Pécsi születésű, és „élvonalbeli tapasztalatokkal is rendelkező” a Munkás új vezetőedzője. Vas László irányítja mostantól a PMFC NB III-as labdarúgócsapatát. Megbízatása egyelőre az őszi bajnoki szezonból hátralévő hat mérkőzésre szól, azaz megbízott vezetőedző – olvasható a hír a PMFC honlapján.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az 1971-es születésű Vas fiatalon került el Pécsről, a Videoton utánpótlásába, majd korosztályos válogatott volt, azt követően tizenhét évig pedig Ausztriában játszott, A leírás szerint megfordult az osztrák másod- és a harmadosztályban is. Itthon pályaedzőként dolgozott az Egernél és a szintén NB I-es Diósgyőrnél is. Utóbbinál Bódog Tamás segédedzőjeként tevékenykedett a bennmaradás eléréséért.

A Stadion utca sem ismeretlen a számára: évekig irányított több utánpótláscsapatot a PMFC-nél. Diósgyőrből idény nyáron tért haza, akkor az U19-es csapat élére nevezték ki. Eredményesen szerepelt a csapat a korosztályos bajnokságban, hét győzelem egy döntetlen nulla vereség a mérleg, és egy harmadik hely jelenleg.

A tréner marad az U19-esek mellett is, de az együttest működtető PSN Zrt. vezetői felkérték, hogy megbízott edzőként vegye át az NB III Közép-csoportjában szereplő PMFC labdarúgócsapatának vezetőedzői feladatát. Megbízatása egyelőre a bajnoki szezonból hátralévő hat mérkőzés végig szól. Vas László munkáját változatlanul Szabados József, Sólyom Csaba, Veréb Viktor és Végi Jenő segíti a mindennapokban.

?Nem szeretnék a múlttal foglalkozni, csak a hátralévő hat mérkőzés lebeg a szemem előtt. Megtisztelő, hogy a PMFC edzője lehetek, próbálok a felelősség alól nem kibújva egy eredményes csapatot kovácsolni. Célom emellett, hogy az eddig is megtépázott, kedvüket és hitüket vesztett pécsi futballbarátokat visszacsalogassuk a lelátóra. Ezt nyilvánvalóan kellő önbizalommal, megfelelő hozzáállással és szándékkal, így ebből fakadóan eredményesebb játékkal képesek lehetünk elérni” – fogalmazott a PMFC.hu-nak Vas László.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL