Breadcrumbs

2017. június 22., csütörtök 19:40

Súlyos gondok az ellen-Zsolnaynál

szp
Az elfoglalni kívánt, patinás gyár épülete Pécsett, a Zsolnay Vilmos úton Az elfoglalni kívánt, patinás gyár épülete Pécsett, a Zsolnay Vilmos úton Fotó: Cseri László

PÉCS Komoly pénzügyi problémákkal küzd a pécsi Ledina Épületkerámia Kft., vagyis az a cég, amit – eredetileg Ledina Kerámia Kft. néven – Pécs önkormányzata alapított azért, hogy a Zsolnay-gyár esetleges felszámolása esetén átvegye a termelést – olvasható a mai Magyar Nemzetben, illetve a napilap internetes oldalán. A cikket innentől szó szerint közöljük, az ugyanis a Szabad Pécs újságírójának, a napilap külsős munkatársának együttműködésével készült. A cikk illusztrációs fotóanyagát mi válogattuk.

FRISSÍTÉS - 2017. 06. 23. 18.40.

A Magyar Nemzet és a Szabad Pécs információja is az volt, hogy a dolgozók még ezen a héten, pénteken megkapják a májusi fizetésüket maradéktalanul. Mármint azok, akiknek korábban nem fizették ki. Jó hírrel szolgálhatunk. A Szabad Pécs információja szerint ugyanis az utalás végül rendben megérkezett. Márhogy abból a szempontból rendben, hogy a dolgozók a bankszámlájukra megkapták a nekik szerződés szerint járó májusi munkabér teljes nettó összegét. A fizetésnap egyébként minden hó tizedike, de információink szerint, akiknek nem kellett idáig várniuk, hogy pénzhez jussanak, azoknak a többsége is csak a hét elején vehette fel a fizetését. Az már más kérdés, hogy ki utalta, utalhatta el végül a pénzt. Amint ugyanis azt leírtuk korábban, a vélhetően járulékfizetési hátralék miatt kiszabott mintegy 40 milliós NAV-végrehajtás még továbbra is érvényben van a Ledina Épületkerámia Kft-vel szemben. Márpedig információink szerint az előző hónapban is amiatt egy másik cég, tudomásunk szerint a Pécsi Kerámia Kft. utalta el a fizetéseket, közvetlenül a dolgozóknak, hogy ne csökkentsék a hátralékkal, vagy annak egy részével a dolgozóknak szánt összeget. Ha ez valóban így volt, akkor most is így történhetett. Márpedig az több, mint aggályos. Az általunk megkérdezett ügyvédek szerint ugyanis ez felveti a fedezetelvonás gyanúját is, ami pedig bűncselekmény. Azt meg már fel sem vetjük, el sem gondolkozunk azon, hogy ha ugyanez egy átlagos magyar vállalkozásnál történik, akkor vajon mikor indítanak vizsgálatot ellene.

KORÁBBAN ÍRTUK

Bár az eredetileg a pécsi önkormányzat által alapított, száz százalékban pécsi városi kézben lévő társaságnak sikerült 118 dolgozót átcsábítania a Zsolnay Zrt.-től, a gyárat nem sikerült megszerezni. A baranyai megyeszékhely vezetői korábban igyekeztek úgy beállítani a történteket, hogy nem a gyár megszerzésére, hanem annak megmentésére tettek kísérletet. A tavaly kirobbant „kerámiaháborúban” viszont a Zsolnay többségi tulajdonosa, a svájci állampolgárságú Bachar Najari tudott felülkerekedni. A gyár ellen irányuló sikertelen felszámolási kísérletet követően ugyanis azóta is működik a nagy múltú Zsolnay-gyár.

 

A Pécsi Porcelán, ma már Pécsi Kerámia Kft. pécsi, Király utcai üzletének kirakatából olvasóink képet kaphatnak arról, egyebek mellett mit is akar a cég 2017-ben értékesíteni – Igaz, egyelőre túl sok készleten nem is adtak túl  /f.: B. A.

 

Az ellen-Zsolnayként megalapított – időközben magánkézbe került – Ledina Épületkerámia Kft. sorsa ugyanakkor azért nem elhanyagolható, mert ez a cég, illetve Pécs önkormányzata tett ígéretet arra, hogy az átcsábított munkavállalóknak biztonságot nyújt és kiszámítható fizetést. Páva Zsolt, Pécs polgármestere éppen egy évvel ezelőtt, a pécsi önkormányzat cége által működtetett Pécsma portálnak arról beszélt, hogy a dolgozók számára biztosítják a jogfolytonosságot. Továbbá – ahogy fogalmazott – a „határozott idejű szerződéseket határozatlanra cseréljük a bérek megőrzése mellett”. A polgármester a dolgozókról szólva azt mondta: „a legfontosabb, amit kapnak, az a biztonság. Elhivatott, kitartó emberekről beszélünk, akik nem pusztán egy munkahelynek tekintették a gyárat, de a történelem, a Zsolnay-mítosz részének is érezték magukat. Jellemző, hogy az első kérdéseik között az szerepelt, mikor tudnak ismét Zsolnay-név alatt dolgozni, mikor szerezzük vissza együtt azt, amit elvettek tőlük.”

 

 

A fenti kirakat másik fele, annak méltó párja 

Visszaszerezni tehát nem sikerült a gyárat, ugyanakkor az időközben nevet váltó cég, a Ledina Épületkerámia Kft. komoly anyagi terhet vett a nyakába az alkalmazottak átvételével. A munkabérekre ráadásul azonnal kölcsönt kellett kérni egy önkormányzati cégtől, mert nem volt miből fizetni. A finanszírozás pedig azóta is akadozik. Erre utal az is, hogy Páva Zsolt polgármester szavai ellenére nem először fordult elő, hogy a Ledina Épületkerámia Kft. dolgozói nem kaptak időben fizetést. Az alkalmazottak közül pedig többeknek még a májusi fizetését sem utalták át. Információink szerint péntekre ígérte meg a pénzt a cég vezetője, Erdei Viktor.

Azonban nem mellékes, hogy az ügyvezető szavahihetősége is erősen megkérdőjelezhető. Idén márciusban derült ki ugyanis, hogy az ellen-Zsolnay céggel szemben végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Erdei Viktor az egyik pécsi portál kérdésére technikai problémával magyarázta az intézkedést. Mint mondta, mindössze egy járulékbefizetés maradt el, amit már rendeztek is az adóhatósággal. Ugyanakkor a NAV honlapján elérhető adatok szerint jelenleg is hatályos a márciusban indított végrehajtási eljárás.

 

Nemrég a Magyar Nemzet arról írt, hogy idén akár megegyezés születhet a Zsolnay-gyár ügyében, ám ez bizonyosan nagypolitikai színtéren dől majd el. A kiegyezéshez pedig Bachar Najarival kell megállapodni, ami vélhetően csak úgy sikerülhet, ha kivásárolják a gyárból a svájci-szír üzletembert. Az egyébként már korábban kiderült, hogy a Zsolnay-gyárra többeknek fáj a foga. A Zsolnay Zrt. körül tavaly feltűnt ugyanis például a Paár Attila által vezetett West Hungária Bau (WHB). Ez a cég korábban Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz is kötődött. A WHB-nak adta el ugyanis a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a Zsolnayval szemben fennálló követelést.