Breadcrumbs

MOHÁCS Nem jogerősen ítélte el baleset okozása miatt a Mohácsi Járásbíróság május 17-én azt a rendőrt, aki elütött egy motorost: A zsaru autójába ittasan ült be előtte.

Levegő, napfény, pihenés - hogy jól induljon ez a szép tavaszi nap! Ugyan már a Balokány nem, csak a Hullám működik (kis jószándékkal nevezzük strandnak és uszodának), de szerencsére ott van nekünk Orfű!
 
A képet Havasréti József osztotta meg, és nem tudtuk megállni, hogy ne nosztalgiázzunk mi is egyet.
 
 

Twin Peaks – Holnap este a pécsi HBO előfizetők már tolhatják is (HBO GO-n hamarabb) a kultsorozat duplarésszel induló új szériáját, mi többiek meg biztos találunk majd feliratot hozzá! (Ami nem szép dolog, és saját felelősségre csak persze.) INNENTŐL SZPOJLER VESZÉLY!!!

PÉCS A Rióban rendezett nyári olimpián részt vevő magyar férfi vízipoló válogatott tagjaival aláíratott vízilabdát kínált fel árverezésre Róka Róbert, hogy egy beteg kisfiúnak segíten. A Facebookon meghirdetett licit vasárnap elindult.

 

PÉCS Az ULTRA című dokumentumfilm pécsi premierje előtti mozivetítését és közönségtalálkozóját tartják ma, vasárnap este az Apolló Moziban (Pécs, Perczel M. u. 22.), 19.00-21.00 óra között.

HUNGARIAN SEA Tegnap eltekertem Balatonfenyvesről Badacsonyig - szárazföldön természetesen, nem vízen -, így Önöknek már nem kell. Egyetlen hatalmas tanulsága volt a túrának, de azt csak a végén mondom el, különben nem olvasnák el a cikket. Ja, már elmondtam a címben, mindegy.

VOKS - Majdnem sikerült reprezentatív felmérést végeznünk arról, hogy Baranyában jelenleg mely pártokkal szimpatizálnak az emberek. De végül az lett belőle, hogy megtudtuk, mely pártokkal szimpatizálnak a SzabadPécs olvasói. Nagy meglepetés nincs, egy ilyen sorosbérenclibsiálcivilhazaáruló oldalnál nem is győzhetett volna más, mint a KDNP.

Csak vicceltünk. KDNP igazából nincs is, legfeljebb vasárnaponként.

Vannak viszont más pártok - főként ellenzékiek - akik megérnek néhány voksot. Legalábbis a szavazók szerint. Íme:

 

Szombat este ez volt a helyzet. Másfél nap alatt összesen 230-an szavaztak, a legtöbb szavazatot a Momentum (tudják, az az Origo-ba betörős csapat) kapta, őket követte a Jobbik, a Kétfarkú "négyszínbűnöző" Kutyapárt és az MSZP. A legkevesebb voks a Fidesz-KDNP-nek jutott. Nyilván a PécsiÚjság.hu-n egészen más eredmény születne, szóval, messzemenő következtetéseket nem kell levonni. Egy kis kísérletnek azért jó volt.

Aki még szeretne ikszelgetni, ide kattintva megteheti. Mindenkinek köszönjük a részvételt! 

Pécs Olvasói fotót kaptunk Pécsről! A levélíró azt ajánlja, hogy aki teheti, kerülje el Pécsett a Kovácstelepen a Rozmaring - Hajnalka  – Gyöngyvirág utcákat, mert nagyon dolgoznak az útion.

PÉCS–ZALAEGERSZEG Húsz helyett 18 év fegyházbüntetésre enyhítette pénteken a zalaegerszegi parkerdőben volt barátnőjét meggyilkoló fiatal férfi büntetését a Pécsi Ítélőtábla dr. Krémer László vezette büntetőtanácsa. A 20 évet első fokon a Zalaegerszegi Törvényszék szabta ki különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A pénteki pécsi ítélet jogerős.