Breadcrumbs

2017. május 17., szerda 19:26

Ez az, amiből egyre több lesz idővel! Az Együtt már a választási ígéreteknél tart: tandíjmentessé tennék a diplomaszerzést

Írta:

PÉCS Mi, az Együttben mindenkinek meg akarjuk adni a lehetőséget arra, hogy tudásának növelésével juthasson előre az életben, jelentette ki szerdán délelőtt Pécsett sajtótájékoztatón Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke.

Mint a pécsi politikus elmondta, a XXI. században a diploma és a mögötte lévő tudás egyre inkább alapfeltétele egy sikeres életpálya megkezdésének. Ezért kell minél többeknek lehetőséget adni arra, hogy ezt a tudást megszerezzék. Szerintük az Orbán-kormány egy szűk elit kiváltságává tette a továbbtanulást, ők viszont azt akarják, ha Parlamentbe jutnak, hogy minél többen juthassanak korszerű tudáshoz és elismert diplomához. Ezért jelentősen növelnék az oktatásra fordított kiadásokat, s tandíjmentessé tennék az első diploma megszerzését, mindemellett emelnék a hallgatói juttatásokat, ösztöndíjakat, hogy a nehezebb anyagi helyzetből érkezők is megengedhessék maguknak, hogy tanuljanak.

Berkeczék beszálltak a feltehetően 2018 tavaszáig egyre jobban beinduló és bedurvuló ígéretversenybe: 3 év ingyenes nyelvi képzést is biztosítanának a felsőoktatásban. Elengednék mindenkinek a Diákhitel2 tartozását, a már visszafizetett Diákhitel2-t pedig adójóváírás formájában visszaadnák.

Végül azt mondta, hogy az Együtt célja a HÖK, a Hallgatói Önkormányzatok jelenlegi rendszerének ferlszámolása, „ahelyett a hallgatók alulról szerveződve hozhatnának létre új, hiteles érdekképviseletet”.