Talán csak a hőséggel magyarázható, hogy nem a Mészáros Lőrinc üzlettársaként emlegetett Szíjj László cége nyerte a pécsi gigaközbeszerzést.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Zoom.hu írta meg, hogy a következő négy év mintegy tízmilliárdos új- és járdafelújítási pályázatát a Strabag nyerte meg Pécsett. Minderre az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében bukkantak.
Egyébként három ajánlat érkezett a nyílt eljárásra; a pécsi közgyűlés határozatában az olvasható, hogy ebből kettőt nyilvánítottak érvényesnek: az STR Pécs 2020 Konzorciumét (Strabag) és a Swietelsky Magyarország Kft-ét. A harmadik pályázatot, a Duna Aszfalt Kft-ét érvénytelennek találta grémium.
Érdekesség, hogy az utóbbi kft a Mészáros Lőrinc üzlettársaként emlegetett Szíjj Lászlóé, akinek a cégei az Átlátszó összesítése szerint konzorciumi partnereikkel együtt 160,2 milliárd forint értékű állami megbízást kaptak március végéig. Most viszont semmit. (Valakik valamit nagyon elnézhettek. Csak nehogy baj legyen belőle! – a szerk.)
A pécsi tízmilliárdos munkát az STR Pécs 2020 Konzorcium végezheti el, melynek tagjai a Strabag Építő Kft., illetve a Strabag Általános Építő Kft., velük köt keretmegállapodást Pécs. A Strabag Pécsen régi motorosnak számít, részt vett többek közt az utóbbi években a Magasház lebontásában (a Land-Bau Kft-vel konzorciumban), a húszmilliárdos Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Programban (a G-nap előtti Közgéppel), és a 15 milliárdba kerülő 400 ágyas klinika felújításában is.
A közgyűlés határozata szerint, csak abban az esetben indulhat el a munka, ha az önkormányzat pályázati forráshoz jut.

19? Lapot!