Páros év van, idén is lesz októberben Pécsváradon Leányvásár, amely az elmúlt alkalmakkor szélesebb kínálattal tudta megszólítani a helyieket és a Kelet-Mecsek lábánál fekvő apátsági városba érkezőket. A Leányvásár és a kapcsolódó programok fejlődése miatt azonban az önkormányzat úgy döntött, hogy fizetőssé tennék a rendezvényt, nem kellene azonban fizetni a helyieknek, gyerekeknek és időseknek. A városban vannak ellenzői az ötletnek.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Tud is erről Zádori János polgármester, amint azt elmondta a Szabad Pécs megkeresésére. Hangsúlyozta viszont, hogy ha azt látják, hogy a pécsváradiak többsége nem kívánja a fizetőssé tételt, akkor újra kell gondolniuk a Leányvásár kapcsolódó programjait, különosen az esti könnyűzenei programokat. Azok konkrét és kapcsolódó költségei (pl. biztonsági szabályok betartása) miatt döntöttek úgy ugyanis, hogy – hasonlóan például a villányi borfesztiválok szervezéséhez – háromnapos fesztiváljegyet vezetnek be 2018-tól. A legkisebbek, a 65 év felettiek és a pécsváradiak azonban ingyen mehetnének a programra ebben az esetben is.

A legfontosabbak a helyi, hagyományőrző folklorprogamok, maga a Leányvásár, amit természetesen a további közönségv könnyűzenei koncertek nélkül is megtartanak, ingyenes programként is.

Amúgy még nem dőlt el véglegesen sem a jegyek szerkezete, sem az ára, de az előzeset elképzelések szerint elővételben 1500, a helyszínen 2000 forint lenne a háromnapos belépőjegy. A jövő héten fog eldőlni, véglegesedni a struktúra, de a felmerült egynapos belépőjegynek nem feltétlenül látta értelmét, mivel a vasárnapi nap önmagában amúgy is ingyenesen lesz látogatható az elképzelések szerint.

Tud arról, hogy vannak ellenzői az ötletnek, de egyelőre nem azt látja, nem azt érzékeli, hogy a pécsváradiak többsége ellene lenne az újításnak. Már csak azért is, mert a méltán híres, a helyiek által kedvelt Leányvásár is veszített valamelyest a népszerűségéből a közelmúltban, s ahhoz képest mostanra, az elmúlt alkalmakra már sikerült egy nagyobb szabású, sikeres, minőségi kísérőprogramokkal, jóval több, színvonalas kiállítóval, kézmávesekkel, borászokkal erősített Leányvásárt megszervezniük. 

A Szabad Pécset megkereső pécsváradi hölgy szerint azonban többen is az ő álláspontját osztják. Szerinte az utóbbi években a Leányvásár elveszítette az eredeti célját és a báját, s ezért a helyiek összefogása is elillant. Merthogy a szokás, hogy vendégeket hívnak és látnak vendégül, akár 15-20 fős vendégsreget is házanként, családtagokat, barátokat, a környező falvakból s messzebbről is.

A Leányvásár eredetileg azért jött létre, hogy a települése találkozhassanak egymással református fiatalok, így tulajdonképpen mindig is egy nagyobb, régiós-országos rendezvény volt emiatt.

A lapunkat megkereső hölgy szerint a vasárnap reggeli felvonulás hagyomány volt, díszbe öltözött asszonyok, családok, generációk lepték el olyankor a várost, mostanra azonban a nem jó értelemben fesztivál lettek, amit külsős, nem helyi cég szervez, és cirkuszi mulatság lett belőle, vagy legalábbis egyes részeiből.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL