Breadcrumbs

2017. április 22., szombat 10:00

Templomért énekel Singh Viki és Kökény Attila

Írta:
Fotó: Cseri László Fotó: Cseri László

PÉCS – Az 1929 óta a város kapujaként magasodó Pécs-Gyárvárosi Munkás Szent József templom az utóbbi években több felújításon is átesett, ám a statikai megerősítés és festés még hátra van.

Éppen ezért, a Pécs-Gyárvárosi Római Katolikus Plébánia plébánosa, Kövesi Ferenc szervezésében április 28-án jótékonysági estet tartanak a templom felújítására a pécsi Expo Centerben.

Az est fővédnökei: Udvardy György pécsi megyéspüspök és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, pécsi országgyűlési képviselő. Az est megrendezését több pécsi városi cég összefogása is segíti.

Bukszár Márta, Kriszta Kinga és Horváth István pécsi operaénekesek mellett az első alkalommal, még nagyon fiatalon a Megasztrár című műsorban feltűnt, majd később a Rising Star című tehetségkutató műsorban országos ismertséget és népszerűséget szerző Singh Viki, valamint a 2010-es év férfi hangjának választott Megasztár-felfedezett, Kökény Attila lépnek fel, s adnak egész estés koncertet.

A programmal kapcsolatos sajtótájékoztatót pénteken tartották. Hoppál Péter azt mondta, „fontos feladata és felelőssége van a mai magyar polgári társadalomnak, hogy az önszerveződő egyházi közösségeket megerősítse, hiszen így a helyi és nemzeti identitásunk is erősödhet”.

A jótékonysági koncert időpontja: április 28. 19.00 óra

Helyszíne: Expo Center (Pécs, Megyeri út 72.)

A 2000 forintos adományjegyek elővételben, a Széchenyi téren található Pécs Pontban és a Gyárvárosi plébánián vásárolhatók meg, közvetlenül a program előtt pedig az Expo Centerben 2500 forintos áron válthatók meg.