Breadcrumbs

2018. január 11., csütörtök 23:13

Ezt a gyógyszert ne adja 12 éven aluli gyerekének, ha gyermeke épp terhes/szoptat vagy sokat piál

Írta:
Ezt a gyógyszert ne adja 12 éven aluli gyerekének, ha gyermeke épp terhes/szoptat vagy sokat piál Szabad Pécs olvasói fotó

Az utóbbi évek trendje, hogy kis túlzással szinte tilos elolvasni előre a gyógyszerek betegtájékoztatóját, de legalábbis a lehetséges mellékhatásokról szóló, egyre hosszasabb részt. Abba ugyanis rövid úton bele lehet betegedni. Vagy akár azt, kiknek nem ajánlják vagy csak nagyon mértékkel a szedését.

Persze azért lett ez ennyire szélsőséges, mert a vásárlók/betegek tájékoztatásával próbálják kifogni a gyártók és forgalmazók a szelet azok vitorlájából, akik esetleg rosszul lesznek, szövődméányük lesz, és így tovább. Modnván, ők a figyelmeztetést megtették.

Na ebben a műfajban lépett előre egy nagyot az egyik nagy nemzetközi gyógyszergyártó cég, amely kifejezetten 12 évnél fiatalabbaknak fejlesztett ki fájdalom- és lázcsillapító készítményt. A fiataloknak szánt gyógyszer betegtájékoztatóján ugyanis egyebek mellett az áll, hogy nem ajánlják a készítményt azoknak, akik terhesek vagy szoptatnak, illetve azoknak sem, akik rendszeresen fogyasztanak alkoholt.

A fotóra egy olvasónk hívta fel a figyelmet, Ez után kerestük meg a készítőjét, aki rendelkezésünkre bocsátotta. Köszönjük!

 

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK