Volt olyan ötlet (állítólag), hogy pécsi önkormányzati cégeket vonjanak be a korábbi Pécs Holding Zrt., azaz a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. alá, és erről már a csütörtöki közgyűlésen is szavazzanak. A cél papíron a spórolás lett volna, de többen tartottak attól, köztük a Szabad Pécs információi szerint a pécsi Fidesz-frakcióban ülők is, hogy az igazi cél az, hogy ne kelljen ezeknek a cégeknek beszámolniuk a pécsi közgyűlésnek, úgymond ne legyenek szem előtt. FRSISSÍTVE!
A cikk a hirdetés után folytatódik
FRISSÍTÉS 19.00
Decsi István pécsi alpolgármestert Kővári János szerda délutáni sajtótájékoztatója után csíptük el, amikor kilépett a városháza kapuján. Miután az Összefogás Pécsért Egyesület városházi képviselője a sajtó előtt azt mondta, hogy a pécsi Fidesz több tagja, köztük az alpolgármesterek is ellenezték a pécsi önkormányzati cégek átszervezését. A kérdésünk az volt az alpolgármesterhez is, hogy fel tudják-e venni a tervezett hiteleket, ha – mint kiderült – mégsem hozzák tető alá a tervezett pécsi önkormányzati cégátszervezést. Mint az ÖPE-sajtótájékoztatón is elhangzott ugyanis, és ami a Szabad Pécs információjával is egyezett, a tervezett, tudomásunk szerint összesen 19 milliárdos fejlesztési hitel felvételét is megakadályozhatja az elmaradt cégátszervezés. Decsi István erre azt mondta, hogy ahogyan korábban sem tette, most sem szeretné kommentálni Kővári János sajtótájékoztatóit. Másrészt a két ügynek nincsen köze egymáshoz, harmadrészt pedig bármilyen hitelfelvételt gazdasági számításnak kell megalapoznia, közölte
Erre visszakérdeztünk, hogy akkor jól értjük-e, hogy azt állítja, hogy tervezett (de elvetett??) új pécsi önkormányzati céges uralmi rendszernek és a szükségesnek látott újabb nagy pécsi hitelcsomagnak nincsen köze egymáshoz, mire a válasz határozott nem volt. Vagyis a két ügy nem függ össze. Végül azt hangsúlyozta, hogy a pécsi önkormányzat a korábbi években és most is a többi nagyvárossal való összevezésben is tudott évről évre sokat áldozni a közművezetékek rekonstrukciójára, különösen a vízművekére, a rezsicsökkentés ellenére is – ugyanis az információ az volt, hogy ha valóban venne fel a pécsi önkormányzat vagy valamelyik cége komolyabb fejlesztési hitelt, akkor az a Tettyét és a vízművezetékeket érintené.
KORÁBBAN ÍRTUK
A Szabad Pécs értesülését megerősítette Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület vezetője, pécsi városházi képviselője is szerdai sajtótájékoztatóján.
Érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy ha a kimondott cél, a spórolás az előterjesztés alapján megvalósult volna, akkor szerinte csütörtökön mégiscsak előterjesztik és megszavazzák a változtatást.
A Szabad Pécs úgy tudta, hogy a nagy városi cégek kökzül biztosan csak a távfűtésről gondoskodó Pétáv Kft. maradt volna önálló cég, esetleg még a Tettye Forrásház, ugyanakkor a Biokom NKft., a Pécsi Kommunikációs Központ és a Pécsi Városfejlesztési Zrt. bekerült volna a Pécsi Vagyonhasznosító ?uralma? alá, és így a jövőben – a mostani állapottól eltérően – ezeknek a cégeknek nem kellett volna a pécsi közgyűlésnek beszámolniuk a gazdálkodásukról.
Nem veszik fel az összesen 19 milliárd forintos hiteleket
Azt lehetett hallani az uralmi céggel kapcsolatos hírről, hogy a pécsi önkormányzat újabb hiteleket szeretne felvenni, fejlesztésekre. Hangsúlyozzuk, ez városházi pletyka volt, de állítólag ez a terv verte ki a biztosítékot végleg, és a pécsi Fidesz vezetői közt is többen voltak, akik nem akarták, vagy nem merték felvállalni az újabb hitelt. A gond az volt állítólag még, hogy egy ekkora összegnek nem lett volna fedezete, a pécsi önkormányzat már nem tudott volna ilyen összegt lefedő ingatlancsomagpt felajánlani, egyesek szerint ezért is találhatták ki, hogy az uralmi cég alá viszik be azokat a cégeket, amelyeknek hitelt kellett volna felvenniük. Úgy tudjuk 11 és 8 milliárdos hitelekről lett volna szó, de ettől a tervtől elállhatnak végleg. Kővári János érdeklődésünkre a sajtótájékoztatón ugyanezeket az értesüléseket elmondta, ő úgy fogalmazott, hogy a városvezetők sem szerették volna sem az uralmi rendszert, sem a hitelek felvételét. Kérdésünkre azt mondta, hogy a városi cégek átszervezése ötletének lenullázása után a hiteleket sem veszik fel, illetve hogy máshogyan kell megoldani majd a pénz egy részéből tervezett közműrekonstrukciókat – szerinte erre állami alapot kellene létrehozni, mert ezekre a fejlesztésekre a városnak nem lesz pénze, ahogyan más önkormányzatoknak se.

19? Lapot!