Breadcrumbs

2017. július 23., vasárnap 15:04

Felelőtlen állattartó miatt pusztult el egy két éves csikó a horrorsérülése után

mz

PATAPOKLOSI Takács István legvadabb rémálma vált hirtelen valósággá a hétvégén. A férfi azért kereste meg a Szabad Pécset, hogy minél több emberhez eljusson a története, és ne ismétlődhessen meg az eset. Felkavaró tartalom, a nyugalom megzavarásra alkalmas történet következik!

A szigetvárhoz közeli településen egy falubeli megvadult lovai gödörbe kergették Lolát, a fiatal kancát, akinek szó szerint leszakadt a lába. A kiscsikó három lábbal vánszorgott haza gazdájához, de az életét már nem tudták megmenteni.

Takács István elmondásai szerint a lovak tulajdonosa mostoha körülmények között tartja állatait, akik rendszeresen kiszabadulnak és letapossák a szomszédok kertjeit. Pénteken tucatnyi ló sokadszorra tört ki karámjából. A fiatal kancát, Lolát István édesanyja éppen etette, de a korábbiakkal ellentétben most nem volt ideje bezárni Lolát a boxába. A kancát azonban megérezte az egyik csődör, odarontott, tombolni kezdett. Lola ettől megijedt, és kiugrott a kerítésen.

Közben megjelent a gazda is, aki hajtani kezdte az állatait, Lola pedig a megvadult állatokkal rohant tovább. A vágta közben azonban beleesett a gödörbe, olyan szerencsétlenül, hogy a kis lónak szó szerint leszakadt a lába. A mindent elborító vér és az állat szenvedése még az erős idegzetű szemtanúkat is sokkolta.

A kiscsikó ugyanis annyira élni akart, hogy három lábon botorkált vissza a gazdájához. Ott azonban már nem tudták megmenteni az életét. Állatorvos nem jött ki elaltatni az állatot, ezért egy helyi vadász szabadította meg Lolát a szenvedésétől.

Az általunk megkérdezett szakértő szerint nagyon kis esélye lett volna életben tartani a csikót. Ugyan van, ahol már készítettek lónak műlábat Németországban, vagy éppen az Egyesült Államokban, de hatalmas összegért. Lolát azonban akkora trauma érte, hogy a fájdalomtól kapott sokk miatt, hosszas szenvedés után valószínűleg mindenképpen elpusztult volna.

Az elszabadult állatok tulajdonosa nem volt hajlandó elismerni a felelősségét. István kereste a rendőrséget és a katasztrófavédelmet is, de elmondása szerint a diszpécserek, mondván nem az ő dolguk ezzel foglalkozni, lerakták a telefont. Az esetet látta több szomszéd is, akik a kis lovat annyira megszerették, hogy ők rakták össze a pénzt, hogy kifizessék a lótetem elszállítást.

Az okozott anyagi kár megközelítőleg 800 ezer forint, és ebben nincs benne az elvesztett haszon és a kerítés kijavítása. De mint István elmondta, a lelki és érzelmi kár nem mérhető anyagilag. Túl az első sokkon úgy fogalmazott, Lola „a legnagyobb kincs volt az életemben. Még az előző tulajdonosa is ledöbbent, mert elmondása szerint harminc éve nem látott ilyen kapcsolatot ember és ló között”.

István az esetet követően feljelentést tesz a rendőrségen, az ügy újabb fejleményeiről beszámolunk.