Elmondta portálunknak a Pécsi Egyházmegye, miből tudnak új óvodát építeni Komlón.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Szerdán írtuk meg a Magyar Narancs cikke nyomán, hogy a komlói önkormányzat eladta legrégebbi iskoláját és óvodáját a Pécsi Egyházmegyének 35 millió forintért. Az adásvételre azért került sor, mert az egyház egymilliárd forintot meghaladó fejlesztéseket hajt végre az épületkomplexumon, és szeretett volna fenntartóból tulajdonossá válni. Ez meg is történt.

Maradtak azonban nyitott kérdések az intézmény körül. Az egyik az volt, vajon miből újítja fel az új tulajdonos az óvodát. Az iskola fejlesztésére ugyanis EFOP pályázaton közel 900 millió forintot nyert az egyház, azonban ebbe az óvoda átépítése nem tartozik bele. Amikor érdeklődtünk a Pécsi Egyházmegye sajtóosztályán a források felől, azt a választ kaptuk, hogy az “EFOP pályázatból a felújítás jelentős részét finanszírozza a Pécsi Egyházmegye”, a fennmaradó részről viszont csak a projekt lezárását követően adnak tájékoztatást.

Vagyis úgy tűnt, mintha hétpecsétes titok lenne, miből valósul meg a beruházás. 

Ma felkereste portálunkat Dohóczki Péter, a Pécsi Egyházmegye gazdasági igazgatója, hogy tájékoztatást adjon. Elmondta, az óvoda felújítása – pontosabban egy új óvoda építése -, valamint a tornaterem építés és iskolafelújítás EFOP pályázati támogatáson túli kivitelezési munkálatait több forrásból finanszírozzák. Egyrészt pályáztak a megyénél TOP-os (Területi Operatív Program) keretre, másrészt állami támogatásból és saját forrásból végzik a munkálatokat. A régi óvoda épületét már el is bontották, de az építkezéssel még várniuk kell, ugyanis jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik. Ennek várhatóan szeptemberben lesz meg az eredménye – ezért nem kívántak idő előtt nyilatkozni a pontos összegekről és forrásokról – közölte Dohóczki Péter. 

KategóriákMETÁL