Breadcrumbs

Avagy legalábbis ezt gyanítják többen is. A gyanúba kevert férfiról egyelőre nem tudni, hol tartózkodik. Teleky Zoltán pécsi séf és étteremtulajdonos posztolta ki a Facebookra, hogy volt kollégája, étteremvezetője lelépett a kollégái fizetésével és a saját családját is meglophatta. Pedig kisgyermes apukáról van szó. Teleky pedig élmillió forintot ajánlott fel annak, aki a férfi nyomára vezet.

Ezren voltak kíváncsiak pénteken este három rocksztár-alkatú, jóképű fiatal fiú pécsi fellépésére (aka. a Felházra), akik között a szupersztár egyértelműen Orbán Gáspár, Orbán Viktor miniszterelnök fia volt. A Felház első alkalommal tartott nagyrendezvényt a pécsi sportcsarnokban, elképesztő technikával, és a karizmatikus, leginkább pünkösdista modern kisegyházakra jellemző koreográfiával.

Pedig a 2017 januárjától élő szerződésmódosítás szerint a Bázis Szobrász Egyesület továbbra is ingyenesen használhatja az ipari övezetben lévő csarnokot és raktárépületet, határozatlan időre. A Bázis 2003 óta van (volt) otthon ezen a területen.

„Rózsi” ugyanis pénteken este mégsem lép fel a kaposvári sportcsarnokban, mert a szervező visszamondta a fellépést, miután „nem jött ki” a matek – írta meg a hírt a Blikk.

Már csak a falak állnak, hamarosan a földdel teszik egyenlővé Zamárdi, s egyben a Balaton egyik legismertebb és legkedveltebb afterpartihelyét, a PartyFészket.

Vagy végre valóban lehet belőle az, aminek már régóta kellett volna lennie: egy kortárs művészeti kiállító- és közösségi tér, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb tárlatokat, installációkat látogathatunk, és amely fomabontó performanszoknak, beszélgetéseknek ad helyet. Egyebek mellett erről is szó lesz, szó lehet majd azon a csütörtök esti beszélgetésen, amely egy sorozat első eseménye lesz.

Ő azonban olyat mondott, ami még a jogvédők tiltakozásán is túltesz. A vélhetően leköszönő fideszes kulturális államtitkár a vészkorszak zsidóüldözése, és abban az államok felelőssége, valamint a mai világpolitikai helyzet, és az európai országok feladatai közt vont, a legfinomabban szólva sem túl szerencsés párhuzamot.

Páva Zsolt pécsi polgármester rendelt el kedden belső vizsgálatot egy 13 éves kislány kétszeres megbírságolása miatt a pécsi buszokon. A vizsgálat szupergyorsan, 24 órán belül lezárult, s kimondta: a pécsi ellenőrök nem hibáztak, sőt kifejezetten megengedő módon jártak el.

Ráadásul ezer darab érkezett belőle Pécsre kedden. A Magyar Hang nulladik száma szamizdat kiadvány – a Szamizdat Magyar Nemzethez hasonlóan –, de a következőt már “rendes” hetilapként lehet majd kapni, elsősorban előfizetéses példányként, de áruspéldányok is lesznek természetesen.