Breadcrumbs

2017. május 25., csütörtök 07:41

Az előre megírt kotta, avagy a látszatdemokrácia

Nagy Ferenc

 

OLVASÓI LEVÉL - Az állítólagos rendszerváltástól egészen mást várt a lakosság. Hittük, hogy megszületett a demokrácia az átkozott diktatúra után. De tévedtünk.

A "rendszerváltáskor" nyakunkba szakadt egy olyan több-párt rendszer, ami darabokra szedte a polgárok addigi egységét. Persze, azt akkor, és azóta is meggyőződéssel tudjuk, hogy igazi demokrácia soha sem volt és nem is lesz. A hatalmon lévők úgy alakítják a sorsunkat, ahogy az neki megfelel.

Mi mégis reménykedünk, hogy élhető országot teremtenek, nem lopják el fejünk felől a tetőt. Hiába szeretnénk hinni az őszinteségben, naponta győződhetünk meg a hazugságokról, a minden oldalról történő átverésekről. Szeretnénk, ha a vezetőink valóban a realitás talaján maradva arra költenék a milliárdokat, ami a legfontosabb a magyarnak, az országnak. Csalódva és hitetlenkedve, kétkedve éljük meg azokat az értelmetlen költekezéseket, amit már nyugodtan nevezhetünk őrült hóbortnak. Itt vannak a stadionok, a Várba költözés, a vizes VB rendezésére fordított irreális összeg, Paks 2, a kisvasút, a médiák felvásárlása, és még sorolhatnám.

Mindenki nyomon követheti: a kormánynak kell egy stróman, akin keresztül finanszírozni lehet a követhetetlen kiadásokat. Ha valamilyen hiba csúszik a számításba, akkor a régi mehet, súlyos következményekkel (!), és jön helyette egy másik. Egy év alatt százmilliárdos vagyonosodás a szemünk láttára...

Fiataljaink, szakembereink elhagyták az országot, már munkaerő-hiány van egyes területeken. A frissen végzett egyetemistáink is a külföldi munkavállalást keresik. Egy-két milliós új műszerekért a kórházakban dicshimnuszokat zengnek, az iskolákban a gyerekek a folyosókon tartják a testnevelési órákat. Ez az igazi kontraszt. Védekeznek a migránsok ellen, a közpénz milliárdjai kellenek erre, de a másik oldalon milliárdokat szednek a strómanok letelepedési kötvényekből, amely összeget évek múlva kamatosan kell visszafizetnie az államnak, ellenőrizetlen személyeknek.

A nyugdíjasok nem dolgozhattak tovább, csak ha lemondtak a kiérdemelt nyugdíjukról. Most már más a helyzet, a nagy gyakorlattal rendelkező egészségesek dolgozzanak, még kedvezményeket is kapnak. Kell a dolgos kéz! Így változik a törvény, mert a korábbi elképzelés rossz és helytelen volt. Megértjük az ésszerű változásokat, csak a csalást, lopást nem emésztjük meg.

Nagy Ferenc, Orfű