Breadcrumbs

2017. július 30., vasárnap 08:52

Nem volt jó hétvége: halálos baleset és tömegkarambol

Írta:
Nem volt jó hétvége: halálos baleset és tömegkarambol Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

A péntek esti halálos kimenetelű baleset után szombaton délután tömegkarambol történt a 6-os úton, Bicsérdnél.

Három gépkocsi ütközött össze, ketten életveszélyes, heten könnyebb sérüléseket szenvedtek a rendőrség tájékoztatása szerint. Mindeközben a Babara.hu információi szerint kiderült, hogy a pénteken koraeste, a Hungária és a Petőfi utcák kereszteződésében történt balesetben vélhetően a vétlen sofőr, a fehér Fiat Brava vezetője, egy 55 éves férfi hunyt el. A fekete Ford Focus vezetőjét sokkos állapotban vitték kórházba, és vizsgálják, fogyasztott-e alkoholt vagy drogot vezetés előtt. A portál értesülései szerint legalább óránkénti 100 kilométeres sebességgel száguldozott a sofőr, több autót is megelőzött, mielőtt a kereszteződésbe ért. Ők úgy tudják, a lámpák éppen sárgán villogtak.

Hivatalos: egy halálos, egy súlyos, egy könnyű

A rendőrség szombati, hivatalos tájékoztatása szerint a két személygépkocsi eddig tisztázatlan okból és körülmények között ütközött össze. A balesetben elhunyt 55 éves pécsi férfi mellett még két sérült volt, egy 37 éves pécsi férfi, aki könnyű, és egy 26 éves bajai férfi, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Ezek szerint, amennyiben  helytálló a Babara értesülése, hogy a gyalogost vitte be a baleset után egy rohamkocsi súlyos sérüléssel, akkor a vétkesnek tűnő, autójával száguldozó sofőr szenvedett könnyű sérülést. 

Harkányban két súlyos sérült

Baranyában szombat hajnalban is volt egy súlyos személyi sérüléssel járó baleset. Egy személygépkocsi a rendőrségi közlemény szerint eddig ismeretlen okból letért az úttestről, nekiment egy villanyoszlopnak, majd egy parkoló autónak ütközött  Harkányban, az Ady Endre utcában. A balesetben egy 22 éves görcsönydobokai férfi és egy 17 éves harkányi lány könnyű, egy 20 éves erdősmecskei férfi és egy 17 éves pécsi fiú súlyos sérüléseket szenvedett.

Négy halálos baleset az országban

Pénteken és szombaton az országban 58 személyi sérüléses közúti közlekedési balesetnél intézkedtek rendőrök, ezekben 4 ember meghalt, 26 fő súlyos, 28 fő könnyű sérülést szenvedett.