Hoppál Péter kulturális államtitkár, pécsi Fidesz-elnök a múlt pénteken arra kért minden pécsit, hogy ne adjanak helyet az Emberség Erejével Alapítványnak. Pontosabban ő azt mondta, nem sokat foglalkozva a valósággal: hogy a ?pécsi Soros-kampányközpontnak” ne adjanak helyet. Páva Zsolt polgármester aláírásával és előterjesztésére pedig egy rendkívüli ?Soros-ellenes? nyiltkozat elfogadására készülnek. Pedig teljesen kizárt, hogy ne tudták volna, hogy a pécsi Emberség Erejével Alapítványnak ne lenne meg már rég az a hely, ahol az irodát berendezhetik. Na, csütörtök reggelre eldőlt, hogy mégsincs meg, a főbérlő visszakozott.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az embertelenség ereje időlegesen felülkerekedett az Emberség Erejével Alapítványon. A Szabad Pécs ugyanis arról értesült, hogy habár mindezidáig megvolt biztosan az a hely, ahol lett volna a több éve működő pécsi karitatív szervezet leendő irodája, amit a Nyílt Társadalom Alapítványtól nyert 130 millió forintból rendezték volna be, a Reggeliben, a pécsi Király utcában, nem mehetnek oda. Hiába állapodtak meg erről a hely albérlőivel, akiknek a szerződésük szerint szabad lehetőségük van tovább értékesíteni a szabad helyeket. A főbérlő arra kérte őket, hogy mégse adják ki a helyet az Emberség Erejévelnek.
Csak megjegyezzük: azért az nagyon más fényben tünteti fel Hoppálék városi felhívását, hogy szinte kizárt az, hogy akkor ne tudták volna, hogy az alapítványnak már megvan a biztos helye. Ami most ugye nincsen mégsem. Nem beszélve arról, hogy a Páva-Hoppál-Csizi-trió a néhány éve a saját maguk által elfogadott “Pécsi Alkotmány” elveivel igencsak ellentétesnek tűnő nyilatkozat elfogadására készül a csütörtökön 9 órakor az év utolsó rendes pécsi közgyűlési ülésén.
Nagyon ajánljuk mindenkinek a Nappali/Reggeli csapatának a közleményét, annak minden egyes sorát. Sajnos. A tökösségük előtt le a kalappal.
A Szabad Pécs az Emberség Erejével Alapítvánnyal van és a Szabad Pécs a Nappali/Reggeli csapatával van.
?Kedves Pécsiek!
Néhány hónapja megkeresett minket az általunk régóta ismert, és nagyra becsült Emberség Erejével Alapítvány vezetősége, és szóban megállapodtunk abban, hogy a Nappali feletti galérián egy co-working irodát nyitnak, ahonnan az Open Society Foundations által finanszírozott új regionális civil támogatási programjukat is koordinálják majd.
A helyi és országos politikában, médiában folyó, természetesen mindenféle realitást nélkülöző lejárató kampány hatására létrejött, hisztérikus és ijesztő helyzetet látva főbérlőnk, az ingatlan tulajdonosa megkért minket, hogy ne szerződjünk az Emberség Ereje Alapítvánnyal.
Aggodalmukat megértjük és elfogadjuk, az együttműködéstől kénytelenek vagyunk visszalépni. Ezzel nem csak, hogy egy pezsgő kreatív civil központ közelségét veszítjük el, de jelentős anyagi kár is ér minket, hiszen az alapítvány bérleti díjat és értéknövelő beruházást is finanszírozott volna az épületben. A gyűlöletkeltő politikusok és médiamunkások helyett mi szégyelljük magunkat, ezzel szemben minden tiszteletünk a helyi emberek boldogulásáért dolgozó civil szervezeteké!Szép Tamás, Felcser Dávid
városukat szerető pécsi polgárok
Nappali Bár”
FRISSÍTÉS 8.20
Megkerestük a pécsi Emberség Erejével Alapítványt a hírrel kapcsolatban, amiről időközben azt tudtuk meg, hogy szerdán született meg a nemleges döntés az ingatlant kiadó főbérlő részéről, hogy az Emberség Erejével Alapítványmnak a kialakult helyzetre tekintettel mégsem adhatják ki bérbe a nappalisok az emeleti, még egyelőre funkció nélküli helyiséget. A pécsi karitatív szervezet részéről azt mondták, hogy még a délelőtt folyamán reagálni fognak a hírre. Természetesen azonnal közölni fogjuk azt a közleményt is.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!