A pécsi Fidesznek számtalan kedvenc civil szervezete volt az elmúlt évtizedekben: valahogy mindig az, aki éppen kapóra jött. A skála széles a Társaság A Közérdekű Adatokért, Civilek a Mecsekért Mozgalom, az Összefogás Pécsért Egyesület, Pécsi Helyi Akciócsoport vagy éppen a Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért is ide sorolható.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ezek a kapcsolatok érdeklődés hiányában ellaposodtak (TAKA, CMM), esetleg elmérgesedtek (KÉK) vagy éppen még most is tartanak (PHACS). Vannak a bizonytalan kategóriába sorolandók: az ÖPE-vel egy időben nagyon rossz volt a viszony, az önkormányzati választások felé közeledve viszont mintha már fel is osztották volna egymás között a szerepeket. Mindenesetre most egy új kiszemelt civil szervezet léphet színre Uránvárosban, rögtön önkormányzati segítséggel.

Erről az önkormányzati PécsMa.hu hétfői cikkéből értesültünk, egy kísértetiesen ismerős szövegből. Az Uránvárosiak Egyesülete megalakulásáról szóló cikk – és maga a civil szervezet neve – nem véletlenül volt ismerős: 2017-ben lényegében ugyanezt megírták. Akkor még a jelenlegi főszerkesztő szólaltatta meg Komáromi István ex-MSZP-s politikust, aki egy évtizede lépett ki a pártból. Nem mindennapi körülmények között – ő volt az, aki Tóth Bertalant a botrányos pécsi buszeladás kapcsán azzal vádolta, hogy tudott a bűncselekményről. Ezt az ügyészség nem így látta. Igaz, később Komáromit sem marasztalták el a Tóth Bertalan által indított perben, mivel a bíróság a vádlott, azaz Komáromi állításait becsületsértésre nem alkalmas kritikának minősítette. Azokat az állításokat, amiket az ügyészség korábban már vizsgált, és amelyekre nem volt bizonyíték.

Két év különbség, de lényegében ugyanaz

Az önkormányzattól még kedden megkérdeztük, hogy melyik testület vagy személy döntése alapján, milyen időtartamra, mennyi bérleti díjért biztosítanak irodát a nemrég bejegyzett egyesületnek? Ugyanis ezek az állítások szerepeltek a cikkben. A cégbíróság által vezetett civil szervezetek névjegyzékében egyelőre nem találtuk az Uránvárosiak Egyesületét ezért is volt furcsa, hogy már a hivatalos megalakulás előtt irodát kaphattak egy városi tulajdonú bérleményben. Miközben másokat egyenesen gáncsol a városvezetés. Hivatalos válasz a kérdéseinkre ugyan nem érkezett, de Komáromi Istvánnal beszéltünk telefonon.

A bejegyzés előtt álló egyesület vezetője elmondta, hogy már jóval korábban felmerült a civil szervezet létrehozásának gondolata, erről szólt a PécsMa 2017-es cikke is. Azóta sokan megkeresték őt, de Uránváros országgyűlési (Hoppál Péter) és városházi (Decsi István) képviselőjével is egyeztetett. Mindketten támogatásukról – és közvetve Páva Zsolt támogatásáról is – biztosították Komáromit. Úgy látja, hogy “szükség volna az uránvárosiak érdekképviseletét ellátni, mert sok olyan ügy van, amit fel kell karolni a területen”. Uránváros alatt a Szigeti külvárostól Kővágószőlősig tartó területet érti a Patacson élő egykori politikus. Ennek a területnek az uránbányaszathoz kötődő múltja szinte feledésbe merül Komáromi szerint, így nem csak az aktuális problémákra, hanem ezeknak az emlékeknek a gondozására is oda szeretnének figyelni. “Kevesen tudják, hogy Kővágőszőlősön működik egy múzeum, ami az uránbányászat technikai, geofizikai felszereléseinek és a termelőeszközöknek állít emléket. Velük is szeretnénk együttműködni” – teszi hozzá az egykori uránbányában logisztikai területen 15 évig dolgozó Komáromi.

Napi kapcsolatot szeretnének kiépíteni az itt lakókkal és erre lehetőségük is lesz, hiszen Bánki Donát utca 17. alatt, egy üresen álló egykori üzlethelyiségbe költözhetnek be – akár már jövő hónap közepén. A helyiségért egyelőre úgy tűnik, hogy nem kell bérleti díjat fizetniük csak az üzemeltetés költségeit kell kigazdálkodni. “Örülünk a képviselők pozitív hozzáállásának, mondtam is nekik, hogy ez nem Soros-alapítvány lesz, hanem egy se nem jobbra, se nem balra húzó nonprofit működés” – mondja Komáromi, aki azt is elismeri, hogy nincs még bejegyezve a szervezet. Az alapításhoz szükséges 10 tag már megvan, és ezek szerint az iroda is. “A cél a lényeg és ha az találkozik a városvezetés elképzeléseivel, akkor ez csak jó lehet. Decsi alpolgármester nagyon jónak találta az elképzelést. Hoppál Péter is. És híranyagként is ekkor jelent meg az ötletem a Pécsi Hírekben (és a PécsMa.hu-n – a szerk.) Tudom, hogy nagyon sok kezdeményezés van, de a miénk találkozik a városvezetés elképzeléseivel” – teszi hozzá.

Az iroda megnyitójával kapcsolatban konkrét elképzelései vannak Komáromi Istvánnak: mivel jó barátságban vannak a Pécsen gyakran megforduló Farkas Bertalannal, így az ezidáig egyetlen magyar űrhajóst is szeretné megnyerni a nyilvánosra tervezett rendezvénynek.

Címkék:
KategóriákMETÁL