Breadcrumbs

2017. október 27., péntek 13:07

Késsel kísérelt meg trafikot rabolni egy férfi Pécsett – Már mehet is a rács mögé

Írta:
Késsel kísérelt meg trafikot rabolni egy férfi Pécsett – Már mehet is a rács mögé Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

Pénteken rendelte el a Pécsi Járásbíróság egy pécsi férfi (egyelőre) egy hónapig tartó előzetes letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletével gyanúsítanak.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított október 24-én az esti órákban ment be egy pécsi nemzeti dohányboltba, ott elővette a nála lévő kést, és az alkalmazottat felszólította a bevétel átadására. A hölgy ezt megtagadta , ezért a gyanúsított inkább fogta magát, a kést a nála lévő szatyorba tette (valósíznűleg abban a kés helyett a pénzt szerette volna elvinni), majd távozott az üzletből – anélkül tehát, hogy bármit is elvitt volna onnan. Később el is fogták.

A rąblás nem sikerült, kísérlet maradtm csakhogy ez is bűncselekmény, sőt öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ezért jutott arra a bíróság, hogy nem védekezhet szabadlábon, mert alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, esetleg a tanúkat igyekezne befolyásolni, márpedig ezek mindegyike veszélyeztetné a bizonyítást. 

A bíróság határozata ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, az ügyész az ítéletet tudomásul vette.