Támogasd a Szabad Pécs működését!

Elszámolási vita miatt húzódik a Pécsi Tudományegyetemhez tartozó Balassa kollégium felújítása, tudta meg a Szabad Pécs. A fővállalkozó szerződést bontott az egyetemmel, az alvállalkozók egy része kifizetetlen számlákról beszél. Már több mint féléves csúszásban van a projekt, és nem úgy tűnik, hogy közel lenne a megoldás.

  • A pécsi, Jakabhegyi úti Balassa kollégium felújításának 2018 őszére készen kellett volna lennie, de nem is dolgozik már senki a máig befejezetlen építkezésen.
  • A közbeszerzés nyertese egy frissen alapított cég volt, ami nettó 170 millió forinttal aláment az eredetileg becsült árnak, és még a második helyezettnek is.
  • Az egyetem és a fővállalkozó által aláírt szerződésben szereplő építész felelős  műszaki vezetőről egy gyors kereséssel kiderül, hogy korábban is voltak zűrös ügyei.
  • Az építkezés részleteit ismerők szerint nem csak a kifizetetlen számlákkal volt baj, az elvégzett munka jelentős része silány minőségű.
  • A fővállalkozó szerződést bontott az egyetemmel, az egyetem pedig a közbeszerzési hatósághoz fordult.

Orbán Viktor a Modern Városok Program országos turnéjának pécsi állomásán tett egyik ígérete a Pécsi Tudományegyetem külföldi hallgatói létszámának megduplázása volt. A teljes mértékben hazai költségvetésből finanszírozott MVP többi – mindezidáig Pécsen kevéssé látható – elemeiről szóló szerződést 2015 tavaszán írták alá. A tényleges program aztán kicsit máshogy alakult, kisebb-nagyobb részben szinte minden kar részesül a fejlesztésekből.

A költségvetésből kollégiumfelújítási programra is jutott: két egymással párhuzamosan futó projektet jelentett be 2016-ban a Pécsi Tudományegyetem akkori vezetése. A kisebb beruházás, a Damjanich kollégium 2018 őszén át is lett adva. A másik, az eredményhirdetéskor több gyanús elemet is tartalmazó közbeszerzés (amiről a Szabad Pécs akkor is beszámolt) alapján felújítandó Balassa kollégium viszont mind a mai napig befejezetlen. Hetek, egyes források szerint valójában már hónapok óta minden érdemi munkát abbahagytak az alvállalkozók. Több forrásunktól is úgy értesültünk, hogy 100 millió forintos nagyságrendű, kifizetetlen számlák miatt vonultak le a kivitelezők az építési területről. Az épület készültsége egyes források szerint 80%-os, de van, aki szerint gyakorlatilag az egész felújítást elölről kellene kezdeni.

2018 januárjában az építkezésen készült fotók az egyetem oldaláról, ahol ez olvasható:
“A 9 szintes kollégium átfogó modernizáción megy keresztül, melynek során az 5700 négyzetméteres, illetve 403 férőhelyes épület belső tereit teljesen felújítják, a 15 vendégszobát is a kor elvárásainak megfelelő színvonalúvá alakítják át és a tűzvédelmi rendszert is korszerűsítik.”

Nettó 535 millió forintos ajánlatával a közbeszerzést a budapesti Angkor-Bau Kft. nyerte, aminek a vezetőjéről akkoriban csak annyit lehetett tudni, hogy fiatal és kambodzsai származású. A pályázat kiírása előtt alig néhány hónappal alapított vállalkozás tulajdonosaként ma már egy New York-i bejegyzésű cég van feltüntetve, de az is látható, hogy a közbeszerzés elnyerése óta történt más változás is a cég adataiban: 2018 februárjában egy másik természetes személy neve is belekerült a nyilvántartásba. A kézbesítési megbízottként feltüntetett Tatai Béla neve azonban nem csak innen lehet ismerős, hiszen már a PTE és az Angkor-Bau által 2017 októberében kötött szerződésben építész felelős műszaki vezetőként is találkozni vele. A szerződést az egyetem részéről a kancellár, Jenei Zoltán közgazdász, egykori rendészeti államtitkár írta alá.

A szerződésben tehát a kezdetekkor is szereplő Tatai Béla nevére rákeresve egy kisebb internetes archívumot találni. Tény, hogy a neve problémás közbeszerzésben és számos azóta felszámolt, átalakult, gyakran változó cégben is felbukkant. A 2011-ben létrehozott weboldalra is feltöltött iratok szerint a károsultak között önkormányzatok, vállalkozások, de még állami szervezetek is szerepelnek. A vázolt – és a magyar építőiparban egyáltalán nem ismeretlen – séma szerint a különböző, de sokszor hasonló nevű vállalkozásokkal a többi ajánlattevő alá ígértek, így megnyerték a feladatot, majd kifizetetlen alvállalkozói számlákat hagytak maguk mögött. Megkerestük Tatai Bélát is a weboldalon olvasható állításokkal kapcsolatban, aki nem tagadta, hogy volt büntetőeljárása, de azt állította, hogy nem azok, amik azon az általa is ismert felületen olvashatóak. A Szabad Pécsnek azt mondta, hogy koholmányokról és hamisított dokumentumokról van szó.

Az építési vállalkozó, aki nem csak az Angkor-Bau kézbesítési megbízottjaként, de a Balassa kollégium felújítását végző egyik alvállalkozó cég, a Bau-Investment Fővállalkozó Iroda Kft. ügyvezetőjeként már a kezdetektől szerepel a történetben, azt is elmondta, hogy néhány hete elszámolási vita miatt szerződést bontottak az egyetemmel. A munka kapcsán annyit elárult, hogy megítélése szerint 88%-os készültségben áll a felújítás. Elmondása szerint az egyetemmel jelenleg is tárgyalnak, részletesebb információt ezzel kapcsolatban pedig nem szeretett volna adni.

Több érintettel beszéltünk, akik azt mondták, hogy az első problémák alig néhány hónappal a munka tényleges megkezdése után jelentkeztek. Rendszeresek voltak anyagbeszerzési gondok is, azaz nem nagyon volt mivel dolgozni. Egy alvállalkozó szerint a kifizetések először csak napokat, aztán heteket csúsztak és sokszor rohamtempóban úgy kellett dolgozni, hogy a teljesítési határidők legalább valamelyest tarthatóak legyenek, legalább látszatra. Ilyenkor más építkezésekről ukrán és szerb vendégmunkásokat is hoztak az alvállalkozók. Több, a munkát belülről ismerő szakember szerint az egyetemnek legkésőbb 2018 tavaszán fel kellett ismernie, hogy a határidő nem tartható. Ráadásul információink szerint a kifizetések csúszásáról az alvállalkozók értesítették az egyetem illetékeseit.

Érdekesség, hogy a közbeszerzési értesítő tanulsága szerint 2018 szeptemberében módosították a kivitelezést, az épületgépészet például olcsóbb lett. Viszont egy héttel később egy újabb módosítás történt, amiben már ez szerepel: “A teljesítés során ismertté vált és újonnan felmerülő műszaki körülmények miatt az Alapszerződésben rögzített műszaki tartalommal nem biztosítható a rendeltetésszerű és biztonságos használat – mint a szerződésszerű teljesítés egyik fő feltétele, ezért a szerződés módosítása vált szükségessé. A felmerülő műszaki problémák és pótmunkaigények olyan körülmények miatt merültek fel, amelyeket a Megrendelő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre.” A sokféleképpen értelmezhető 2018 októberében kiadott hirdetmény óta nem jelent meg hivatalos információ a közbeszerzésről.

Beszéltünk olyan vállalkozóval is, aki úgy látja, hogy az ő szempontjukból, és a felújítás szempontjából sincs még nincs minden veszve. Vannak ugyan problémák és csúszások, de bizakodóak a projekt kapcsán, és ugyan már fél éves a csúszás, de manapság ez sem szokatlan és az egyetem lépéseire várnak.

Megnéztük jelenlegi állapotában az épületet, amit biztonsági személyzet őriz, így csak az első emelet néhány helyiségére volt rálátásunk, illetve kívülről készítettünk néhány fotót. Úgy tudjuk, hogy a felsőbb szinteken előrehaladottabb a helyzet, egyes vélemények szerint már nem sok kell az átadáshoz. Azaz, például egy új kivitelező bevonásával, rövid időn belül átadható lenne az épület. Azonban ennek ellentmond több másik megszólaló állítása, szerintük a munka jelentős része olyan silány minőségben lett elvégezve, hogy akárki is vállalja el a befejezést, annak szinte elölről kell kezdeni az egészet.

Több kérdést is küldtünk az egyetemnek az üggyel kapcsolatban, a cikk megjelenéséig ezt a választ kaptuk:

2019. január 28. napján a kivitelező gazdasági társaság jelezte a közbeszerzési szerződés felmondását a Pécsi Tudományegyetem felé, melyet követően a PTE többször is kísérletet tett – vállalkozó képviseletre jogosultjának távolmaradása miatt eredménytelenül – az elvégzett és visszalévő munkafolyamatok állapotának hivatalos rögzítésére. Ezzel egyidejűleg a Közbeszerzési Hatóságot tájékoztatta a PTE a kialakult helyzetről, iránymutatást kérve a beruházás eredményes befejezéséhez szükséges szabályos megoldási lehetőségek érdekében.

KategóriákMETÁL