Breadcrumbs

2017. június 02., péntek 11:45

A Ledina Épületkerámia új tulajdonosa szerint sokan örülnének, ha a pécsi önkormányzat beállna a cég mögé, de nem teszi

Írta:
Fotó/screenshot: lediakeramia.hu Fotó/screenshot: lediakeramia.hu

PÉCS Több dolgozónak is felmondtak a napokban az új tulajdonossal működő Ledina Épületkerámia Kft.-nél. Bozóki János, aki átvette a céget a pécsi önkormányzattól, mondván, ő csak meg akarja menteni a dolgozókat, lassan már árkon-bokron is túl lesz. A Szabad Pécs információi szerint legalább a dolgozók tíz százalékának mondtak fel. A volt zsolnaysok jelenleg két cégben dolgoznak, a Ledinánál nagyjából kétszer annyian, mint a másiknál, a Pécsi Kerámia Kft.-nél. A Ledina mérlegéből kiderül, hogy a legfinomabb kifejezés az, hogy nem rózsás a helyzetük. Ráadásul úgy tudjuk, olyannyira kardélen táncolnak, hogy akár további elbocsátások is várhatók, sőt az sem száz százalék, hogy megmarad hosszabb távon mindkét, ma egymás mellett működő cég. Páva Zsolt, Pécs polgármestere hallgat. A Szabad Pécs több napja elküldött kérdéseit válasz nélkül hagyta. Az új tulajdonos, Aszódi Zoltán viszont egészen rendkívüli válaszokkal lepett meg minket.

Aszódi Zoltán, a volt zsolnaysok közül tavaly év végén még mintegy hetven főt foglalkoztató Ledina Épületkerámia Kft. új tulajdonosa annyiban mindenképpen más, mint elődje, Bozóki János volt, hogy ő maga nemhogy már megjelent a pécsi üzemben, hanem több alkalommal is járt már ott személyesen. Lapunk úgy tudja, hogy az alapján Aszódi komolyan gondolja az üzletet, az eddigi lengyel és cseh import porcelán helyett a legjobb minőségű német fehér porcelánt szeretné behozni Pécsre, hogy itt, stílusában sokkal inkább a Herendihez közelítő, mintsem a Zsolnay-t utánzó porcelántermékeket készítsenek.  Mint megírtuk, Aszódi új tulajdonsoként nemrégiben lépett be a volt zsolnaysok életébe, egy angliai, birminghami cégen keresztül.

Az más kérdés,hogy ha ez meg is valósul, akkor sem biztos, hogy szükség lesz a két cégben eredetileg átvett mintegy 110 emberre, hanem jóval kevesebbre. Kivéve, ha Aszódi nem tervezi új kerámia üzem megnyitását, sok száz milliós, akár több milliárdos fejlesztéssel, például akár az új pécsi ipari parkban – de ilyenről nincs információnk. Amit hallottunk (nagyratörő gyárépítési tervek nélkül), arról viszont az iparágat ismerő forrásaink azt mondják, hogy ha be is jönne az ötlet piaci alapon, ami eleve kétséges, akkor sem kell 15-20-40 főnél több dolgozó hosszú távon.

Ugyanakkor lapunk éppenhogy arról értesült, hogy nem elképzelhetetlen, hogy néhány, legfeljebb két-három hónapon belül további elbocsátások is lehetnek, és az sem kizárt, hogy megmarad mindkét, jelenelg egymás mellett működő cég. Ha ez így lesz, akkor egyértelműnek tűnik, hogy a Ledina Kerámia Kft. és a Pécsi Kerámia Kft. közül inkább utóbbi céget hagyhatják meg.

Az mindenesetre biztos, hogy a Ledina most kiadott 2016. évi mérlege alapján mintegy 50 milliós veszteséggel zárt, mindemellett mintegy 158 milliós hosszú lejáratú hitelállománya van. Ezzel szemben elhanyagolható mértékű, mintegy kétmilliós követelése. A rövid lejáratú tartozások 27 millió körüliek, a cég éves árbevétele tavaly 28 ezer forint volt a jelentés szerint, ami mintadarabok értékesítésből származott, bérköltség 116 milliós volt, háztartási kerámia gyártása nem történt, csak ennek az előkészítése. És még mindig él a NAV-végrehajtás is a cégen, amit tudomásunk szerint a bejelentett dolgozók után fizetendő járulékok elmaradása miatt adott ki a céggel szemben az adóhatóság.

Úgy tudjuk, hogy a dolgozók legutóbbi fizetését is elutalták végül, de nem is a Ledina bankszámláján keresztül (akkor nyilván a NAV zárolta volna az összeg egy részét). Hanem a Pécsi Kerámia utalta azt el közvetlenül a dolgozók számlájára. Ha ez valóban így történt, az az általunk megkérdezett jogász szerint akár fedezetelvonásnak is számíthat, ami minimum nem szabályos. A cél mindenesetre nyilván az volt, hogy a dolgozók – ha kicsit késve is, de – megkapják a fizetésüket.

Ahogyan korábban írtuk már, állítólag jogilag vitatható egyezségekre veszik rá az emberek egy részét a cégnél. Például, ha aláírja a közös megegyezést, és lemond a végkielégítéséről, akkor nem kell visszafizetnie az elmúlt hónapokban „munka nélkül” megkapott fizetését. Merthogy információink szerint még a mai napig is vannak többen, akik nem, vagy csak keveset dolgoznak a havi fizetésükért, lévén nincs annyi munka a cégben. Úgy tudjuk, az elküldött emberek egy része nyugdíjas volt, illetve inkább olyan, akinek elviekben nem járt tetemes végkielégítés sok más dolgozóhoz képest. 

Nyolc napja írtunk a pécsi önkormányzat sajtóreferensének, kifejezetten Páva Zsolt pécsi polgármesternek címezve kérdéseinket. Leírtuk, hogy úgy tűnik, megkezdődtek a  felmondások a Ledina Épületkerámiánál, emiatt kérdezzük, de sem a sajtóreferenstől, sem a polgármestertől nem jött válasz. Tudják, Páva Zsolt volt, aki azt ígérte, hogy megvédik ezeket az embereket, kiállt mellettük, gratulált a bátorságukhoz, és annak idején pécsi önkormányzati cégbe csábították át őket, kiejelentve, hogy ha bármi baj lenne a céggel, elküldenék őket, és nem tudnák őket kifizetni, a pécsi önkormányzat vállalni fogja a végkielégítések kifizetését is. Mindezekről, az előzményekről ITT olvashatnak, na meg ITT és akár ITT is. Fontos kordokumentumok lehetnek ezek ebben az ügyben. És talán még arra is emlékeznek, hogy annak idején Csizi Péter, pécsi országgyűlési képviselő a Parlementbe utaztatta a hős volt Zsolnay-dolgozókat, hogy részt vehessenek egy ülésen, ezzel is jelezve, Pécs és képviselői kiállnak mellettük. Erről például ITT olvashatnak. Csizi Péter egyébként szintén nem tűnik fel mostanában, hogy elmondja, mennyire aggódik a Ledina dolgozóinak jövőjéért. 

KÉRDÉSEINK PÁVA ZSOLTHOZ

Páva Zsolt polgármester, illetve Pécs MJV továbbra is a volt Zsolnay-dolgozók mellett áll?

Továbbra is érvényben van az a szerződés és ígéret, hogy ha a cég csődbe megy, nem tart igényt az emberekre vagy egy részükre, akkor a város kifizeti a zsolnays végkielégítésüket? Vagy ez időközben elsikkadt? Ha igen, mikor, miért? Ha igen, milyen keretből fizetik ki?

Tud-e egyáltalán a pécsi önkormányzat és Páva Zsolt arról, hogy felmondások kezdődtek a Ledinánál?

Elkövetnek-e mindent a Ledina megmaradása érdekében? Pl. tárgyaltak-e a tulajdonosokkal, az előzővel vagy a jelenlegivel?

Tudják-e, személyesen Páva Zsolt tudja-e, miért volt szükség a tulajdonosváltásra nemrég?

Gondolkodtak-e azon, hogy a kialakult helyzet miatt kezdeményezik a  stratégiailag kiemelt jelentőségű szervezetté nyilvánítást?  (Mint annak idején, a Zsolnay-gyár esetében ezt megtették.)

Tudja-e azt a városvezetés, és Páva Zsolt személyesen, hogy csak a dolgozók egy része dolgozik még mindig rendszeresen? Érdeklődtek-e az iránt, hogy ez a helyzet miért áll fenn, meddig állhat fenn, és hogy egy ilyen helyzetet hogyan és meddig lehet még fenntartani? Ha igen, milyen válaszokat kaptak, és mit reagáltak rá?

Biztosítanak-e jogi segítséget a dolgozóknak? A már elküldött dolgozóknak és a még ott lévőknek?

 

Még egyszer: Páva Zsolt hallgat, nem válaszolt, nem reagált kérdésekre. A napokban ezért szerettük volna az egyik sajtótájékoztató után személyesen is megszólaltatni, de azt mondta, egyelőre nem válaszol a Szabad Pécs kérdéseire. Hiába mondtuk, hogy még csak nem is tudja, mit akarunk kérdezni. Mindez egy nappal azt követően volt, hogy fiatal civil aktivisták a város nem túl fényes pénzügyi helyzete miatt játékpénzt szórtak a képviselők nyakába a karzatról. A polgármester azt mondta másnap, hogy „a tegnapi miatt" nem nyilatkozik most nekünk, egyelőre.  Szóval az azelőtt éppen egy héttel elküldött írásos kérdésekre sem kaptunk választ, sem most szerdán nem tudtuk szóra bírni a polgármestert az ügyben.

 

Válaszolt azonban csütörtökön e-mailben az új tulajdonos, Aszódi Zoltán a csütörtökön feltett kérdéseinkre. Pontosabban küldött egyfajta választ, olyat, ami minimum elgondolkodtató egy laikus számára.

Azt írtuk Aszódi Zoltánnak, hogy láttuk a Ledina mérlegét, ami nem túl biztató. Azt is látjuk, hogy továbbra is fennáll a NAV-végrehajtás az Ledina Épületkerámia Kft.-n.

Két kérdéscsoportot tettünk fel

Igaz-e, hogy akár rövid időn belül csak egy cég mardhat a kettő közül, avagy el lehet-e ezt kerülni?

Miért kezdték el a dolgozók elbocsátását? Ki és mikor és miből fogja kifizetni a dolgozók végkielégítését, ha tényleg be kell csukni a boltot?

A válasz szerint azonban az új tulajdonos a cég ügyeit illetően „egyelőre még csak tájékozódik”. Azt írta, kérdéseinkre 2-3 hónap múlva tud válaszolni. Majd azt tette hozá, hogy látszólag egyelőre mi többet tudunk nála, ezért nem is érti, miért neki tesszük fel ezeket a kérdéseket.

A levélváltásban ezután rajtunk volt a sor. Emlékeztettük rá, hogy előzőleg azt mondta, személyes interjúra kell várnunk 2-3 hónapot, de addig is kérdezhetünk a cégről, amire igyekszik rövid időn belül válaszolni. Azt is leírtuk, bíztunk benne, hogy egy olyan üzletember, akinek van legalább két cége, ahol mintegy 110 ember dolgozik – ráadásul e cégekről és helyzetükről folyamatosan írt a sajtó – bármikor, de főleg egy éves mérleg elfogadása után tud arra a kérdésre egyértelmű, de legalábbis értékelhető választ adni, hogy valóban ilyen  rossz-e a pénzügyi helyzetük. Ahogyan véleményünk szerint joggal gondoltuk azt is, hogy kapunk választ arra, miért küldtek el a napokban több embert. Illetve, ha mégis elküldenek újabb dolgozókat, akár többet is a mostaninál, akkor a végkielégítésüket kinek is kell majd kifizetnie.

Aszódi Zoltán ezután már arra hivatkozott, hogy a Ledina Épületkerámia egy magán cég, nem állami. Nem érzi azt, hogy bárkinek is elszámolással tartozna, vagy – a dolgozói kivételével – bárkinek is köze lenne a náluk zajló folyamatokhoz.

Eztután emlékeztettük arra, hogy bár valóban magán cég a Ledina, de adott esetben végső soron akár a pécsi önkormányzatnak kell majd jót állnia, nem kevés közpénzből, hogy az elbocsátott dolgozók megkapják zsolnay-s végkielégítésüket. Ha tényleg megszűnik a munkájuk.

 A tulajdonos erre is válaszolt, amivel a levélváltás véget ért. Szó szerint idézzük

„Úgy látszik a forrásai nem igazán megbízhatóak! A pécsi önkormányzatnak valamint a magyar államnak semmilyen formában nincs köze a két céghez! Sokan  örülnének annak, ha  az önkormányzat beállna a cég mögé, de nem teszi!!!”