Breadcrumbs

2018. október 05., péntek 14:09

BRÉKING: A mohácsi csatát kutatók kihagyásával készülnek hatalmas bejelentésre valakik

Írta:

Pap Norbert és Fodor Pál kutatók adtak ki rövid, de velős közleményt arról, hogy a péntek délutánra meghirdetett, a mohácsi csata helyszínének kutatásával kapcsolatos szenzációs bejáráshoz és bejelentéshez nekik, a kutatóknak semmi közük. És, hogy bejelenteni való sincs. 

A közleményt szó szerint idézzük:

„Nyilatkozat a Mohács-kutatás állásáról

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a Pécsi Tudományegyetem konzorciuma alkotta kutatócsoport, mely a "Mohács 1526-2026 - Rekonstrukció és emlékezet" című projektet valósítja meg, a kutatási tervben rögzített ütemben végzi munkáját.

A vizsgálatok végzése folyamatos, az eredményeket pedig a tudományos publikálás szabályai szerint közlik a kutatók. A napokban semmiféle bejelentésre nem készülünk, a mohácsi csatával kapcsolatos bármiféle bejelentés vagy híresztelés a kutatócsoport tagjainak részvétele nélkül történik. A tervek szerinti következő, nagyobb nyilvánosságnak szánt szakmai programunk a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában, 2018. november 15-én esedékes. A Magyar Tudomány Ünnepe akadémiai programsorozat keretében négy, a kutatócsoportban résztvevő előadó mutatja be a Mohács-kutatás aktuális állását és az elért eredményeket.
Budapest-Pécs, 2018. október 05.

Dr. Fodor Pál, MTA BTK & Dr. Pap Norbert, PTE"

 

 

 

Pap Norbert a Szabad Pécs megkeresésére azt mondta, hogy fogalma sincs ki és mit akar bejelenteni, majd meglátjuk. 

A progamot egyébként a Janus Pannonius Múzeum hirdette meg. Ők azt mondják, hogy igenis komoly bejelentés készül a kutatásaik alapján. A közlemény kihelyezésének és Pap Norbert posztjának időzítése, mondhatni, tökéletes: kb. két és fél-három órával az esemény kezdete előtt lett közzétéve. 

Látható a sajtómeghívón, hogy alapvetően egy másik programhoz, a majsi fémkeresős hétvégéhez kapcsolódó bejelentésről van szó. A Szabad Pécs úgy tudja, hogy a kutatók közt már egy ideje volt a háttérben, ha nem is éles konfliktus, de egyfajta ellentét, ami nem tört a felszínre, nem került a nyilvánosságba. Az azért eddig nem túl éles konfliktusnak állítólag éppen az volt az alapja, hogy a szigetvári török emlékek és Szulejmán-kutatásról, illetve más korábbi komolyabb kutatásokról nevessé és híressé vált Pap Norbert és csapata sikereit elismerik ugyan más, hasonló területeken tevékenykedők, de van olyan nézet is, miszerint Pap Norbert kifjezetten jól használja fel a médiát, ezzel jobb lehetőségei vannak pályázatokon, de az ilyen lehetőségek és körülmények ezzel együtt sem állnak teljes összhangban a valós sikerekkel vagy eredményekkel, legalábbis Pap és kutatócsapata kritikusai szerint. Az egészen biztos, hogy a területen korbban a JPM kutatói végeztek korábban ásatásokat. Ha nagyon rossz szóviccel élnénk, akkor azt írhatnánk, hogy a mohácsi csata kutatói ásatások helyett áskálódnak. (Elnézést!)

Mint korábban EBBEN A CIKKBEN beszámoltunk, Pap Norbertéknek van egy futó nagy projektjük, éppen a mohácsi csatával kapcsolatosan. Másik fontos információ azonban, hogy azon a területen, amit pénteken délután be akarnak mutatni a JPM-tól a sajtónak, kizárólag ők kutathatnak: az érintett terülen az ásatás végzésére területileg illetékes múzem ugyanis a pécsi Janus Pannonius Múzeum. 

Hogy emiatt oda-vissza lehetnek sérelmek és bírálatok, az egészen egyértelmű, és ezt jól jelzi az a közlemény, amit fent megmutattunk. Lehetséges, hogy volt is egyfajta szándék arra, hogy legyen egy fricska, vagy amolyan visszavágási kísérlet a péntekre meghirdetett esemény, és ezt Pap Norberték is azonnal érszrevették, és lereagálták. Az egészen biztos, hogy a magyar kulturális és tudományos életnek a felforgatása által kialakult közhangulat miatt nem is lehet csodálkozni azon, hogy egy ilyen régebbi ügy ide futott ki.

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK