Tizenkét eddigi fideszes önkormányzati képviselő nem került fel a 2019-es jelölti listára. Lehet, hogy volt olyan köztük, akit lecseréltek, de az sem kizárt, hogy a 2014-esnél várhatóan sokkal szorosabb eredmény, a bukás kockázata is csökkentette az indulási kedvet.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ha tényleg olyan csodálatosan mentek a dolgok az elmúlt öt évben a pécsi önkormányzat háza táján, ahogy azt a Fidesz próbálja kommunikálni, érthetetlen, miért kellett annyi helyi képviselőt lecserélniük. Tizenkét olyan önkormányzati képviselője van a pártnak, akik idén ősszel nem kapnak lehetőséget az újrázásra, a jelenlegi garnitúrából mindössze hatan kerültek fel az új listára.

Na jó, nem leszünk álnaívak, nyilván megtépázta a párt és tagjainak önbizalmát, hogy a 2018-as parlamenti voksoláson az egyik pécsi egyéni választókerületet elbukták, és mind tavaly, mind idén, az európai választáson tíz százalékkal rosszabb eredményt értek el Pécsett, mint országosan. Szükségszerű, hogy egy párt ilyenkor új arcokkal próbál szerencsét, ráadásul Pécsett a Kővári Jánosékkal való összeállás is erőteljes módosulásokat hozott 2014-hez képest, mivel a 18 képviselői helyből hatot az ÖPE kapott meg. Nyilván az indulási kedvet az sem fokozta a fideszes oldalon, hogy az ellenzéknek komoly esélye van a közgyűlési többség és a polgármesteri pozíció megszerzésére, és ellenzékből politizálni nem olyan kényelmes és hálás meló, mint amit megszoktak az elmúlt 9 évben.

Ki rajzolhatta ezeket a szép amőbákat?

Fontos megemlíteni, hogy márciusban átrajzolták a pécsi választókörzetek határait. Nemes Balázs, a Momentum pécsi származású szóvivője ezzel kapcsolatban így fogalmazott: “Teljesen életszerűtlen, abszurd helyzetek alakultak ki a választókerületek határai tekintetében. A Belvárosban és Kertvárosban különösen rossz a helyzet. Ötletszerűen dobálgattak ide-oda néhány háztömböt a kívánt eredmény elérése érdekében.”

Furcsa, amőbaszerű képződmények alakultak ki, főleg Kertvárosban néznek ki nagyon különösen az egymásba beékelődő választókerületek, a térképen fehér színnel jelölt 13-as elhelyezkedése pedig egészen abszurd, Pellérdtől északra indul és egészen Nagyárpádig tart. Szép látvány az is, ahogy a 9-es körzet egy félszigetet hozva létre benyúlik a történelmi belvárost jelentő 7-esbe. Ezen az oldalon lehet utánanézni annak, hogy melyik pécsi utca melyik választókerülethez tartozik az új rendszerben.

A Fidesz-KDNP-ÖPE önkormányzati képviselőjelöltjei 2019-ben – A választókerületeket jelölő térkép forrása: Nemes Balázs Facebook oldala

Alpolgármester volt, most képviselő sem lesz

Nem kap például szerepet képviselőként az a Girán János, aki a ciklus első két évében még alpolgármester volt és a legszűkebb vezetéshez tartozott. 2016-ban köszönt le posztjáról, voltak, akik ezt akkoriban összefüggésbe hozták a Zsolnay-Ledina-üggyel. A Tettyétől egészen Bálicsig húzódó körzetét az öt éve az egyik kertvárosi körzetből a testületbe jutott Csizmadia Péter kapta.

Kosárlegenda helyett civilnek mondott titán

Nem lesz képviselő a kosárlabdalegenda Sztojkovics Éva sem, az ő körzetében, a 7-esben, ami nagyrészt a történelmi belvárost fedi le, az ÖPE-vezér Kővári János indul. Nem lehet véletlen, hogy ezt a választókerületet pont egy öpés kapta a Fidesztől. 2018-ban és 2019-ben is gyengébben szerepelt itt a Fidesz, ahogy a korábbi választásokon, így logikus, hogy egy olyan közismert emberre volt szükség, akiről ártatlan arccal el lehet mondani, hogy “de hát nem is fideszes”.

Viszlát, Nagy Megtekintő!

Őri László alpolgármesterről már korábban megírtuk, hogy információink szerint a megyei közgyűlés élére szánja a pártja, így nem nagy meglepetés, hogy nem került rá a listára. Sajnáljuk, hogy a megtekintések, avatások, és egyéb nagy kihívások koronázatlan Mozartját nélkülöznünk kell a következő ciklusban, bár remélhetőleg új pozíciójában is ki tudja bontakoztatni képességeit. Az ő Belváros közeli körzetében egyébként a 2014-ben a testületbe Kertvárosból bejutó Hári József indul, akiből a hírek szerint egy fideszes győzelem esetén alpolgármester is lehet.

Három ciklus után búcsúzik Kelet királya

Huba Csaba 2006 óta tagja a pécsi közgyűlésnek, azóta minden választáson nyert a Vasast, Somogyot, Hirdet és Meszes egy kisebb részét lefedő 1-es választókerületetben. Most nem fog, mert itt az ÖPE-tag Berényi Zoltán indul, aki egyébként ebben a ciklusban is tagja volt a közgyűlésnek, kompenzációs listáról jutott be. Ez egyébként egy nyerhető körzet a Fidesz számára, mivel a párt a keleti városrészben igen erős.

Kiszálltak a régi motorosok 

A KDNP-s Oszoli Dénes 2010 óta tagja a közgyűlésnek, most a szintén KDNP-s Czimmer Tamás indul helyette a 2-es választókerületben, azaz Meszesen és Szabolcsfaluban. Egy másik régi motoros is kiszáll, Erb József körzetében Kapusi Tibort indítja a Fidesz.

Fazekas Orsolya, Grób Gábor, Pál Miklós, és Dr. Juhászné dr. Müllner Marianna, Kiss Tihanyvári Dóra és Deli Eszter sem került fel a Fidesz-KDNP-ÖPE listájára.

A kakukktojás, azaz a tizenharmadik hiányzó

Fodor Ibolya a Fidesz színeiben jutott be a 19-es választókerületből a közgyűlésbe. Fodort aztán a Fidesz-frakció kizárta soraiból. (A képviselő kommentet írt a cikkhez a Facebookon. Azt mondja, nem volt tagja a Fidesznek és önként lépett ki a frakcióból.) Pécs lakosságszámának drasztikus csökkenése miatt ráadásul már a 19-es választókerület is megszűnt, szavazóköreit szétosztották más körzetek között.

Hat kicsi fideszes választásra megy

Akik maradtak: Csizmadia Péter, Kövesi Mária, Hári József, Decsi István, Haász János, Bognár László, de közülük is csak Bognár és Decsi indul ugyanabban a választókerületben (10-es, 11-es), ahol 2014-ben. A nagyjából Uránvárost lefedő 11-esben áprilisban kiváló eredményeket ért el a DK és a Momentum sem ment rosszul, hatalmasat kéne javulnia itt a Fidesznek ahhoz, hogy Decsi alpolgármester nyerjen. Igaz, ott van neki a kompenzációs listán elfoglalt előkelő második hely (az első Vári Attila, harmadik Kővári János), így elég valószínű, hogy tagja lesz a következő közgyűlésnek. Csizmadiának sem lesz könnyű dolga a Tettyétől Bálicsig húzódó mecsekoldali 5-ösben, errefelé elég nagyot domborított áprilisban a Momentum, de a DK is szép eredményeket ért el. Mint már említettük, Hári József egy szép, a Mecsekoldalra felnyúló belvárosközeli választókerületet kapott, a 8-ast.

Na és hol vetik be a csodafegyvert?

A kitartott Fidesz-média által szupercivilre suvickolt ÖPE hat képviselőjelöltet ad a listára. A két legkeletibb körzetben, az 1-esben és a 2-esben az ő jelöltjük indul. Pécs keleti részén van talán a legnagyobb esélye a a kormánypárti szivárványkoalíciónak a győzelemre, ráadásul Berényi Zoltánt és Vozár Pált is választókerületéhez köti a munkája. A 7-esben induló Kőváriról már volt szó feljebb, esetleg annyit még érdemes megjegyezni, hogy ez a korábban erősen jobbos, polgári, alapvetően értelmiséginek tartott körzet mintha az elmúlt években kiszeretett volna a Fideszből. Szóval nem lesz könnyű dolga az ÖPE öklének itt.

A másik három ÖPE-jelölt Kertvárosban indul. Mint korábbi választási elemzéseinkben (a 2018-asban és a 2019-esben) rámutattunk, mindig is ez volt Pécs legkevésbé fideszes városrésze, így talán nem véletlen, hogy akit csak tudott, áttolt-kimentett innen a pártvezetés és a fideszes bélyeget kevésbé látható helyen viselő öpésekkel töltötte fel a létszámot. 

Végre megmutathatja erejét a Fidelitas!

Az öpéseken kívül is vannak új emberek a listán. Ilyen például Beke Zoltán, a Fidelitas pécsi vezetője, aki egy olyan körzetet kapott, a 16-ost, ahol csodaszámba menne egy fideszes győzelem. Ebből is látszik, hogy a Fideszben hisznek az ifjúság erejében. Ugyanezt a tételt bizonyítja a Fidesz-közeli Kosztolányi Dezső Céltársulás egyik oszlopos fiatal tagja, Barkóczi Csaba elindítása a 9-es körzetben. Pécs-Nyugatot is egy újonc, dr. Kapusi Tibor kapta. A Pécsi Székesegyház Nagycsaládosok Egyesülete elnökének, Herbert Gábornak jutott a többek közt a Tettye nagy részét magába foglaló 6-os választókerület. A Szabolcsfalut és Meszes nagy részét lefedő 2-es körzetben Czimmer Tamás pedagógust indítják, akinek komoly helyi kötődése van. Kamarás Péter a Fidesz számára szintén nem sétagaloppot ígérő kertvárosi 15-öst nyerte meg.

Taktikázik az ellenzék?

Az ellenzék, talán taktikai okból, még nem hozta nyilvánosságra listáját, de már biztosan nem kell sokáig várni a nevekre. Azt követően indul a keményebb kampány.

KategóriákMETÁL