Breadcrumbs

2017. június 22., csütörtök 19:40

Súlyos gondok az ellen-Zsolnaynál

PÉCS Komoly pénzügyi problémákkal küzd a pécsi Ledina Épületkerámia Kft., vagyis az a cég, amit – eredetileg Ledina Kerámia Kft. néven – Pécs önkormányzata alapított azért, hogy a Zsolnay-gyár esetleges felszámolása esetén átvegye a termelést – olvasható a mai Magyar Nemzetben, illetve a napilap internetes oldalán. A cikket innentől szó szerint közöljük, az ugyanis a Szabad Pécs újságírójának, a napilap külsős munkatársának együttműködésével készült. A cikk illusztrációs fotóanyagát mi válogattuk.

Kategória: POP

PÉCS Ismételten nem kapták meg a fizetésüket időben a dolgozók a pécsi Ledina Épületkerámia Kft.-nél, értesült a hírről a Szabad Pécs. Ez már nem az első alkalom, hogy csúsznak a bérek, a dolgozók egy része egyre jobban aggódik emiatt, de beszélni senki sem mer a sajtónak, még név nélküli nyilatkozattal sem. Lenne olyan forgatókönyv, amellyel lenne mindenkinek középtávon, biztos munkája, de ehhez egészen biztosan erős kormányzati akarat és háttér kell, és még talán annál is több.

Kategória: METÁL
2017. június 01., csütörtök 10:20

Megint hatalmasat királykodott Gyugyi László

Zsolnay Pécs egyik legnagyobb jelenkori mecénása egy magyar származású amerikai úr, Gyugyi László.

Kategória: POP

Zsolnay - Május 26-án 18 órakor mutatják be a Művészetek és Irodalom Házában P. Horváth Tamás Öt torony című regényét. A szerzővel Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője beszélget, Boris Yaksov meg zongorál.

Kategória: POP
2017. április 27., csütörtök 07:02

Bécsben is boltot nyitott a Zsolnay

PÉCS-BÉCS Új boltot nyitott a pécsi Zsolnay Zrt. Bécsben.

Kategória: POP
2017. április 24., hétfő 14:32

Jogellenesen mondhattak fel a volt zsolnaysok

PÉCS Jogellenesen mondtak fel tömegesen a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél dolgozók tavaly nyáron – döntött hétfőn a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munakügyi Bíróság, értesült a hírről a Szabad Pécs. A határozat nem jogerős.

Kategória: METÁL