Nagy a drágaság – ez volt az idei szezonelő toplistás balatoni híre, a másik meg az, hogy egyre nyomasztóbb a munkaerőhiány, egy jó szakács egymilliót is kér havonta, így aztán persze, hogy az árak is emelkednek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
De azért egy lángos nem kerülhet egy ezresbe – ezzel a naiv felételezéssel keltünk útra, és mindjárt az első helyen jött is a felismerés: de igen, kerülhet. No jó, nem mindenütt, az egyik siófok-aranyparti vízparti büfé tulaja arról számolt be, hogy eddig nála 750 forint volt a sajtos-tejfölös, de a főszezonra azért ő is emel rajta egy ötvenest.
?A mi lángosunkon nem lehet átlátni, a tésztát nem a hűtőből szedjük ki sütés előtt, a tejfölt se higítjuk, sőt, a sajt is valódi, és nem csak öt dekát teszünk rá? – mondja a siófok-széplaki Lángos büfé pultos hölgye. Náluk 950 a sajtos-tejfölös, de cserébe hihetünk nekik, kevés felkapottabb lángosozós hely akad délipart-szerte, néhány éve egyenesen a legjobbnak választotta őket az I Love Balaton portál szerte a tó körül. Ezzel rögtön igazolódik is az országos sajtó egyik idei ?balatoni rémhíre?.
Az viszont az általunk megkérdezett balatoni vendéglátósok szerint csak legenda, hogy egymilliót is kereshet egy szakács. Pontosabban kérni kérhet, de ennyit senki sem fog tudni kifizetni.
?Egymilliót nem, fele ennyit is csak kevés helyen, de havi több százezret kézbe lehet keresni kemény munkával? – így látja Hoffmann Henrik szállodatulajdonos, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Hozzáteszi: az elmúlt egy-két évben folyamatosan nőnek a bérek az ágazatban, az ételáfa idei csökkentése révén lassan megközelítik a nyugati bérszínvonalat. Vagyis lassan jöhetnének vissza a Nyugatra ?kalandozott? vendéglátós szakemberek.
De hogy ez még nem idén, talán nem is jövőre lesz, arra jó példa zamárdi évtizedek óta híres és legendás pizzériájának, a Mauro olasz tulajdonosának, Mauro Tenebrusónak a mondandója.
Mauro ugyanis megelégelte, hogy nem talál szakembert, s úgy döntött, jövőre hazájából, Olaszországból hoz dolgozókat, akik magyar nyelvtanfolyammal kezdik majd a szezont.
Várjuk közben, hogy elhangozzék a parlamentből az ilyenkor szokásos felszólalás, miszerint borzasztó, hogy már egy adriai nyaralás is kevesebbe kerül a balatoninál, ami általánosságban továbbra sem igaz ? bár akadhatnak szélsőségek, mint arra egy sokat osztott Facebook-poszt a napokban rámutatott. Aszerint 2000 forintért kapták a lángost a Balatonnál?
E helyett eddig idén egyetlen, a Demokratikus Koalíció által jegyzett közleményt regisztrálhattunk. Gyurcsányék persze a balatoni árak drágulásáért IS az Orbán-kormányt hibáztatták. S volt még egy jobbikos felszólalás is, a korábbi siófoki alpolgármestertől. Potocskáné Kőrösi Anita KSH-számokat idézve vonta kétségbe Hoffmann Henrik optimista szavait azzal kapcsolatban, hogy ma már 200 ezret is kereshet egy szobaasszony – a jobbikos képviselőnő szerint legfeljebb ?szürkén? foglalkoztatva?
De pánikra semmi ok, a Balaton él és virul, csak a tartós napsütésre vár, a szallas.hu adatai szerint idén nyáron is a balatoni úti célok a legnépszerűbbek: Siófok, Balatonfüred, Zamárdi, Keszthely vezet, az ötödik lett Hévíz, amelynek ugyan nincs vízpartja, mégis része a Balatoni Kiemelt Üdülőövezetnek.
A kormányzati propaganda viszont nyilván a pozitívumokat emeli ki: sok a víz a mederben és olyan tiszta, hogy szinte inni lehetne belőle, egy sima lángost pedig 350-ért is lehet enni – igaz, a lepsényi Bam-Buci büféig kell autózni érte, ami például Siófokhoz képest, oda-vissza 32 kilométer.
A lángost mindenki szereti, be is bizonyítjuk. Sőt, ha azt mondjuk, hogy az olaszok pizzája is lángos (nem a Pizza Margherita utáni hódításról beszélünk), Nápolyban a mai napig készítik a bő forró olajban kisütött verziót, akkor még inkább kihúzhatjuk a mellünket. (vagy az olaszok a magukét – persze ugyanez megvan számos étellel kapcsolatban, hogy mást ne mondjunk, mint a puliszka/polenta párhuzamot)
Na, de nézzük, hogyan is kell ezt profin, otthon készíteni (felhívjuk a figyelmet arra, hogy a fiatalember ügyes szakács)
A lángost, a legigazibb magyar streed food-ot is lehet importálni, akár még a kapitalizmus egyik fellegvárába is, nézzék csak
És akkor jöjjön a kedvencünk a végére a témában, az egykori, ellentmondásosan, de szinte kultstáuszú pécsi underground zenekartól, a Burzsoá nyugdíjasoktól, a tökéletesen kultstátuszú világhírű magyar rendező filmjéből

19? Lapot!