hu nevű szerzőnek. Ugyanúgy ingyenest, amilyen a napokban, a PTE-n megtartott vendégelőadásom volt egy, a magyar médiapiac legkülönfélébb méretű és modellje alapján dolgozó lapokat, projekteket (és gondolom) blogokat és működésüket bemutató órán.

Merthogy a Bóka Máté Ciprián főszerkesztése alatt álló Pécsma ezek szerint egyrészt listázza, de minimum számon tartja, hogy a neki bármi okból nem tetsző emberek hol, milyen megszólalási lehetőséghez vagy egyáltalán lehetőséghez jutnak. Nem név szerint említettek, de magamra ismertem, ahogyan bizonyosan magára ismert Polyák Gábor pécsi egyetemi oktató, a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója is. Rá ekként utaltak: „a hazánk elleni Sargentini-jelentéshez aktívan hozzájáruló, a brüsszeli liberális vezetésű politikai bizottság előtt előadást tartó oktató”. Azért hozták fel őt is, hogy mutassák, milyen emberek kapnak munkát és megélhetést a PTE-től. Miközben egyes diákok Lezsák Sándor egyetemen való felbukkanása ellen tüntettek. Polyák Gábor évek óta egyetemi oktató. Ráadásul még kedvelt és elismert is, ebben a minőségében is.

(És még biztosan nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy hozzánk hasonlóan nagyon nagy eséllyel ő sem gondolja úgy, hogy a Sargentini-jelentés hazánk elleni támadás lenne, e célból készült volna, hanem éppen azt, hogy az ország érdekében készült. S nem Magyarországnak kell tartania tőle, ha kell bárkinek is, hanem legfeljebb Orbán Viktornak, oligarcháknak, kormánytagoknak és mindenki másnak, aki tevékenyen részt vehetett korrupciós ügyekben, alkotmányos jogok csorbításában, stb.)

Jelen cikk megírását jóval hamarabb terveztük, mintsem a Pécsma tudósítása megszülethetett. Ráadásul a Szabad Pécs balliberális blog több olvasói jelzést kapott a pécsi konferencia után, az azon résztvevőktől is, és a Pécsma-cikkre is többek hívták fel figyelmünket. Emellett pedig a Facebook-on is sokan vitatkoztak a cikkről, és magáról az előadásról. Szóval egyrészt nem volt kérdés, hogy írjunk-e róla, azt pedig határozottan kijelentem, hogy nem tartom magamat érintettnek a Pécsma-cikkben lévő minimális, név szerinti említés miatt.

A Pécsma alábbiakban részletezett cikkével amúgy ismételten bizonyítja, hogy láthatóan nem foglalkozik azzal, hogy meghallgassa érdemben a másik felet, sőt abban tűnik érdekeltnek, hogy időnként torz információkat közöljön, még bántóbb, hogy úgy tűnik, a lap szerzőinak a számára a pécsi olvasóknak csak egy része a fontos, egyfajta világnézeti szemüvegen keresztül írnak és közölnek üzeneteket, miközben egy önkormányzat által fenntartott lap, azaz – tetszik nekik vagy sem, de – a működésükhöz minden pécsi hozzájárul, sőt az állami hirdetések miatt minden magyar állampolgár is. 

A Kosztolányi Dezső Nemzetstratégiai Szakkollégium szerda esti, Lezsák Sándort Pécsre hívó, PTE-n megtartott fórumán a Pécsma és a szakkollégium Facebook-oldalának fotói alapján (a Szabad Pécstől nem járt újsáíró a rendezvényen) mintegy százan lehettek az előadáson. A terem meg is telt, ahová szervezték a programot. A hallgatóság soraiban nem kevesen Lezsák Sándor kortársai, ismerői, tisztelői ültek, a többiek egyetemisták lehettek. Megjelent az előadáson a néprajztudomány professzora, pécsi egyetemi tanár, volt MDF-es kultuszminiszter Andrásfalvy Bertalan.

A  Pécsma azt írta: „a rendezvényre már előre szervezkedtek a balliberális egyetemisták, akik kifejezetten politikai ügyet akartak kreálni az előadásból”.

A tény kedvéért: Lezsák Sándor az egyik legrégebbi idő óta a magyar közéletben dolgozó aktív politikus, aki ma is az Országgyűlés egyik alelnöke. A határon túli magyar fiatalok magyarországi boldogulását, segítését fő céljának tartó, 2015-ben Pécsett alakult, a szakkollégiumot működtető Kosztolányi Dezső Céltársulás egyik alelnöke pedig Beke Zoltán, a Fidelitas dél-dunántúli igazgatója.

A beszámoló szerint Lezsák Sándor előadásának témái közt érintőlegesen voltak csak politikai /aktuálpolitikai témák: „a Lakitelki Népfőiskola népi értékfeltáró kollégiumainak munkájáról, a Hungarikumok országimázst növelő szerepéről és a nemzetpolitika fontosságáról” beszélt.

Meg is jegyezték, hogy Barkóczi Csaba, a Kosztolányi Dezső Céltársulás elnöke az előadás felkonferálásakor hangsúlyozta az esemény politikamentességét, „mégis megjelent néhány balliberális beállítottságú, Lezsák Sándor személye ellen tiltakozó hallgató”.

Ha jól értettük, amit a Pécsmán írtak, akkor arra is utaltak, hogy a szerintük az “előadást megzavaró, “balliberális fiataloknak” az is bajuk volt Lezsákkal, hogy magyar. OK, így azért egy az egyben nem írták le, de ahogyan fogalmaztak, abban – tudatosan vagy sem – erre is utaltak.

Mindeközben úgy tűnt, próbálják megfejteni, ki miért is ment oda és tiltakozott „kartontáblákkal és nyomtatott papírlapokkal”. Aztán arra jutottak, hogy szerintük azért, mert a “balliberális fiataloknak”

„nem tetsző jobboldali elkötelezettségű, a rendszerváltásban részt vevő magyar tartott előadást”.

(Csak a rend kedvéért: itt szúrták be a balliberális beállítottságú blog szerzőjének “egyetemi tanítását” és Polyák Gábor brüsszeli meghallgatását.)

A demonstrálók politikai szándékát  a lap szerint az is jelzi, hogy “nem témába vágó, főként aktuálpolitikai kérdésekkel is készültek”. Azt nem tudjuk, hogyan értékelték azt, hogy a prezentáció végén tették fel ezeket a kérdéseket, de ezt is leírják.

Szerintük feszültség keletkezett, ami „Lezsák Sándor azzal ütött el:

„tartsák csak a táblákat, de sajnos szemüveg nélkül nem látom”, majd “folytatta a kemény, de sikeres munka bemutatását, melyet a Lakiteleki Népfőiskola végez”.

Elmesélte, hogy a népfőiskola a saját tevékenységei mellett eddig több hazai és összesen huszonkét külhoni értékfeltáró kollégiumot hozott létre – állami támogatással. A   a szám azonban bővülni fog majd.

A “tiltakozó balliberális fiatalok” azonban azt mondták, hogy a Pécsma névtelenségben maradó szerzője nagyjából mindent félreértett, ami az eseményen történt.

András Csaba a már több, mint 25  éve működő Kerényi Károly Szakkollégium vezető tanára a cikkhez írt hozzászólásában kifejtette, hogy az előadás megtartásával egyet nem értő egyetemi polgárok nem zavarták meg az előadást. A tábláikat ugyan felemelték közben is, de nem akadályozták az előadót abban, hogy elmondja a mondandóját, majd a kérdések feltételekor is türelmesen kivárták a sorukat.

Az előadást a hallgatóság azon része zavarta meg, amelyik a tüntetőket hangosan provokálta és becsmérelte. Kiemelte, hogy Lezsák Sándor és a  a kosztolányis hallgatók is korrektek voltak, lehetőséget adtak számukra az ellenvélemény megfogalmazására.
András Csaba azt mondta, hogy a tüntetők nem "balliberálisok", sőt fiatal bölcsész kutatóként tökéletesen tisztában vannak a "baloldali" és a "liberális" politikai fogalmainak különbségével – szemben a cikk szerzőjével.

Persze érti, hogy olcsó és szándékos húzás “a gonosz balliberális ellenség” gyűjtőkategóriájába sorolni mindenkit, aki nem ért velünk egyet.
Kiemelte, hogy nem a tüntetők akartak "politikai ügyet kreálni" az előadásból. Hangsúlyozta, hogy az előadást az Országgyűlés Alelnöke, egy fideszes parlamenti képviselő tartotta, így az már eleve politikai ügy volt.

Az egyik, nem kerényis kérdező konkrétan arra volt kíváncsi, hogy Antall József a halálos ágyán mit súghatott az őt meglátogató Orbán Viktor fülébe. Ezek fényében nehezen tartható szerinte az az állítás, hogy a tüntetők lettek volna azok, akik átpolitizálták volna az eseményt.

Az ellenvéleményt képviselők kifejezetten jelezték, hogy nincs gondjuk azzal, ha a kutatóknak vagy a hallgatóknak – vagy akár a Kosztolányi Dezső Céltársulásnak – politikai álláspontjai vannak (akár a cikkben felsorolt oktatóknak), ez ugyanis szerintük nagyjából elkerülhetetlen.

A probléma azzal van, hogy pártpolitikusok tartanak előadást az egyetemen, és hogy az egyetemet pártpolitikai üzenetek közvetítésére használják fel.
A tüntetők azt is kifogásolták, hogy mindezt egy magát "szakkollégiumnak" nevező intézmény szervezte, holott -- a Szakkollégiumi Charta első pontjának értelmében -- a szakkollégiumok távol tartják magukat a pártpolitikától.

A tüntetők olyan papírokat adtak körbe, amelyen a Charta első pontja is szerepelt, ahogyan a PTE SzMSz-ének vonatkozó része is, mely szintén a pártpolitikai események egyetemi szervezése ellen foglal állást.

András Csaba megjegyezte, hogy az előadás második felének témája egy 20 milliárd forintos állami beruházás volt, amelynek segítségével a Lakiteleki Népfőiskolából szerinte egy többhektáros “nemzeti MDF-Disneylandet készítenek”.

Megjegyezte azt is, hogy az erről szóló előadás egy olyan egyetemi karon hangzott el (PTE BTK), amelyet évek óta súlyosan érintenek a felsőoktatási forráselvonáso. A karról több hullámban oktatókat bocsátottak el, a felszereltség alacsony, az ösztöndíjak és az oktatói fizetések nevetségesek, legutóbb pedig 15 MA szak indítását akadályozták meg "gazdasági okokra" hivatkozva. Talán nem egészen érthetetlen, hogy az utóbbit rendszeresen tapasztaló hallgatók miért tették kérdésessé a lakiteleki beruházás körülményeit.

Ehhez a kritikához egyébként nem kell "liberálisnak", "baloldalinak" vagy "ellenzékinek" lenni: elég ha pécsi és/vagy egyetemi polgár az ember – fogalmazott.

 

De miket is kérdeztek még a Péscma által “balliberálisnak” címkézett fiatalok?

Hogyan értékeli Lezsák Sándor a rendszerváltást? Mennyire sikerült megőrizni annak hangoztatott értékeit?

Miért állami pénzből valósul meg Lakitelek? Hogy fér hozzá az átlag állampolgár? Miért nem ingyenes?

Mi a hosszútávú cél ezzel a hellyel? Mit lehet itt tanulni? Miért jó ez a beruházás az országnak, társadalomnak?

Mi a véleménye az előadónak és a szervezőknek: helyes-e az egyetem falai közé egy aktív pártpolitikust meghívni? Mi az egyetem, a szakkollégiumok és a politika viszonya?

A "tüntetők" egyike azt mondta a Szabad Pécsnek, hogy nem kaptak ezekre a kérdésekre konkrét, egyenes választ. Azt mondták nekik, hogy mindent megtalálnak a kis információs füzetben, amit osztogattak, de nekik végül abba már nem jutott.

 

Azt megint csak a fentiek miatt jegyzem meg, hogy a Szabad Pécs a közelmúltban a Magyarországról kiválasztott partnere volt egy, Varsóban megrendezett nemzetközi konferenciának, ahol rövidebben ugyan, de szintén arról beszéltem az Európa számos országából érkezett újságíró kollégáknak, hogyan is tud működni egy független vidéki médium 2018-ban Magyarországon. A konferencia szervezője a N-OST nevű, nagy múltú, német civil szervezet volt, amely fontos célkitűzésének tekinti a volt keleti blokk újságíróinak összekapcsolását németországi és nyugat-európai újságírókkal.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK