Breadcrumbs

Pünkösd Zuhé is lesz, meg meleg is, igazi fülledt hangulat a hosszú hétvégén. De legalább a pincék idén is kinyitnak Palkonyán! Ezenkívül néhány koncert, meg sok kerthelyiség várja a nagyérdeműt.

Facebook + Politika Nem mindenki van betojva hatalmon lévő politikusoktól, de azért a többség messze van attól, hogy névvel be merjen szólni az interneten, mondjuk a Facebookon a közszereplőnek számító, tehát egy átlagpolgárnál sokkal többet tűrni kénytelen képviselőknek, polgármestereknek.

CSERDI Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, a többségében romák által lakott, és roma polgármester által vezetett baranyai Cserdiben jelentette be, hogy kétmilliárdos felzárkóztatási programot hirdetnek meg országosan roma lányok számára. FRISSÍTVE!

PÉCS Több dolgozónak is felmondtak a napokban az új tulajdonossal működő Ledina Épületkerámia Kft.-nél. Bozóki János, aki átvette a céget a pécsi önkormányzattól, mondván, ő csak meg akarja menteni a dolgozókat, lassan már árkon-bokron is túl lesz. A Szabad Pécs információi szerint legalább a dolgozók tíz százalékának mondtak fel. A volt zsolnaysok jelenleg két cégben dolgoznak, a Ledinánál nagyjából kétszer annyian, mint a másiknál, a Pécsi Kerámia Kft.-nél. A Ledina mérlegéből kiderül, hogy a legfinomabb kifejezés az, hogy nem rózsás a helyzetük. Ráadásul úgy tudjuk, olyannyira kardélen táncolnak, hogy akár további elbocsátások is várhatók, sőt az sem száz százalék, hogy megmarad hosszabb távon mindkét, ma egymás mellett működő cég. Páva Zsolt, Pécs polgármestere hallgat. A Szabad Pécs több napja elküldött kérdéseit válasz nélkül hagyta. Az új tulajdonos, Aszódi Zoltán viszont egészen rendkívüli válaszokkal lepett meg minket.

ELLENTÉT  – A PVSE helyett a PEAC-ot támogatná az önkormányzat, és az utánpótlás terén is sok a zűrös ügy. A női kosarasok sorsára jutnak a kézisek is?

PÉCS Csaknem egymilliárd forintos európai uniós forrásból korszerűsítik a Baranya Megyei Kormányhivatal harmincegy épületét – közölte Horváth Zoltán Baranya megyei kormánymegbízott csütörtökön Pécsett,  sajtótájékoztatón. A Szabad Pécs úgy tudja, a Mészáros és Mészáros Kft.-nek is jut majd munka. Igen, jól tudják/sejtik, arról a Mészárosról van szó. Oké, oké, tudjuk, ha ez igaz is, igazából akkor sem hír valójában. Lehetne/kellene menni máshova nézelődni inkább, oda, ahol van is igazi látványosság. Némi krónikás hajlam azonban mégiscsak van bennünk, hát kiéljük.

TÉNYEK + VÉLEMÉNY  A leginkább kiszolgáltatottak esetében bekeményítenek, és akadályokat emelnek, hogy kapják már össze magukat és teljesítsenek. A hozzájuk szorosan kötődő, amúgy nem akadémiai szellemi szinten tartózkodó, Felcsút környéki hentesek és mészárosok útjából viszont minden akadályt elhárítanak.

PÉCS Nem állnak le annak a pécsi társasháznak az építői, akik az elmúlt két hónapban több üzenetet is kihelyeztek (vagy hagyták, hogy kitegyék) kifejezetten Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve. A legújabb csütörtökön került ki. Ja, most sem a dicséretüknek adnak hangot.

PÉCS Két egészen különböző pályán futó gimnázium, a budapesti ELTE Radnóti Gimnáziuma és a pécsi Gandhi Gimnázium volt az a terep, ahol az elmúlt három évben egy igazán érdekes kezdeményezésként antikorrupciós órákat tartottak egy  civil szervezet, a Transparency International segítségével, uniós pénzből. Szerdán volt a pécsi intézményben a  sikeres projektzáráshoz is szükséges nyílt-bemutató óra. Csakhogy a Népszava csütörtöki riportja szerint az iskolát fenntartó állami alapítvány vezetője le akarta azt fújni, mivel rájöttek, hogy nem éppen a kormánynak kedves dolog is ez.