Egy sugárforrást is tartalmazó szonda sérült meg majdnem két hete Pécsett, egy kutatófúráson. A hírt pénteken, honlapján közölte az Országos Atomenergia Hivatal.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A hírt az Index szúrta ki, de aztán az MTI is szemlézte. A hivatal közleményében azt is leszögezték, hogy a baleset nem jelentett veszélyt a környezetre. Azt is leírják, hogy egy pécsi iparterületen végeztek kutatófúrást, a megsérült szondát pedig kiemelték, a sugárforrás nem jelentett veszélyt a környezetre.

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) közleménye szerint az esemény még január 21-én történt Pécs beépített iparterületén, egy béléscsövezett geotermikus kutatófúrás geofizikai vizsgálata közben.

?A művelet során egy 240 gigabequerel aktivitású, 241 AM-Be (Amerícium-Berillium) zárt sugárforrást tartalmazó szonda a kábelfej törése miatt a kútszájról az 1800 méter mélységben lévő kúttalpra esett. Az eseményről a vizsgálatot végző cég másnap értesítette a hivatalt.?

Az OAH ahhoz képest két nap elteltével, január 24-én, a helyszínen megállapította, hogy a környezetben és a fúrólyukból vett mintákban az izotóp nem kimutatható, azaz a sugárforrás nem sérült.

A szondát végül február 6-án, az OAH ellenőrzése mellett sikerült biztonságosan kiemelni.

?A sugárforrás mentését a hatóság által előzetesen jóváhagyott dozimetriai értékelésen alapuló új intézkedési terv szerint, a sugárforrás biztonságos kezelésére engedéllyel rendelkező alvállalkozó bevonásával végezték.?

Az MTI tudósítása szerint az OAH hangsúlyozta, hogy az eddigi mérések alapján a sugárforrás nem sérült, kezelése és elszállítása biztonságosan megvalósult, környezetszennyezés nem történt, radioaktív anyag pedig nem került ki a környezetbe. Az esemény során a sugárforrás nem jelentett veszélyt a lakosságra és a környezetre, a fúrási pontot tartalmazó iparterület végig felügyelet alatt állt.

A helyszíni szemlén azonban azt megállapították, hogy a geofizikai vizsgálatokat végző cégnek az ehhez szükséges három engedélye közül az egyik lejárt.

A baleset részletes hatósági kivizsgálásra az OAH eljárást, a mérést lejárt engedéllyel végző céggel szemben pedig érvényesítési eljárást indított. A hatóság a biztonsági kultúrával kapcsolatos hiányosságként azonosította, hogy a lejárt engedély radioaktív anyag alkalmazására vonatkozik, és a vizsgálat idejére az új engedélyt a hatóság még nem adta ki.

Kitértek arra is, hogy bár az esemény semmilyen egészségügyi és környezeti kockázatot nem jelentett, a sugárforrás biztonságos kezelését biztosító műszaki megoldások, valamint a biztonsági kultúra hiányossága miatt az esemény minősítése a Nemzetközi Nukleáris és Radiológiai Eseményskála (International Nuclear Event Scale – INES) szerint INES 1-es fokozat, azaz rendellenesség.

KategóriákMETÁL