BUDAPEST Hosszas elemző cikkben számolt be kedden az Index.hu arról, hogy a pénteken kezdődő budapesti vizes világbajnokság költségvetése még abba az összegbe sem fér bele minden bizonnyal, amit legutoljára kommunikáltak az ügyben. Márpedig az is, a bruttó 130 milliárd forint is sokkal magasabb összeg volt, mint amiről a kezdet kezdetén szó volt. A szervezők ugyanakkor eddig nem igen beszéltek egy nettó 30 milliárd forintos csomagról, ami pluszban jön hozzá az eddig ismertté vált számokhoz. Ráadásul annak az összegnek az egyik haszonélvezője akár a szervezőbizottság elnöke, egy aktív fideszes politikus is lehet.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A közhiedelem szerint a budapesti vizes világbajnokság és az annak kapcsán megvalósuló fejlesztések költségei valahol nettó 100 milliárd forint felett járnak. Ahogy Seszták Miklós, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke elmondta, az összköltség 130,6 milliárd forint. De igen valószínű, hogy a valóságban ez még nettónak is kevés, bruttóban pedig 170 milliárd forint felett jár a számla – írta meg az Index.hu kedden. A hosszas elemző cikk szerint eddig nem szólt a fáma a világbajnokság egyik legfontosabb költségéről, a tévés közvetítéséhez szükséges technológiai feltételek – mint például világítás – megteremtését szolgáló összegről. Ahogyan semmi publikus nyoma nem volt eddig az internetes kapcsolat kiépítéséhez szükséges beruházásoknak sem.

Márpedig mindezekhez még hozzátartozik a rendszer működtetéséhez szükséges szoftveres háttér is. A lap szerint viszont ezek természetesen létező költségek, amelyekhez egy nagy csomag részeként még kiosztanak a résztvevők, a nemzetközi szervezet, a versenyzők és az önkéntesek közt 1400 mobiltelefont és 600 laptopot is. Mindez a fenti csomag összesen nagyjából nettó 30 milliárd forintba kerül. Ennek az összegnek a döntő többsége szerződés szerint az állami Antenna Hungária kapja meg a fejlesztések és eszközbeszerzések megrendelőjétől, a világbajnokságot szervező Bp2017 NKft.-től.

Ugyanakkor a cikk szerint nem az Antenna Hungáriánál csapódik le a nagy haszon, hanem az alvállalkozóknál, vagy azok egy részénél.

Forrásaik szerint a fővárosi beruházások alvállalkozói közé tartozik többek közt a Ramiris Europe Kft. mint hardverszállító, a Penta Industry mint építő, a Hungaro DigiTel Kft (az Antenna Hungária cégcsoport tagja) mint IT-security-felelős, a Frank Digital mint a vizesvébé mobilappjának fejlesztője, valamint két külföldi cég, a WandaFi és a Maksatpro. Mint írják: ?a Ramiris cégcsoportot Seszták Miklóshoz szokás kötni, aki nemcsak fejlesztési miniszter, de a vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke is, míg a Frank Digital a kormányközeli exmédiamogul, Száraz István cége volt egészen mostanáig?. Utóbbiról, az Origo.hu volt tulajdonosáról akkor írt lapunk, amikor kiderült, hogy Matolcsy György fiával üzletelt.

Arra, hogy az Antenna Hungária vajon miből finanszírozta elő a szükséges költségeket az Index újságírói szerint válasz lehet, hogy a cég 2016 utolsó napján kapott az államtól 21 milliárd forint készpénzt, nem részletezett célokra.

KategóriákPOP