Breadcrumbs

2017. június 17., szombat 18:46

Újra balhé lehet Alsószentmártonban - a helyszínről jelentkezünk

Babos-Katus
Újra balhé lehet Alsószentmártonban - a helyszínről jelentkezünk Fotó: Babos Attila

ÉLŐ - Demonstráció lesz Alsószentmártonban ma este hét órakor - erről portálunk hétfőn értesült, amikor a településen falugyűlést tartottak. A helyszínről kollégánk többször is bejelentkezik majd.

18:55 Előzmények: múlt hét szombaton a község kocsmája, nemzeti dohányboltja és egyik élelmiszerüzlete közös teraszán megverték Mali Zoltánt, Drávapiski polgármesterét, aki az intézmények üzemeltetője. Az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás. Mali Zoltán állítja, azért estek neki, mert felemlegette Budai László, Alsószentmárton polgármesterének zűrös ügyeit. A lakosság jelentős része szerint viszont az volt az indok, hogy Mali Zoltán kiskirálykodik a faluban, embereket tilt ki a boltjából, és az engedély nélkül épített teraszt sem bontja el. Mali ellen emiatt bojkottot is hirdettek a helyiek, és megegyeztek, hogy inkább a mozgóboltosokat fogják támogatni. 

18:57 A községben már sokan vannak, minden el van kordonozva, rengeteg rendőr van a helyszínen, kollégánkat is megállították. 

 

19:30 A helyszínen kiderült, előzetesen olyan információk érkeztek, hogy a rendezőket megfenyegették, és hogy több csoport is érkezik majd, akik "megvédik a magyarokat" a verekedőktől. Vélhetően ezért is volt ilyen magas a rendőri készültség. A Mali Zoltánt támogatók azonban eddig nem bukkantak fel az eseményen, amely rendben halad, és várhatóan hamarosan véget is ér. A demonstráción többek között a Magyarországi Nemzeti- Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületének (ÉKE) képviselője is felszólalt, békét és szeretetet kívánva. 

 

A helyszínen készült élő videóinkat a Facebook-on nézhetik meg.